Fotó: Haáz Vince
A marosvásárhelyi FCM labdarúgói teljesen egyértelmű győzelmet arattak a besztercei Gloria fölött szombaton, az 1. liga 23. fordulójában. Ezzel a csapat kilenc pont előnyre tett szert az első kieső helyhez képest.
2011. április 02., 20:422011. április 02., 20:42
A tavaszi idénykezdet előtti számolgatás szerint a FCM-nek húsz pont kellett a bennmaradáshoz, s alig öt mérkőzés után már kilencet sikerült teljesíteni Ioan Ovidiu Sabău legénységének. Ez pedig azt jelenti, hogy a hátralévő tizenegy fordulóban még ugyanannyi pontot kellene gyűjteni.
A beszterceiek ellen egyértelmű és néha elsöprő volt a hazai fölény, különösen a középpályán, ahol a vendégek akkor sem tudtak komolyabb építkezésbe kezdeni, amikor már kétgólos hátrányt szedtek össze. A marosvásárhelyieknek talán szerencséje is volt abban, hogy viszonylag hamar sikerült feltörni az ellenfél védelmét, de egy pillanatig sem érződött görcsösség a hazai akciókban, ellenkezőleg: el is könnyelműsködtek a második félidőben a csatárok néhány remek lehetőséget.
Két premiernek is tanúi lehettünk, Didi megtörte végre a jeget, megszerezte az első gólját a FCM mezében, s ráadásul mindjárt kettőt, s csak rajta múlt, hogy nem lett mesterhármas. A másik, a fiatal Balauru bemutatkozása a kapuban, aki a korábbi mérkőzéseken sokat bizonytalankodó Şteţca helyett kapta meg a kezdő kapusmezt, s aki két kiváló beavatkozással bizonyította rátermettségét. Többre nem volt szükség, ugyanis a vendégek csak ritkán hozták veszélybe a marosvásárhelyi kaput.
FCM Marosvásárhely – Gloria Beszterce 2-0 (2-0)
Vezették: Radu Petrescu – Mircea Orbuleţ, Valentin Avram (mind Bukarest).
FCM: Balauru – Rus, B. Fernandes, Iencsi, Szilágyi, Vasilache, Issa Ba (66. Matei), Fl. Dan (81. Petcuţ), Astafei, Didi, Zaharia (46. Ruiz).
Gloria: Irimia – Ciprian Petre, Tudose (8. Mărginean), Corallo, Cavalli, Achim, Cafasso, Mandea (59. D’Agostino), Szukala, P. Anton, Băjenaru.
Gólok: Didi (17., 38.).
Sárga lapok: Szilágyi (85.), illetve D’Agostino (61.), Achim (67.).
szóljon hozzá!