Álomszerű első félidővel komoly előnybe került az SZKC

Csordultig telt szombat este a városi sportcsarnok, hiszen a Székelyudvarhelyi KC a török bajnok Besiktas JK együttesét fogadta a kézilabda EHF Kupa második fordulójában. A közönség által végig hajtott hazaiak szinte tökéletesen játszottak az első játékrészben, végül hét gólos előnyt szereztek a pokolinak ígérkező isztambuli visszavágóra.

Zátyi Tibor

2012. október 13., 21:182012. október 13., 21:18

2012. október 14., 11:242012. október 14., 11:24

Jól rajtolt a Ciobanu – Kuzmanoszki, Adomnicăi, Johannson, Rusia, Câmpan és Rusia felállású SZKC, három perc alatt már két gólos előnyük volt. Azonban a törökök nem illetődtek meg az erős kezdéstől, hamar fordítottak (3–4). Közel fél percig volt náluk az előny, a tizenegy gólig jutó Rusia első találatával utoljára lett egyenlő a mérkőzésen. A grúz átlövő irányításával hamar visszaállította a kétgólos előnyt a KC, annak ellenére, hogy emberhátrányba is kerültek. Tíz perc játék után Kuzmanoszki és Rusia góljaival hamar elhúzott a házigazda, a 16. percben a török edző időt is kellett kérjen, ekkor már 13–7 állt az eredményjelzőn. A pihenő sem segített a vendégeken, hiszen hamar nyolcra nőtt az udvarhelyiek előnye, hiába állítottak külön embert Rusiára, ő továbbra is lőtte a szebbnél szebb gólokat. Az utolsó tíz percben villogott a KC, kettős emberhátrányban is be tudott találni, sőt, a 29. percben már tíz volt a különbség a két csapat között. A törökök a hajrában szépítettek, így 23–14-es állásnál mehettek pihenni a csapatok.

Térfélcsere után a törökök a bivalyerős Özbahar vezérletével fokozatosan felzárkóztak, tíz perc alatt már csak hat volt a különbség a két csapat között (27–21). Ezután felgyorsult a játék, a védelmek ritkán állították meg a támadásokat, potyogtak is rendesen a gólok, a törökök pedig egy pillanatra sem adták fel esélyeiket (52. perc, 34–29). Végül nem tudták szorossá tenni a mérkőzést, Ciobanu a mérkőzés végén több fontos védést is bemutatott, így megint nyolccal húzott el a KC, az utolsó másodpercben ebből egyet még lefaragott a Besiktas.

A különbség simán lehetett volna akár kétszámjegyű is a hatvan perc után, azonban a második játékrészben kissé visszaesett a hazaiak játéka, többször is elkönnyelműsködték a támadásokat. Mindezek ellenére Rusia és Kuzmanoszki nagyszerű teljesítményének köszönhetően magabiztosan utazhatnak a szombaton, Isztambulban rendezendő visszavágóra, a továbbjutás fő esélyesévé az SZKC lépett elő.

„A két csapat közti különbség nem az első játékrészben tűnt ki, hanem inkább a másodikban. Álomszerűen játszottunk az első félidőben, hogy őszinte legyek, nem tudjuk tartani folyamatosan ezt a szintet, óriási ritmust diktáltunk. Az nagyszerű lenne, ha ezen a szinten tudnánk egy egész mérkőzésen játszani. A második játékrész elején 10 percig elég gyengén játszottunk, elsiettük a támadásokat, és a fáradtság is közbeszólt. A Besiktas játékosainak óriási tapasztalata van, tudták, hogy mi nem fogjuk bírni az iramot 60 percig, nem estek pánikba, konstansul játszottak, és kihasználták támadóhibáinkat, erős beállósukat pedig szinte lehetetlen volt fogni. Ezen a mérkőzésen minden játékos odatette magát. Rusia kivételesen nagyot játszott, Kuzmanoszkinak is megjött a kedve a játékhoz. Jobbszélső hiányában megpróbáltunk két beállóssal játszani, ez egy ideig ment, de kiismerte az ellenfél, így váltanunk kellett. Sajnos, Butenko ma nem játszott jól, három eladott labdája is volt, gólokat várunk tőle. Hétgólos különbséggel nyertünk, de senki sem tudja, hogy mennyire lesz elég ez. Továbbjutunk, ha kibírjuk a török közönség nyomását, és túltesszük magunkat az idegenben játszott mérkőzéseken felbukkanó nehézségeinken. Egy felnőtt csapat hétgólos előnyből nem szabad gondba kerüljön, de mindannyian láttunk fordításokat még nagyobb különbségből is” – mondta Vlad Caba, az SZKC edzője.

Kézilabda EHF Kupa, 2. forduló, odavágó
Székelyudvarhelyi KC – Besiktas JK 40–33 (23–14)
Gólszerzők: Rusia 11, Kuzmanoszki 9, Tálas, Florea 6–6, Dinescu 4, Johannson 2, Ferenczi, Adomnicăi 1–1, illetve Özbahar 10, Ladiko 5, Done 4, Buyuk, Arifoglu, Erkol 3–3, Boyar, Coban 2–2, Asikoglu 1.
Hétméteresek: 3/3, illetve 3/3.
Kiállítások: 6, illetve 2 perc.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei