Átgázolt Zsilvásárhely csapatán a Mureșul

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Fölényes, harminckét gólos győzelmet aratott a Marosvásárhelyi Mureșul hazai pályán a Zsilvásárhelyi Universitatea ellen a román női kézilabda-bajnokság A-osztályának 17. fordulójában.

Horváth Bálint Ottó

2014. március 01., 22:352014. március 01., 22:35

2014. március 03., 17:262014. március 03., 17:26

Már az összecsapás elejétől megmutatkozott a tudáskülönbség a két csapat között, egy percig sem volt kérdés a Mureșul elsöprő győzelme. A szombat délutáni találkozón semmilyen gondot nem tudott okozni a tabella nyolcadik helyén álló vendégcsapat a hazaiaknak, már a félidőben is 19 találattal vezettek a vásárhelyi lányok (26–7). A második játékrészben folytatódott a hazaiak gólparádéja, ebben eggyel kevesebbet, huszonötöt szereztek, mint az elsőben. Alina Moloci volt a Mureșul legeredményesebb kézilabdázója, aki nem kevesebb, mint 16 találatig jutott ezen a találkozón.

Bukaresti József, a Mureșul vezetőedzője kérdésünkre elmondta, hogy hozták a kötelező győzelmet, amit nagyon jó lenne Slatinával szemben is megtenni, de kemény csata elé néznek. „Muszáj nyernünk Slatinán, ha az első helyen akarunk végezni. Nagyon nehéz meccs lesz, remélem sikerülni fog” – fogalmazott a tréner.

A bajnokság következő játéknapján pihenhet a marosvásárhelyi gárda. Ezt követően, március 15-én, szombaton Slatinán lépnek pályára a szezon legfontosabb mérkőzésén, ahol esetleges sikerükkel óriási lépést tennének a Nemzeti Ligába jutásért.

Román női kézilabda A-osztály, nyugati csoport, 17. forduló:
Marosvásárhelyi Mureșul–Zsilvásárhelyi Universitatea 50–18 (26–7)
A Mureșul gólszerzői: Moloci 16, Nagy Beáta 9, Biţis 8, Bodor 7, Cioban 5, Serediuc 3, Fogarasi 1, Nagy Orsolya 1.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei