Fotó: Pál Árpád
Útjára indult a labda az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban, múlt hét végén rendezték az első fordulót. Az A csoportban a címvédő Nagygalambfalva magabiztos győzelemmel kezdett, a B-ben az újonc Székelyvarság csapata fordulatos mérkőzésen maradt alul, míg a C-ben Siménfalva nyolc gólt rúgott Oklándnak.
2016. szeptember 06., 18:432016. szeptember 06., 18:43
2016. szeptember 08., 14:522016. szeptember 08., 14:52
Csonka lett a rajtra az A csoport, két csapatnak, Korondnak és Szentléleknek kérdéses volt az indulása. Szentlélek meg tudta oldani gondjait, és pályára lépett Nagygalambfalván (a címvédő 6–1-re nyert). Korond már az előző szezon végén játékoshiánnyal küzdött, az utolsó fordulókra alig gyűlt ki a csapat. A vezetőség úgy gondolta, hogy a nyár folyamán bővíteni tudják a keretet, ám ez nem sikerült. Mégis beneveztek, azonban az első forduló előtt két nappal e-mailben jelezték visszalépési szándékukat.
Lövéte három játékost igazolt le a nyáron megszűnt Gyergyószentmiklósi Jövő csapatától, az új labdarúgók hathatós segítségével idegenben legyőzte az örök rivális Szentegyháza együttesét – az előző szezonban a szentegyháziaktól elszenvedett vereségük nagyban befolyásolta a bajnoki címért folyó harcot.
Bátran kezdett az újonc Agyagfalva, kétszer is vezetett Farkaslaka otthonában, ám a második félidő végén a házigazda három gólt szerezve otthon tartotta a pontokat. Felsőboldogfalva vezetősége előzetesen a szombatot jelölte meg hazai mérkőzései napjának, majd a Román Kupa-forduló után írásban kérte a szakbizottságtól, hogy vasárnap játszhassa meccseit, amit elfogadtak. Így csak a Székelyudvarhelyi Sporting és Szentábrahám csapata rendezi szombaton hazai találkozóit.
Hodgya B csoportbeli indulása szombaton dőlt el, így ez a csoport teljes maradt, 14 csapat verseng a feljutásért. A Korondi Ifjúsághoz igazoltak a csapat nélkül maradt korondi játékosok, így az együttes a első számú esélyessé lépett elő a csoportelsőségre. Az első játéknapon Bogárfalváról hozták el a három pontot. Az újonc Varság sok helyzetet kihagyott hazai pályán Farcád ellen, így a nagyon fordulatos mérkőzésen a tapasztaltabb vendégcsapat megérdemelt győzelmet aratott.
A C csoportba végül nem nevezett be az előző bajnoki évben a B csoportból kiesett Etéd, emiatt az A jelzésűhöz hasonlóan ez is csonka csoport lett. Siménfalva játékosai meglepően könnyed győzelmet arattak Oklánd ellen, félidőnként négy-négy gólt szereztek. A körzeti bajnokságba visszatért Homoródszentmárton is győzelemmel kezdett, Kányádban 5–3-ra nyert.
Az első fordulót követően már érkeznek a panaszok a játékvezetők magatartása és döntései miatt, ezeket a játékvezetői kollégium elnöke ígérete szerint a csütörtöki gyűlésen kivizsgálja. Fontos, hogy legyenek cserepadok, amelyeket mindig a pálya ugyanazon oldalán kell elhelyezni. A vendégcsapatnak mindig az 1-es számú játékvezetői asszisztens mögötti cserepadot kell használnia. Ezek elmulasztása pénzbüntetéssel jár.
Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, 1. forduló, eredmények:
A csoport
Farkaslaka–Agyagfalva 5–2 (2–2), vezették Bálint A. – Fodor J., Feleki B., gólszerzők Gergely Tamás (12., 87.), Dénes Botond (16.), Orbán István (73.), Fancsali Levente (84.), illetve Birtalan Szabolcs (15., 25.);
Felsőboldogfalva–Zetelaka 2–2 (2–0), vezették Szabó A. – Bartos L., Nagy Z., gólszerzők Lucian Strujan (3., 20.), illetve András Ervin (59.), Simon Arnold (85.);
Malomfalva–Betfalva 2–0 (1–0), vezették Ilyés Cs. – Ozsváth A., Kátay T., gólszerzők Kovács Attila (22.), László Levente (85.), kiállítva Lukács Zoltán (47., Betfalva);
Szentegyháza–Lövéte 0–2 (0–1), vezették Kovács B. – Csiki I., Szécsi Cs., gólszerző Demeter Emil (20., 85.);
Nagygalambfalva–Szentlélek 6–1 (2–1), vezették Páll M. – Ráduly I., Fazakas K., gólszerzők Csíki Dénes (10.), Csíki Szabolcs (26., 49., 55.), Bálint Vencel (76.), Kovács Sándor (83.), illetve Bálint Zalán (14.);
Sporting–Szentábrahám (csütörtökön 19 órától);
Fiatfalva állt.
