Nem tették magasra a lécet a City'usnál

Nem tették magasra a lécet a City'usnál

Fotó: Facebook.com/Cityus Tirgu Mures

A hatodik helyről várja a hétvégi bajnoki folytatást a Marosvásárhelyi City'us, amely az új évben idegenben játssza első két mérkőzését a teremlabdarúgó 1. Ligában.

Horváth Bálint Ottó

2017. január 11., 12:372017. január 11., 12:37

2017. január 11., 14:522017. január 11., 14:52

A rövid téli szünetet követően január 3-án újrakezdte az edzéseket a marosvásárhelyi csapat: Cosmin Gherman edzőtől megtudtuk, az idő szűke miatt nem játszanak barátságos meccseket, így kizárólag Marosvásárhelyen gyakorolnak, és az erőnléti, illetve taktikai felkészüléssel szeretnének javítani játékukon.

Változások kapusposzton, lehetnek még távozók

A szakvezető közölte, egyelőre nem tudják teljes mértékben, hogy kik távoznak a csapattól, de több alapjátékosért ajánlatot kaptak, így hétvégén minden bizonnyal eldől a sorsuk. Gherman elárulta, a spanyol kapus, Angel Molina biztosan elhagyja az együttest, és valószínűleg a Temesvári Informaticához igazol.

Jó hírnek számít viszont, hogy pótlására visszatért a sérüléséből felépült tehetséges Răzvan Cătinean, aki már elkezdte az edzéseket. A klub gyenge anyagi helyzete miatt – mivel a keret játékosai az idény elejétől még nem kaptak fizetést – érkezőkre nem lehet számítani, így a keretben maradt, főleg fiatal játékosokra alapoznak, ahogy tették ezt a szezon elejétől.

Legalább négy pont szükséges

A City\'us számára már hétvégén folytatódik a bajnokság, vasárnap a sereghajtó Kézdivásárhelyi SE otthonában játszik a 9. fordulóból elhalasztott mérkőzésen. Egy héttel később a vásárhelyiek szintén idegenben, a Jászvásári CSM Poli ellen lépnek pályára. Erről a két találkozóról Cosmin Gherman elmondta, „szoros meccsekre számítok, Kézdivásárhely ellen könnyebb dolgunk lesz a győzelem megszerzésére, de figyelembe véve azt, hogy a bajnoki szünet után először játszunk, nem mehetünk biztosra, Jászvásárral pedig nehéz lesz, a minél jobb rájátszásbeli helyekért vagyunk versenyben, így ellenük is pontot kell szereznünk”.

A tréner szerint ezen a két meccsen legalább négy pontra van szükségük ahhoz, hogy az alapszakasz végéig 90 százalékban bebiztosítsák a célkitűzésüknek számító hatodik helyüket. Ezután a rájátszásban kevés eséllyel indulnának, de Gherman szerint az ellenféltől függően nyerhetnek mérkőzéseket.

Ebből a helyzetből várják a folytatást

Az 1. ligás bajnokság őszi szezonját a City\'us hat győzelemmel, három döntetlennel és három vereséggel, 21 ponttal a hatodik helyen zárta, de a többi csapathoz képest egy vagy két mérkőzéssel kevesebbet játszott. Lemaradása tíz pont az éllovas Galaci Unitedhez és öt az előtte álló, ötödik helyezett FK Székelyudvarhelyhez képest, előnye pedig négy pont a mögötte hetedik Jászvásári CSM Polival és nyolc az utolsó rájátszást érő helyet elfoglaló Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsallal szemben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 13., hétfő

Székelykeresztúr csapata nyerte a megyei bajnokságot

Gyergyóremetén rendezték meg vasárnap a Hargita megyei teremlabdarúgó-bajnokság döntő tornáját.

Székelykeresztúr csapata nyerte a megyei bajnokságot
2017. március 09., csütörtök

Megvédi címét a MiniMobila vagy új bajnokot avatnak?

Már csak két forduló van hátra az ákosfalvi téli teremfoci-bajnokságból. Izgalmas lesz a hétvége, hiszen eldől, hogy idén mely csapat emelheti magasba a trófeát.

Megvédi címét a MiniMobila vagy új bajnokot avatnak?
2017. március 07., kedd

Informatica–City'us és Autobergamo–FK párharcok az elődöntőben

Temesváron rendezik meg a teremlabdarúgó Román Kupa négyes döntőjét – döntöttek a Román Labdarúgó-szövetség bukaresti székházában kedden délben. Ugyanakkor kisorsolták az elődöntők párosításait.

Informatica–City'us és Autobergamo–FK párharcok az elődöntőben
2017. március 07., kedd

Nehézkesen győzte le a City'us a KSE-t

Hiányos keretével a Marosvásárhelyi City'us 3–0-ra legyőzte a Kézdivásárhelyi KSE-t a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának 20. fordulójában, és bebiztosította hatodik helyét a ranglistán.

Nehézkesen győzte le a City'us a KSE-t
Nehézkesen győzte le a City'us a KSE-t
2017. március 07., kedd

Nehézkesen győzte le a City'us a KSE-t

2017. március 06., hétfő

Budapesten nyert tornát az Imperial Wet

Öt országból 44 csapat, közel 700 sportoló vett részt a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján (KEK), melyet nyolcadszor rendeztek meg Budapesten. Erdélyből is számos csapat benevezett, közülük három döntőt is játszott.

Budapesten nyert tornát az Imperial Wet
Budapesten nyert tornát az Imperial Wet
2017. március 06., hétfő

Budapesten nyert tornát az Imperial Wet

2017. március 05., vasárnap

Szécsi utolsó másodperces góljával mentettek pontot az udvarhelyiek

Temesváron lépett pályára vasárnap este a Futsal Klub Székelyudvarhely, hogy megvívjon a teremlabdarúgó 1. Liga bajnoki címére pályázó Informaticával. Kemény taktikai harc jellemezte a rangadót, melynek végén Szécsi mentett pontot az FK-nak.

Szécsi utolsó másodperces góljával mentettek pontot az udvarhelyiek
2017. március 05., vasárnap

Hatpontos hétvégén van túl az Inter Gyergyó

Két bajnoki összecsapást is vívott a hétvégén az Inter Gyergyó a teremlabdarúgó 2. Ligában. Közös jellemzője volt a találkozóknak a sok gól, izgalom, és ami még ennél is fontosabb: a két hazai győzelem.

Hatpontos hétvégén van túl az Inter Gyergyó
Hatpontos hétvégén van túl az Inter Gyergyó
2017. március 05., vasárnap

Hatpontos hétvégén van túl az Inter Gyergyó

2017. március 03., péntek

City'us: majdnem sikerült a bravúr az Autobergamo ellen

Jelentősen megnehezítette a bajnoki címre törekvő Dévai Autobergamo dolgát a fiatal kerettel felálló és nagy erőket mozgósító Marosvásárhelyi City’us: miután szünetben még előnyben volt, végül egygólos vereséget szenvedett, amit nem érdemelt meg.  

City'us: majdnem sikerült a bravúr az Autobergamo ellen
2017. március 03., péntek

Két meccset játszik az Inter Gyergyó

A teremlabdarúgó 2. Liga 10. fordulójából elhalasztott meccsét pótolja be az Inter Gyergyó pénteken este a gyergyószárhegyi sportcsarnokban, szombaton este pedig a Luceafărul Buzău csapatát fogadja.

Két meccset játszik az Inter Gyergyó
Két meccset játszik az Inter Gyergyó
2017. március 03., péntek

Két meccset játszik az Inter Gyergyó

2017. március 01., szerda

Berettyóújfalun találta meg helyét az udvarhelyi futsalos

Lassan tíz éve költözött el Székelyudvarhelyről Berettyóújfalura Gál István. A teremlabdarúgót a magyar válogatott zalaegerszegi összetartásán értük el.

Berettyóújfalun találta meg helyét az udvarhelyi futsalos
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!