Továbbjutással hangolt az ünnepségre a Sportklub

Foghíjas kerettel harcolta ki csütörtök este a Székelyudvarhelyi Sportklub a továbbjutást a teremlabdarúgó Román Kupában, a nyolcaddöntőben a Galaci United vendégeként 3–2-re nyert. Vasárnap ugyancsak a galaciakkal játszanak a bajnokságban, előtte azonban rangos esemény lesz: gálamérkőzéssel ünneplik meg a tíz évvel ezelőtt megszerzett első bajnoki címet.

Zátyi Tibor

2013. február 28., 20:362013. február 28., 20:36

2013. március 01., 13:502013. március 01., 13:50

A kupamérkőzés első félidejében rengeteg helyzetet kihagyott az udvarhelyi csapat, a házigazda pedig a 13. percben megszerezte a vezetést. Az egyenlítésre öt percet kellett várni, ekkor Szőcs László talált éles szögből a hálóba. Térfélcsere után is folytatta a helyzetek kihagyását az udvarhelyi csapat, ezt szerencsére nem tudta kihasználni az ellenfél. Három perccel a rendes játékidő letelte előtt Szőcs újabb szögből leadott lövéssel megszerezte a vezetést, a hazaiak pedig lehozott kapussal próbáltak egyenlíteni. Ezután gyorsan labdát szerzett az SK, majd Bíró Attila révén kettőre növelte előnyét. A mérkőzés vége nagyon mozgalmas volt, hiszen 30 másodperccel a vége előtt szépített Galac, de az SK meg tudta tartani egygólos előnyét, így továbbjutott a legjobb nyolc közé.

„Gyakorlatilag öt játékossal játszottunk, vékony kerettel utaztunk el, a mérkőzés előtt egy órával érkeztünk meg. A fiúk odatették magukat, foggal-körömmel harcoltak. Játszottunk a lehetőségeinkkel, tíz helyzet kellett ahhoz, hogy egy gólt rúgjunk. A bajnoki megint más mérkőzés lesz, remélem, hogy ki tudjuk használni a hazai playa előnyét” – mondta Albert István, az SK edzője.

Gálameccs az első arany emlékére

A Sportklub vezetősége barátságos hangulatú sajtótájékoztatót tartott csütörtökön este. Szász Jenő, az SK elnöke elmondta, minden székelyudvarhelyit szeretettel várnak a vasárnapi gálamérkőzésre, amelyen közösen emlékeznek majd vissza a tíz évvel ezelőtti eseményre. „Az első bajnoki cím a legkedvesebb számunkra, tíz évvel ezelőtt az udvarhelyi sporttörténelem részesei lettünk. Egy nagyszerű sportágat honosítottunk meg Székelyföldön, sokan követték példánkat. Köszönet jár a szurkolóknak, akik anyagilag és erkölcsileg is támogatták a csapatot, azon vagyunk, hogy újra megismételjük ezeket a nagyszerű eredményeket” – mondta Szász.

Jakab Zoltán, az SK első edzője is örömmel emlékezett vissza a legelső aranyra. „1995-ben, amikor Magyarországon tartózkodtam ismerkedtem meg ezzel a sportággal, játékosként magyar bajnok is voltam. Emlékszem, az SK-val előbb a megyei szakaszt nyertük meg, majd a zónadöntőn Marosvásárhellyel közösen kerültünk a 12-es döntőbe. A teremtorna szervezési jogát is megkaptuk, és meg sem álltunk az elsőségig, pedig döntetlennel kezdtünk a csoportkörben” – mesélte Jakab. „Nagyon jó döntés volt, hogy belevágtunk, az akkori városvezetés felkarolta a csapatot. Mindig is nagyszerű emlékek törnek fel bennem, amikor visszagondolok azokra az időkre, amiket tíz évvel ezelőtt januárban és februárban a sportcsarnokban töltöttünk. Még lesz bajnok az SK, és szeretnék annak a csapatnak a részese lenni” – mondta a szakember, aki jelenleg a Sepsiszentgyörgyi Spicom edzője.

„Elmondhatatlanok azok az élmények. Az elsőt semmihez sem lehet hasonlítani, az volt a legjobb. Persze a másik két bajnoki címről is kellemes emlékeim vannak, de az első volt a legmaradandóbb” – mondta Dénes Barna, az SK háromszoros országos bajnoka.

Az első bajnoki címet tíz évvel ezelőtt szerezte meg a Sportklub, ezt vasárnap 17:30-tól gálamérkőzéssel ünneplik meg. Az ellenfél a Tamási Áron Elméleti Líceum 2002-ben országos döntőig jutó válogatottja lesz. Akkoriban a Gimi FC-t a zónadöntő előtt Jakab Zoltán vette át, majd a bákói sportiskolát legyőzve jutottak Románia legjobb nyolc csapata közé.

Román Kupa, nyolcaddöntő
Galaci United – Székelyudvarhelyi SK 2–3 (1–1)
Az SK gólszerzői: Szőcs 2, Bíró 1.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei