Fotó: Barabás Ákos
Téli szünet után folytatódik a román teremlabdarúgó 1. Liga. A Futsal Klub Székelyudvarhely a tavalyi elődöntős ellenfelével, a Dunărea Călărași csapatával kezd vasárnap.
2016. január 22., 10:102016. január 22., 10:10
2016. január 22., 16:562016. január 22., 16:56
Sok változás nem történt az FK keretében. Arról már korábban beszámoltunk, hogy Kovács Ákos nem folytatja. Helyére senki nem érkezett, a csapatlétszám nélküle is teljes: van 12 felnőtt játékos és 5 fiatalabb, akik az U19-es utánpótlás-együttesben is szerepelnek. Ők már korábban elkezdték az edzéseket. Egy barátságos mérkőzést játszottak, kedden a Segesvári Por-Tinerettel találkoztak: kétszer harminc percet tartott a találkozó, az udvarhelyieknél az első két sorban többet szereplő csapattagok kaptak lehetőséget, majd húsz percig a fiatalabbakat is pályára küldte Jakab Zoltán, a Futsal Klub edzője. A meccset végül 18–4-re nyerte az FK.
Nem változtak a csapat célkitűzései sem. „A bajnokság első fele után kiderült, hogy ezzel a játékosállománnyal, ezekkel az anyagi feltételekkel nem tudjuk felvenni a versenyt Vásárhely, Déva és Temesvár csapataival. Sőt, itt vannak a hasonlóan erős együttesek is, mint Galac, Szentgyörgy, Călărași, úgyhogy mi mindig a soron következő mérkőzés megnyerésére koncentrálunk. Célkitűzéseink nem változtak, próbáljuk bejáratni a fiatalokat. Jó lenne legalább kisdöntőt játszani, de nehéz lesz. Megvárjuk, hogy miként alakul a helyezet a következő szezonban. Választási évben vagyunk, sok csapatnál elapadhatnak az anyagi források. Idén még kikerülnek a városi költségvetésből a csapatoknak utalandó összegek, de jövőre nem biztos. Nem saját magunkra gondolok, hanem a többi együttesre. Úgy elég nehéz versenyezni az ellenfelekkel, hogy nekik öt-hatszorosával nagyobb a költségvetésük, mint a miénk. Ha eljönne az időszak, amikor minden csapat helyi játékosokból állna, akkor az elsők közt lennénk” – fejtette ki véleményét Jakab Zoltán, az FK edzője.
Nagyon kényelmetlen ellenfél a călăraș-i együttes. Tavaly a bajnoki elődöntőben csak a harmadik meccs hosszabbításában tudtak nyerni az udvarhelyiek. A szezon elején viszont ellenük ünnepelhette első sikerét az FK, a Duna-mentiek otthonában győzött 3–2-re.
A hétvégi mérkőzéssel kapcsolatban Jakab úgy fogalmazott, hogy „nagy mozgás nem volt a Dunăreanál sem. Annyival tarthatnak előbb, hogy míg mi egy szerényebb képességű együttessel játszottunk edzőmeccset, addig ők kétszer is megmérkőztek Chiajnával, s valószínűleg Bulgáriába is átutaztak.” Az FK–Călărași találkozót vasárnap 18 órától rendezik a székelyudvarhelyi sportcsarnokban.
Teremlabdarúgás, 1. liga, 15. forduló
FK Székelyudvarhely–Dunărea Călărași – vasárnap 18 óra, városi sportcsarnok
További mérkőzések
Szombat:
17.00 Temesvári Informatica–Concordia Chiajna
Vasárnap:
16.00 Kolozsvári Clujana–Sepsiszentgyörgyi Spicom
17.30 Galaci United–Kézdivásárhelyi KSE
17.00 Galactic Focșani–Dévai Autobergamo
Resicabánya szabadnapos.
szóljon hozzá!