Fotó: Farkas Antal
Sikerrel vette zárt kapus mérkőzését a teremlabdarúgó 1. Ligában a Futsal Klub Székelyudvarhely, Jakab Zoltán legénységének nem okozott gondot a vendég Kolozsvári Clujana legyőzése tegnap este az üresen kongó városi sportcsarnokban.
2014. február 16., 20:352014. február 16., 20:35
2014. február 17., 12:162014. február 17., 12:16
Az FK a Péter R. – Mihály, Szécsi, Mánya és Szabó (játszott még: Bíró, Péter M., Miklós, Birtalan, Kovács) felállásban kezdte a mérkőzést. Az első gólig nem kellett sokat várni, hiszen Mánya nagy formában, és vállalkozó kedvvel játszott, neki köszönhetően a harmadik percben már kettővel vezetett a házigazda. A sereghajtó vendégek nem illetődtek meg a korán összeszedett hátránytól, veszélyesen futballoztak, Péternek többször is védenie kellett. A két gyors gól után a helyzeteké lett a főszerep, egészen a játékrész közepéig, amikor a csereként beállt Bíró egymás után kétszer is mattolta a vendégek védelmét. A megnyugtató előny tudatában visszavett az iramból a házigazda, így a kolozsvári együttes többször is helyzetbe tudott kerülni, majd a 18. percben szépített is.
A második játékrészben megindították a gólcsapot a csapatok, gyorsan szépített a Clujana, amire az FK hárommal válaszolt, így a 25. percre eldőlt a mérkőzés kimenetele, a házigazda öttel vezetett ekkor (7–2). A játékrész közepén gyorsan szerzett két góllal újból visszajött a Clujana, de erre is tudott válaszolni az FK, a 33. percben ismét öt volt az előnye (9–4). A vendégek Birtalan kezezése miatt megítélt nagybüntetőből szépítettek nem sokkal később, erre a találatra pedig kettővel válaszolt a házigazda. Az utolsó percben emberhátrányba került az FK, mivel Birtalan egy újabb szabálytalanság miatt megkapta második sárgáját, de a fiúk sikeresen hatástalanították a kolozsvári rohamokat, így végül 11–5-re nyertek.
A zárt kapus büntetést tavaly kapta az FK Székelyudvarhely, mivel a Marosvásárhelyi City\'us elleni hazai rangadón a szurkolók rasszista rigmusokat is kiáltottak, miután Szőcs Lászlót véleményes helyzetben kiállította az egyik játékvezető. A büntetés precedensértékű, hiszen először hoztak ilyen határozatot a sportág több mint 10 éves történetében.
„Utólag is elnézést kérünk a támogatói kártyával rendelkező szurkolóinktól, amiért a büntetés miatt nem tudták a helyszínen megtekinteni a Clujana elleni találkozót. A mérkőzésről annyit, hogy túl sok gólt kaptunk, de a legfontosabb számunkra a három pont volt, győzelmünk nem forgott veszélyben” – mondta a találkozó után Jakab Zoltán, az FK edzője.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 15. forduló
FK Székelyudvarhely–Kolozsvári Clujana 11–5 (4–1)
Mánya (2., 3., 25., 36.), Bíró (9., 11.), Szabó (24., 25., 38.), Péter M. (32.), Balázsi (33.)
Marosvásárhelyi City\'us–CSMS Iaşi 6–5 (4–1)
szóljon hozzá!