Elkezdték az edzéseket az ASA-s lányok

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Megtartotta gyülekezőjét hétfőn a Marosvásárhelyi ASA női labdarúgó csapata, és elkezdte a felkészülést a szeptember elején kezdődő idényre.

Horváth Bálint Ottó

2016. július 27., 11:432016. július 27., 11:43

2016. július 27., 12:112016. július 27., 12:11

A frissen leigazolt és a válogatott edzőtáborában lévő játékosok még nem csatlakoztak, de hamarosan összeáll az együttes huszonkét tagú kerete – tudtuk meg Székes Károly vezetőedzőtől, aki elmondta, hogy a tapasztalt labdarúgók mellett több tehetséges játékosra alapoznak az új idényben.

Kiderült, hogy a marosvásárhelyi csapatnál az év eleje óta játszó gólerős csatár, a szerb Biljana Bradics úgy döntött, az ASA-nál folytatja, és mellette egy másik szerb játékossal, Nikoleta Nikoliccsal is sikerült megegyezni: ők ketten hazájuk felnőtt nemzeti csapatával augusztus 1. és 3. között részt vesznek Magyarországon a női válogatottak számára kiírt Balaton Kupán, ahol az ASA keretéből Alice Roca és Anamaria Gorea a román együttest képviseli, a két válogatott egymással is találkozik.

Az U19-es válogatott gerince a keretben

A szakvezető elmondta, hogy a Kolozsvári Olimpiától leigazoltak egy 17 éves középcsatárt, Loredana Popát, továbbá tárgyalnak egy bukaresti balhátvéddel, Valentina Raduval (U19-es válogatott), és egy 16 éves, Nagyvárad mellől származó játékossal, akikkel közel állnak a megegyezéshez. A csapathoz Ambrus Beátán kívül (Székelyudvarhelyi Vasas Femina) visszatértek az 1. Ligában szereplő Marosvásárhelyi Ladiesnek kölcsönadott játékosok, Drăguş Kinga kapus, Soó Emőke és Camelia Vîza, illetve szintén a Ladiestől ketten próbajátékra érkeztek.

Székes Károly hangsúlyozta, lehetőség szerint csapatot indítanának a másodosztályban, hiszen sok tehetséges labdarúgójuk van: a román ifjúsági (U19) válogatott hat-hét tagja található a keretben, akik a tapasztalt játékosokkal együttvéve egy-két év múlva eredményesek lehetnek.

Szeptember elején kezdődik az idény

A marosvásárhelyi együttes kerete egy hétig Szovátán edzőtáborozik, majd több barátságos mérkőzést játszik a szezon kezdetéig. A női labdarúgás szezonnyitó Szuperkupáját, amelyben az ASA a bajnoki címvédő Kolozsvári Olimpiával játszik a trófeáért, szeptember 3-án rendeznék Marosvásárhelyen vagy Kolozsváron, de egyelőre az időpont még nem végleges, és a helyszínt sem határozták meg. A bajnokság a tavalyi idényhez képest idén nyolc helyett tíz csapattal szeptember 10-én kezdődik, a sorsolást pedig egy hónappal előtte, augusztus 10-én tartják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei