Fotó: Pál Gábor
Szomorú véghez közelít a tízéves múlttal rendelkező első osztályú teremlabdarúgás Udvarhelyen. A játékosok és a szakmai stáb szerződése napokon belül lejár a Székelyudvarhelyi Sportklubbal, az őszi folytatásra pedig szinte semmi esély nincs.
2013. június 25., 17:192013. június 25., 17:19
2013. június 25., 17:362013. június 25., 17:36
Ismert tény, hogy évek óta nagyon nehéz helyzetben van a teremlabdarúgás Székelyudvarhelyen, a háromszoros aranyérmes SK a létminimumon húzta ki az elmúlt idényeket, ez a nemrég lejárt bajnokságban sem volt másként. A helyzet azonban sokkal rosszabb, mint korábban.
Az önkormányzatnál megpályázott támogatási összeg nagyjából feleannyi, mint amennyit tavaly kapott az SK. Az idén tizedik évét ünneplő klub pályázata a már befejeződött 2012–2013-as bajnokság végéig szólt, és nem a következő, szeptemberben rajtoló idényre. Emiatt előlegként 30 ezer lejt fognak folyósítani a csapatnak, míg további 50 ezer lejt akkor kap az SK, ha indul a 2013–2014-es bajnokságban. Azonban utóbbira nagyon kevés az esély.
„A polgármesteri hivatal célja továbbra is az, hogy a Sportklub létezzen és működjön. Az elmúlt években a városi önkormányzat volt az egyetlen intézmény, amely támogatta és eltartotta az SK-t. Persze voltak szponzorok és magánszemélyek is, akik támogatták a csapatot, de ahhoz, hogy az SK létezzen, a költségvetés több mint 90 százalékát a polgármesteri hivatal állta” – mondta Bálint Attila sajtóreferens.
A játékosok idén még nem kaptak fizetést, a csapat mindenese, Kovács Lajos reményei szerint a pályázatból folyósított előlegből a fizetések vagy az adósságok egy részét törleszteni tudják. Azonban ez sem annyira egyszerű.
„A játékosoknak június 30-áig van szerződésük a klubbal, a hogyan továbbról pedig semmit sem tudok. A focisták már egy fizetéssel is kibékülnének, csak kapjanak már valamit, de a klubnak nagy adóssága is van. A pályázaton elnyert pénzből nem jut mindenre, vagy az adósságokra fordítjuk, vagy a fizetések egy részének törlesztésére. Nem én döntöm el, mi lesz a pénz sorsa” – mondta Kovács Lajos, az SK ügyintézője.
A klub vezetőségének álláspontját többszöri megkeresés után sem telefonon, sem e-mailen nem tudtuk kikérni. „Mi is szeretnénk tudni, mi az álláspontjuk. Ahogy látjuk, ők be akarják fejezni, szerintem idén már nem lesz semmi a csapatból. Tavaly még nehezen összeszedtük a szponzorokat, idén már nagyon pesszimista vagyok, eddigi támogatóink mind kiábrándultak. Ezt az évet óriási erőfeszítések által tudtuk végigvinni, a vezetőség részéről pedig minimális volt az érdeklődés a klub felé. Az utolsó mérkőzésen is csak amiatt álltunk ki, hogy ne rontsuk tovább a futsal tekintélyét. Mi mindent megtettünk a csapatért, az utolsó bajnokin is alig tudtuk kifizetni a bírókat. Szerintem nulla esélye van a túlélésre az SK-nak” – vetítette elő a szomorú jövőt Kovács.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy megszűnik a csapat. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, a vállalkozók, a játékosok, az edzők és a polgármesteri hivatal képviselőinek összefogására van szükség.
szóljon hozzá!