„A kosárlabda csak szép lehet”

Marosvásárhelyre nyolcadikos korában került fel, azóta szinte minden hétvégén ingázik a BC Sirius edzéseire és mérkőzéseire.

– Mikor kezdtél el kosarazni?

– Ötödik osztály végén Vass Imre edző hívta fel a figyelmemet a kosárlabdára, hogy próbáljam meg, menne nekem. Ezután edzésekre kezdtem járni, majd teltek az évek, és érkezett a marosvásárhelyi megkeresés, hogy játsszak a BC Siriusban. Országos szinten ott van az élmezőnyben, hiszen két évvel ezelőtt a bajnokságban harmadikok lettünk, akárcsak négy évvel ezelőtt. Idén sajnos sok sérülés volt a csapatban, a használható létszám lecsökkent 5–6 emberre a keretben, közülük kettő sérülten is vállalta a játékot, emiatt nem jutottunk be a rájátszásba. Kemény évünk volt, de nem voltam meglepődve az elért eredménnyel.

– Hogyan kerültél képbe a válogatottnál?

– Két évvel ezelőtt már megkérdezte a válogatott edző, hogy vállalnám-e. Akkor nem tudom miért, de visszamondtam. Tavaly ismét hívtak, ezúttal az egy évvel nagyobba, a 95-ös korosztályba. Velük kéthetes edzőtáborban vettem részt. Ott magas volt a szint számomra, hiszen legalább egy évvel nagyobbak voltak mint én. Magasságom 1,85 méter, ott mindenki 1,90 körül és kétszer olyan széles, mint én. Ott nem volt igazán mit csináljak, idén pedig bekerültem az U18-as csapatba, az én korosztályomba, és részt vettem az Európa-bajnokságon. Azelőtt egy hónapot volt együtt a csapat, részt vettünk a bulgáriai Olimpiai Játékok streetballbajnokságán, a három a három elleni játékot pedig megnyertük, akárcsak tavaly a 95-ös csapattal. Ezután hazajöttünk, majd másfél hét edzőtábor következett Costinești-en, aztán ismét Bulgária volt a célállomás. Ekkor már a bővített kerettel érkeztünk, felkészülési meccseket játszottunk a bolgárokkal, majd következett az Eb.

– Milyen eredményeket értetek el?

– Indulásból halálcsoportba kerültünk, együtt voltunk a későbbi győztes magyarokkal, Montenegróval és Ukrajnával. Utóbbi kettő verhető lett volna, azonban az elején még annyira nem voltunk összeszokva, így kikaptunk tőlük is. Annak ellenére, hogy az Eb előtt egy hónapot együtt voltunk a válogatottal, a játékunk nem volt az igazi. A helyosztókon végül megvertük Izlandot, Írországot és Luxemburgot, a 12. helyen végeztünk.

– Első világversenyed volt, hogyan értékelnéd teljesítményedet?

– Az sok mindentől függ, hangulattól, mennyire vagy motivált stb., rengeteg befolyásoló tényező van. Nagyjából jól mentek a mérkőzések, egy bizonyos színvonalat hoztam. Volt kiemelkedő, volt rosszabb meccsem. Az edzők persze kritikusabbak voltak, hiszen főleg arról beszéltek, hogy mi nem jó, s min kell javítani. Ez az egész csapatra érvényes volt. Ez egy bizonyos szintig még elmegy, de van egy határa, ezután már nincs meg a sikerélmény, nem mondják, hogy jó volt, mindig azt, hogy mi volt a rossz. Még akkor is, ha tényleg kiemelkedőt alkottál a pályán.

– Milyen poszton játszol?

– Beállós vagyok. Elég nehéz pozíció, hiszen ezen a poszton más csapatoknál nem az én testfelépítésemmel rendelkező játékosok vannak ott, hanem 30 kilóval nehezebbek és fél fejjel magasabbak. Egyelőre nem ugyanazt a színvonalat képviseljük, mint az előttünk végző többi válogatott.

– Mennyit edzel?

– Hetente amennyi belefér. Sokat kondizok, csütörtökön, pénteken és hétfőn vannak a kosáredzések. Jövőre őszintén nem tudom, hogy lesz, mit fogok csinálni, maradok-e a csapatnál, megyek-e máshova. Ha nem maradok Marosvásárhelyen, akkor költöznöm kell. Gondolkoztam Kolozsváron, Gyulafehérváron is, de egyszerűbb és könnyebb a döntés, ha hívnak.

– Egyetem?

– Az még messze van, de a kinetoterápia ki van nézve. Egyelőre azt sem tudom, hogy a jövő évet hol húzom le, nem hogy hová megyek egyetemre.

– A kosárlabdát szeretnéd folytatni?

– Igen, mindenképpen. Sokan azt mondják, hogy ha már ennyi energiát belevittem, akkor ne hagyjam abba. Nagyon szeretem, bármennyire is kínlódás tud lenni néha. Ott vagyok, próbálom a legjobbamat nyújtani, hiszen nagyon szép sport tud lenni.

– Gyerekkorodban más sport nem jött számításba?

– A kosárlabda előtt karatéztam és úsztam. A nyolcadik osztály pokoli év volt, hiszen a felvételi mellett még napi három különböző edzésem volt, emellett még tanulnom is kellett. Most sincs sok szabadidőm, a suliból való hiányzásokat is be kell valahol pótolni, és még tanulni is kell, az érettségire kell készülni, jön a maturandus, gólyabál, éneklések, lesz dolgom elég.

– Családod hogyan viszonyul ehhez a „kettős” életedhez?

– Nagy szerencsém van, hogy támogatnak. Amikor magam alatt vagyok, mindig mondják, hogy csináld tovább, hiszen ezt szereted, most így érzed, de túl tudod tenni magadat. Ennek őszintén örülök, nélkülük nem jutottam volna el idáig.

– A női Nemzeti Liga felé való lépésben gondolkodtál már?

– Természetesen, de ez is még a jövő kérdése. Nem igazán akarom beleélni magam, persze próbálok afelé dolgozni, de ha nem jön össze, akkor sem lesz tragédia. Bármikor bejöhet egy sérülés is, hiszen sérülékeny vagyok. Két év alatt 25 centit nőttem, ez megviselte nagyon az ízületeimet. Tudom, milyen lesérülni. Volt ínszalagszakadás a bokámban, fél év után helyrejöttem, közbejött majd egy vakbélműtét, ami miatt ismét két hónapot padoztam. Folyamatosan kimegy a bokám is, de az úgy már elmegy, ha nincsen nagyobb baj, akkor fásli, s megy tovább a játék.

– A válogatottnál volt gond amiatt, hogy magyar vagy?

– Eddig semmi ilyent nem éreztem, főleg, hogy ebben a válogatottban négyen vagyunk magyarok, játszottunk mind. Az edző is tud valamennyire magyarul, ezzel nem volt baj. A kosarazás elkezdésénél még gond volt a román, de hamar megtanultam a nyelvet, „deszkurkáltam” magam.

– Mit üzensz a fiatal udvarhelyi szárnybontogató kosarasoknak?

– A kosár nagyon szép sport, csak időben kell nekikezdeni. Járjanak edzésre, és élvezzék azokat. Csak értékelni lehet, ha részt vesznek ezeken. Bennünk van remény, bennük még több, hiszen több idejük van még fejlődni, mint nekünk. Sok sikert kívánok nekik!

Mit mond az edző?

Vass Imre, a székelyudvarhelyi Vendor SK kosárlabdaedzője: „Az iskolából szedtem össze, fülig ért a szám, mikor megláttam magas édesanyját, reméltem, hogy ő is az lesz. Sajnos, korosztályában nem volt csapata, így mindig nagyobbakkal kellett játsszon, ezért egy ideig nem tűnt ki, hogy jó játékos. Nagyon sok munka van benne, Kassay Attilával közösen sokat edzettük. Az a szerencsétlen helyzet, hogy nem volt a korosztályában csapat Székelyudvarhelyen, így oda kellett menjen Marosvásárhelyre. Itthon jár iskolába, az edzéseket itt is, ott is végzi. Amikor volt lehetőségem, mindig beraktam a csapatba, hogy minél több játéklehetősége legyen. Nagyszerű adottságokkal rendelkezik, és igazából sokat ki lehetne hozni belőle, kérdés az, hogy hol. Bulgáriában kétszer is megnyerték a három a három elleni bajnokságot, abban a válogatottban alaptag, ez is sokat elárul arról, hogy mennyi kosárlabdát is tud. Az lenne az ideális számára, ha egy olyan csapathoz kerülne, ahol keményen dolgoznának vele három évet. Azután, pedig lehetne látni, hogy hová tud fejlődni, román válogatott legyen, esetleg a nemzetközi színtérre is kijuthat. Halvány a színvonal itthon, a tehetségesek nem is játszanak a bajnokságban. Volt már olyan székelyudvarhelyi, aki bekerült egy bővített válogatott kosárlabdakeretbe, de a szűkítettbe már nem.”

Középmezőnyben a román válogatott

A július 17–27. között rendezett B divíziós U18-as Európa-bajnokságot idén Nagyváradon és Temesváron rendezték. Románia 12. lett a 17-es mezőnyben, az aranyat Magyarország nyerte megelőzve Észtországot és Izraelt, Buzogány Zsuzsánna mindegyik mérkőzésen pályára lépett. A román válogatott eredményei: Montenegró–Románia 63:45; Románia–Ukrajna 54:59; Magyarország–Románia 87:57; Izland–Románia 72:77; Románia–Bosznia és Hercegovina 52:73; Luxemburg–Románia 53:80; Románia–Írország 70:52.