Képesek megfogni a bajnokot?

A férfi kézilabda Nemzeti Liga alapszakaszának legnehezebb hazai találkozójára készül a Székelyudvarhelyi KC, vasárnap 19 órától a címvédő Konstancai HCM együttesét fogadja a városi sportcsarnokban. Kérdés, hogy a hazaiak össze tudják-e kapni, fel tudják-e pörgetni magukat a bukaresti kisiklást követően.

Zátyi Tibor

2014. január 30., 18:142014. január 30., 18:14

2014. január 30., 18:382014. január 30., 18:38

 

Nagyon nehéz feladat előtt áll a Székelyudvarhelyi KC, hiszen jelenleg csak a hatodik helyen áll az alapszakaszban, hátránya pedig egyre nagyobb az élen állókkal szemben. Az előző fordulóban ott volt a lehetőség, hogy tartsa a lépést az élbollyal, azonban nyert meccset engedtek ki kezükből az udvarhelyi fiúk a sereghajtó Bukaresti CSM otthonában, így megelőzte őket az Energia Tg. Jiu is.

Ahhoz, hogy majd a rájátszásban minél előkelőbb pozícióból várja a folytatást az SZKC, komoly pontgyűjtésbe kell kezdeni. Ez azonban nem lesz egyszerű, hiszen nagyon nehéz mérkőzések következnek. Konstanca után Nagybányára utaznak – a Minaur otthon mindenkinek megnehezíti a dolgát –, majd érkezik a Bákói Știința a városi sportcsarnokba, végül az Energia Tg. Jiu otthonába látogat az SZKC. Nem beszélve arról, hogy február 15-én és 23-án a Challenge Kupában is pályára kell lépnie az udvarhelyi csapatnak a lengyel Gornik Zabrze ellen. Tehát fel van adva a lecke az udvarhelyi csapatnak, a most következő egy hónap nagyban befolyásolja a 2013–2014-es idény sikerességét.

Az odavágón, az alapszakasz negyedik fordulójában szoros első félidőt követően a címvédő végül nyolc góllal győzte le az SZKC-t Konstancán. A bajnok legutóbb tavaly februárban járt a városi sportcsarnokban, a felfokozott hangulatú mérkőzésen végül 30–30-as döntetlen született. A pontokra mindkét csapatnak óriási szüksége van, hiszen az SZKC siker esetén kapaszkodhat a táblázaton, míg Konstancának tartania kell a lépést a meglepően nagyon jó szezont futó Tordai Potaissával. A Kolozs megyeieknek jelenleg három pont előnyük van a táblázat élén, mivel a Konstanca–Bákó találkozót elhalasztották.

A rangadót eredetileg csütörtökön kora este kellett volna megrendezni, ám a Román Kézilabda-szövetség megváltoztatta a 15–19. fordulók programját, így az SZKC–HCM összecsapás átkerült vasárnapra. A Digi Sport tévétársaság kérésére 14.15-től kellett volna megrendezni a mérkőzést, ám akkor még foglalt lesz a városi sportcsarnok, ahol az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatoknak rendeznek tornát. Végül a 19 órai kezdésben egyeztek meg a felek, a találkozót valószínűleg nem közvetíti a tévé.

A Székely Medvék 17 órakor találkoznak a Szigeti Bisztróban, a mérkőzésre jegyeket csütörtökön 16–19 óra között, illetve vasárnap 16 órától lehet vásárolni a sportlétesítmény jegypénztáránál.

Férfi kézilabda Nemzeti Liga, 15. forduló
Bukaresti Dinamo–ACS Energia Rovinari Tg. Jiu (szombat, 12 óra)
Krassó-Szörényi CS–Bukaresti Steaua (vasárnap, 11 óra)
Bákói Știința–Nagybányai Minaur (vasárnap, 11 óra)
Temesvári Poli–CSU Suceava (vasárnap, 17 óra)
Tordai Potaissa–Bukaresti CSM (vasárnap, 18 óra)
Székelyudvarhelyi KC–Konstancai HCM (vasárnap, 19 óra)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei