Bántalmazták Deák Ferenc játékvezetőt

Bántalmazták Deák Ferenc játékvezetőt

Fotó: Kristó Róbert

Tusnádfürdőn játszották a Csík-körzeti labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának rangadóját, ahol a helyi Fiatalság 3–0-ra legyőzte az addig éllovas Csíkszentsimoni Szefite együttesét, és átvette a vezetést a rangsorban. A találkozó utolsó perceiben a két sárgalap miatt kiállított Balogh László arcul ütötte Deák Ferenc játékvezetőt.

Dobos László

2011. május 30., 18:152011. május 30., 18:15

2011. május 31., 08:422011. május 31., 08:42

A mérkőzés előtt és után, a találkozó nagy részében sportszerű volt a hangulat, nem voltak incidensek, mindkét csapat tette a dolgát. A vendégek egyik játékosa, Balogh László nem tudta elviselni a vereséget, a 90. percben megkapta a második sárgalapot és kiállították. A játékos erre arcul ütötte Deák Ferenc játékvezetőt, majd miután csapattársai csitítani próbálták, lefeküdt a pályára, és nem akarta elhagyni a játékteret. Végül helyreállt a rend, folytatni lehetett a mérkőzést, lejátszották a hosszabbításos perceket, viszont a találkozó végén Balogh újra megfenyegette a játékvezetőt. Az esetnek szemtanúja volt Tamás Zoltán, a Megyei Labdarúgó Egyesület elnöke is. Balogh eltiltásáról a Megyei Labdarúgó Egyesület Fegyelmi Bizottsága később dönt. A 13. forduló eredményei:

5. LIGA
Csíkkarcfalvi Hargita – Szépvízi MŰ 1–1 (0–0). Gólszerzők: Vízi Alfonz (74.), illetve Virág Attila (79.).

Tusnádi Piliske – Csíkszentmártoni IFK 3–2 (3–0). Gólszerzők: Keresztes Zoltán (23.), Ardelean Ionuţ (31.) és Lupaşcu Adrian (36.), illetve Tamás Levente (78.) és Császár Róbert (85.).

Tusnádfürdői Fiatalság – Csíkszentsimoni Szefite 3–0 (2–0). Gólszerzők: Hanzi Csaba (10.), Gál Lóránt (18.) és Bezsán László (90.).

A Csíkszentgyörgyi Fiság szabadnapos volt.

Az utolsó forduló (vasárnap, június 5.) műsora: Szentsimon–Tusnádi Piliske (14 órától), Szépvíz–Tusnádfürdő (17) és Szentmárton–Csíkszentgyörgy (17). Karcfalva szabadnapos.

6. LIGA:
Vaslábi Mureşul – Gyergyószárhegyi Bástya 4–0 (2–0). Gólszerzők: Gábor Tibor (60. és 80.), Colceriu Emil (11.) és Grosu Florin (28.).

Madéfalvi MIK – Csíkszentimrei TE 3–1 (2–1). Gólszerzők: Demeter Zsolt (5.), Serban Nicolae (20.) és Szabó József (68. – 11-esből), illetve Szántó Levente (42. – 11 m).

Gyimesközéploki Csillag –Csíkkozmási Komisz 0–10 (0–4). Gólszerzők: Páll Vince (17., 86. és 88.), Szebeni Csaba (48. és 57.), Kajcsa Mihály (25. és 70.), Bocskor Zsolt (11.), Kajcsa Ferenc (35.) és Csillag Ottó (63. – 11-esből).

A Csíkszentdomokosi Garados szabadnapos volt.

A Gyimesközéplok–Szárhegy mérkőzést (11. forduló) június 1-jén 18 órától pótolják.
Csíki 6. Liga

Az utolsó forduló (vasárnap, június 5.) műsora: Kozmás–Madéfalva (14), Szentimre–Vasláb (14) és Szárhegy–Szentdomokos (17). Középlok szabadnapos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!