Fotó: Lukácsi Lehel
Kilencedik idényét kezdte el a Székelyudvarhelyi Kézilabda Club a férfi kézilabda Nemzeti Ligában. A Vlad Caba által irányított együttes vasárnap késő délután a CSM Ploiești vendégeként győzött a bajnokság nyitófordulójában.
2015. augusztus 23., 20:392015. augusztus 23., 20:39
2015. augusztus 25., 08:572015. augusztus 25., 08:57
Jobbára a tavaly megszokott kezdősorral indított az SZKC, mindössze Goran Kuzmanoszki helyett a szerb Mitar Markez kapott lehetőséget. A Szabó – Mihalcea, Markez, Sipos, Tálas, Rusia, Onyejekwe hetessel álltak pályára a vendégek. Érdekes, hogy ebben a sorban nem volt klasszikus irányító játékos, de a későbbiekben persze rájuk is szükség volt. Egyébként Cabának két játékosát kellett nélkülöznie, mivel Lazo Majnov lábsérülése miatt el sem utazott a Ploiești-re, Milan Szajinnak pedig még nem érkeztek meg a leigazoláshoz szükséges iratai.
Kitartott a korán megszerzett előny
Az első tíz percben az eredmény után futott a KC (4–4), de ezután átvette az irányítást, és ki sem engedte a kezéből a mérkőzés végéig. Félidőben háromgólos előnnyel vonultak öltözőbe az udvarhelyi csapat játékosai (11–14). Jól kezdte a második játékrészt is a vendégcsapat: zsinórban három gólt lőtt Kuzmanoszki, Rusia és Sipos, így már hattal vezetett az SZKC (14–20). Egészen a 39. percig őrizték is ezt az előnyt, ekkor kissé felzárkóztak a hazaiak (17–20), de lelkesedésük nem tartott túl sokáig. Időt kért Vlad Caba, aztán ismét megléptek a vendégek.
Az utolsó öt perc előtt újból erőre kapott Ploiești csapata, és négyre faragta hátrányát, amitől vérszemet kaptak a gyengén védekező udvarhelyi együttessel szemben. Szerencsére a támadásnál nem hibáztak sokat a KC-sok, és habár még az utolsó másodperben is gólt kaptak, győzelemmel kezdték a szezont (28–30). Legközelebb a Székelyudvarhelyi KC itthon lép pályára, csütörtökön délután hat órától a címvédő Nagybányai Minaurt fogadja a férfi kézilabda Nemzeti Liga 2. fordulójában.
Ügyeskedtek az újoncok
Milan Szajinon kívül lehetőséget kapott mindhárom újonnan érkezett játékos a Székelyudvarhelyi KC-nál. A macedón balszélső, Goce Ojleszki és a szerb jobbszélső-jobbátlövő, Mitar Markez is gólokat szerzett, utóbbi hatot. A kapuban pedig Petar Jokanovics ziccert is hárított, tehát elég jól sikerült az első hivatalos meccsük. Természetesen a régi kézilabdázók is mind hozzájárultak a sikerhez.
Döntetlen a forduló rangadóján
Számos izgalmas mérkőzést rendeztek a nyitófordulóban. Többek közt a tavalyi szezon címvédője, a Nagybányai Minaur és a bronzérmes Bukaresti Dinamo csapott össze. A fővárosiak már az első félidőben ötgólos hátrányba kerültek, de felálltak és kiegyenlítettek, így döntetlennel zárult a rangadó. Érdekesen alakult a Bukaresti Steaua és a Tordai Potaissa találkozója, hiszen az Ovidiu Mihăilă által irányított katonacsapat az első félidőben eldöntötte a mérkőzést, ugyanis a Tordai Potaissa csak három gólt dobott szünetig (kettőt hetesből). Ezután már a Steaua is kiengedett, mindenki lehetőséget kapott, és a végén tízgólos győzelmet ünnepelhettek. Sima resicabányai sikerrel ért véget az újoncok párharca: az Adrian Petrea HC 27–20-ra vendégként verte meg a CSM Focșani-t.
Férfi kézilabda, Nemzeti Liga, 2015–2016-os idény, 1. forduló:
CSM Ploiești–Székelyudvarhelyi KC 28–30 (11–14). Az SZKC gólszerzői: Mihalcea 9, Markez 6, Tálas, Kuzmanoszki 4–4, Onyejekwe 3, Sipos 2, Ojleszki és Rusia 1-1. Hetesek: 2/1, illetve 3/3. Kiállítások: 6–8 perc.
További eredmények az 1. fordulóból: Bukaresti Steaua–Tordai Potaissa 30–20 (18–3), Galaci Danubius–Dunărea Călărași 22–23 (11–11), CSM Focșani–Resicabányai Adrian Petrea HC 20–27 (7–10), Nagybányai Minaur–Bukaresti Dinamo 23–23 (14–9), HC Vaslui–Zsilvásárhelyi Energia 30–25 (13–10), Temesvári Poli–Bukaresti CSM 23–24 (12–12).
szóljon hozzá!