B csoport
Bogárfalva–Korond Ifjúság 0–3 (0–0), vezették Szabó A. – Karsai A., Kulcsár Cs., gólszerző Ambrus Zoltán (75., 80., 89.);
Kápolnás–Csekefalva 0–5 (0–1), vezették Ilyés Cs. – Ozsváth A., Balázs L., gólszerzők Murvai István (7., 70.), Szőcs Attila (46.), Bigyi Csaba (50.), Hegyi Attila Csaba (81.);
Bögöz–Gagy 1–1 (0–1), vezették Barabás Z. – Fazakas L., Csiki A., gólszerzők Vencel Szabolcs (83.), illetve Fábián Szabolcs (29.);
Székelyvarság–Farcád 3–4 (1–3), vezették Tifán A. – Csiszár F., Kovács L., gólszerzők Tifán Botond (2.), Szász Zsolt (51.), Gál Csaba (60.), illetve Sándor Mátyás (23.), Miklós Szabolcs (28.), Péter Imre (37.), Szélyes Levente (73.);
Alsóboldogfalva–Székelyderzs 4–2 (1–2), vezették Páll M. – Ráduly I., Fazakas K., gólszerzők Márton Róbert (43., öngól), Sándor László (58.), Pál József (71.), Bigyi József (92.), illetve Bertalan Lehel (35.), Dénes Ákos (38.);
Zetelaka II.–Hodgya 5–1 (3–1), vezették Pál A. – Bán Zs., Farkas H., gólszerzők Szente Hunor, Dimény Róbert, Jakócs Norbert, Szente Hunor, Benedek Barna, illetve László Csaba (a gólszerzési időpontok kimaradtak a játékvezetői jelentésből);
Parajdi SE–Nagygalambfalva II. (csütörtökön 17.30-tól).
C csoport
Kobátfalva–Betfalvi Ifjúság 4–2 (4–1), vezették Hegyi H. – Molnár E., Imre R., gólszerzők Osváth Attila (12.), Somai Szabolcs (14., 39.), Domokos Norbert (21.), illetve Váradi Károly (5.), Dodó Zoltán (71.);
Kányád–Homoródszentmárton 3–5 (1–2), vezették Bíró B. – Bíró E., Bán Zs., gólszerzők Péter Róbert (24., 59.), Zoltán Ferenc (61.), illetve Bencze Rajmund (8., 34., 90.), Györfi Norbert (51.), Kerekes Attila (65.);
Siménfalva–Oklánd 8–0 (4–0), vezették Hegyi H. – Karsai A., Kátay T., gólszerzők Szőke Alpár (1., 30.), Tarcsafalvi Lóránt (23., 42.), Albert Csaba (53.), Demeter József (66., 90+1.), Tóth Norbert (84.);
Szentpéter–Alsósófalva 3–3 (1–1), vezették Barabás Z. – Fazakas L., Csiki A., gólszerzők Márton Róbert (39.), Gál Attila (51.), Gergely Szilárd (54.), illetve Vágási Mihály (24.), Kovács Róbert (59.), Lukács Norbert (69.);
Szentpál–Máréfalva 1–1 (1–0), vezették Kovács B. – Csiki I., Szécsi Cs., gólszerzők Farkas Zoltán (43.), illetve Olasz Bence (56.);
Zeteváralja–Parajdi SK 1–0 (1–0), vezették Csiszár F. – Tifán A., Kovács L., gólszerző Ambrus Attila (6., öngól);
Kissolymos állt.
Ranglisták
A csoport
1. Nagygalambfalva 1 1 0 0 6–1 3
2. Farkaslaka 1 1 0 0 5–2 3
3. Lövéte 1 1 0 0 2–0 3
4. Malomfalva 1 1 0 0 2–0 3
5. Felsőboldogfalva 1 0 1 0 2–2 1
6. Zetelaka 1 0 1 0 2–2 1
7. Fiatfalva 0 0 0 0 0–0 0
8. Sporting 0 0 0 0 0–0 0
9. Szentábrahám 0 0 0 0 0–0 0
10. Betfalva 1 0 0 1 0–2 0
11. Szentegyháza 1 0 0 1 0–2 0
12. Agyagfalva 1 0 0 1 2–5 0
13. Szentlélek 1 0 0 1 1–6 0
B csoport
1. Csekefalva 1 1 0 0 5–0 3
2. Zetelaka II. 1 1 0 0 5–1 3
3. Korondi Ifjúság 1 1 0 0 3–0 3
4. Alsóboldgofalva 1 1 0 0 4–2 3
5. Farcád 1 1 0 0 4–3 3
6. Bögöz 1 0 1 0 1–1 1
7. Gagy 1 0 1 0 1–1 1
8. Parajdi SE 0 0 0 0 0–0 0
9. Nagygalambfalva II. 0 0 0 0 0–0 0
10. Varság 1 0 0 1 3–4 0
11. Székelyderzs 1 0 0 1 2–4 0
12. Bogárfalva 1 0 0 1 0–3 0
13. Hodgya 1 0 0 1 1–5 0
14. Kápolnás 1 0 0 1 0–5 0
C csoport
1. Siménfalva 1 1 0 0 8–0 3
2. Szentmárton 1 1 0 0 5–3 3
3. Kobátfalva 1 1 0 0 4–2 3
4. Zeteváralja 1 1 0 0 1–0 3
5. Alsósófalva 1 0 1 0 3–3 1
6. Szentpéter 1 0 1 0 3–3 1
7. Máréfalva 1 0 1 0 1–1 1
8. Szentpál 1 0 1 0 1–1 1
9. Kissolymos 0 0 0 0 0–0 0
10. Parajdi SK 1 0 0 1 0–1 0
11. Kányád 1 0 0 1 3–5 0
12. Betfalva 1 0 0 1 2–4 0
13. Oklánd 1 0 0 1 0–8 0.
szóljon hozzá!