Fotó: Barabas Akos
A székelyföldi kézilabda eddigi legszebb napját ünnepelték vasárnap, a Székelyudvarhelyi KC előbb ledolgozta négygólos hátrányát, végül hét góllal legyőzte a vendég ABC Braga együttesét a Challenge Kupa döntőjének visszavágóján.
2015. május 24., 20:422015. május 24., 20:42
2015. május 26., 11:362015. május 26., 11:36
Az SZKC-nak négygólos hátrányt kellett ledolgoznia ahhoz, hogy a saját és a székelyföldi kézilabda legszebb eredményét elérje: európai kupagyőztes legyen. A találkozó a portugál csapat számára kezdődött jobban, az első húsz percben rendre 1–2 góllal vezetett. Pedig az összecsapás – ahogy a jegyeladásokból sejteni lehetett – abszolút telt ház előtt kezdődött, a lépcsőkön is szurkolók ültek, több mint ezerötszázan szurkoltak a helyszínről az udvarhelyi csapatnak.
Az SZKC a Szabó – Mihalcea, Ferenczi, Tálas, Rusia, Kuzmanoszki és Onyejekwe felállásban kezdett, majd Vlad Caba edző hiába forgatta a csapatot, a nagy lendületű portugálokat nem tudta megállítani. Az ellenfél az odavágóhoz hasonlóan nagyon élesen kezdett, szinte minden támadása góllal végződött, a házigazdák legapróbb hibáját is büntette. A telt házas sportcsarnok által előretolt hazaiak tartották magukat, és a huszadik percben megszerezték a vezetést. Ahogy a szünetig nőtt az SZKC előnye, úgy lett még jobb a hangulat is a sportcsarnokban, így nem csoda, hogy mikor a 27. percben Mihalcea büntetőből volt ismét eredményes – az összetett eredményt tekintve egalizált az SZKC (17–13) –, mindenki felállva ünnepelt. A portugálok azért még megrázták magukat a szünetig, így 18–15-nél mentek pihenni a csapatok.
Térfélcsere után pedig az történt, amiről minden udvarhelyi kézilabda-szurkoló álmodott: az SZKC nagyon keményen bekezdett, a 37. percben már hét góllal vezetett (23–17). Ekkor már zúgott a csarnokban az „Udvarhely!” rigmus, minden szurkoló egy emberként élt a játékkal, a fiúk pedig a pályán ezt meg is hálálták. A bragaiak néha fel-fel lángoltak, de ötnél közelebb nem tudtak közelebb férkőzni, így az utolsó tíz percet hatgólos hátrányban kezdték (26–20). Az udvarhelyi csapat pedig semmit sem bízott a véletlenre, természetesen senki sem akarta, hogy fellángoljon a remény a Braga számára, az 53. percben már kilenc volt közte (29–20). Ezután hiába nyitotta meg védekezését a vendég csapat, és szerzett így pár gyors gólt, a hazaiak kupasikerét már nem veszélyeztette semmi: az SZKC 32–25-re nyert, összetettben pedig 60–57-re, így Udvarhelyen maradt a Challange Kupa!
A történelmi sikerből mindenki kivette a részét. A találkozó előtt barátnője kezét megkérő Andrei Mihalcea kilenc gólt dobott, hét hétméteresből ugyanannyit értékesített – ezúttal is sok szerencsét kívánunk az ifjú párnak. Kuzmanoszki akkor lőtt gólt, amikor a legfontosabb volt, hétig jutott a csapatkapitány. A Challenge Kupa gólkirálya, az összesen 54 gólt szerző Rusia is rendre elvette a kedvüket a portugáloknak. És nem szabad azt sem elfeledni, hogy a második játékrészben kapuba beálló Orbán Szilárd szenzációsan védett, ziccereket fogott, továbbá a hétméteresekre beálló Szabó Levente két dobást is hárított. A védelem a hajrára tökéletesen összeállt, elzárták a portugál átlövők elől a sávokat, így a bragai csapat csupán egyéni – többször szenzációs – megoldásokkal tudta csak bevenni a KC kapuját.
A főszereplők nyilatkozataival és a találkozót követő sajtótájékoztatón elhangzottakkal hétfőn térünk vissza.
Challenge Kupa, döntő, visszavágó
Székelyudvarhelyi KC–Liberty Seguros ABC/UMinho Braga 32–25 (18–15)
Gólszerzők: Mihalcea 9, Kuzmanoszki 7, Rusia 4, Majnov, Ramba 3–3, Ferenczi, Komporály, Onyejekwe, Sipos, Szász, Tálas 1–1
Hétméteresek 8/7, illetve 5/3
Kiállítások: 8, illetve 14 perc.
A párharcot az SZKC nyerte 60–57-es összesítéssel.
Megtörte rosszabb sorozatát a Székelyudvarhelyi KC, és három bajnoki mérkőzést követően szerzett ismét győzelmet. Pénteken délután a városi sportcsarnokban nyolc góllal verte az agilisen játszó HC Vaslui együttesét.
Megtörné rosszabb sorozatát a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Az előző három mérkőzésén csupán két pontot szerzett együttes pénteken 17.30-kor a HC Vaslui csapatát fogadja a városi sportcsarnokban.
Székelyudvarhely volt a házigazdája az ifjúsági 4-es (2004-2005-ben születettek) és az ifjúsági 5-ös korosztályú (2006 után születettek) megyei lány kézilabda-bajnokságának.
Második félidei magabiztos játékának köszönhetően a Marosvásárhelyi Mureşul győzelemmel tért haza a Dacia Mioveni elleni kiszállásáról a női kézilabda A osztály B csoportjának 18. fordulójában.
Mindkét mérkőzését megnyerte a Hargita megyei női kézilabda-bajnokságban szereplő Marosvásárhelyi Active 7 a Szász Albert Sportiskola sporttermében rendezett múlt vasárnapi hazai tornáján.
Egymás után második döntetlenjét érte el a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Bölények Ligájában, szerdán délután az utolsó percekben egyenlítve szerzett egy pontot a Bukaresti CSM vendégeként.
Fölényesen nyert a sereghajtó Kisjenői Crișul ellen a Marosvásárhelyi Mureşul a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 17. fordulójában, ezzel megszakította négy mérkőzés óta tartó vereségi sorozatát.
Fordulatos mérkőzést láthatott az udvarhelyi közönség szombaton délben a városi sportcsarnokban. A Székelyudvarhelyi KC és a Dunărea Călărași összecsapásán tizenöt másodperccel a meccs vége előtt egyenlítettek a hazaiak.
A tavaszi idény egyik meglepetéscsapatát, a Dunărea Călărași-t fogadja szombaton a Székelyudvarhelyi KC, a mérkőzést 12 órától rendezik a városi sportcsarnokban.
Rangadót rendeztek az ifjúsági 1-es kézilabda-bajnokság F csoportjának 10. fordulójában, vasárnap délben az éllovas Tordai Potaissa a második helyezett Székelyudvarhelyi ISK-KC csapatát fogadta.
szóljon hozzá!