Hősiesen búcsúzott a Sepsi FC

•  Fotó: Erdély B. Előd

Fotó: Erdély B. Előd

A helyenként hősies ellenállás sem volt elegendő: a Sepsi FC 7–4-re kikapott a  Focşani-i CSM-től, s így nem került a futsal Román Kupa döntőjébe.

Csinta Samu

2010. május 16., 21:402010. május 16., 21:40

2010. május 16., 22:002010. május 16., 22:00

•  Fotó: Erdély B. Előd Galéria

Fotó: Erdély B. Előd

A sérülések miatt mindössze öt mezőnyjátékossal és két kapussal volt kénytelen elutazni a Román Kupa elődöntőjének visszavágójára a Sepsi FC. Ennek ellenére jól kezdtek a szentgyörgyiek: Pinto hatalmas kapufát lőtt, Şerban pedig hatalmas helyzetben hibázott. Az erő fogytával aztán egyre feljebb jöttek a teltháznyi közönség, 800 néző által buzdított hazaiak, s Curtean két góljával valamint Ilaş találatával félidőre 3–0-as vezetésre tettek szert. Közben megrándult Pinto térdszalagja, s a portugál légiós már nem léphetett pályára, a másik portugált, a kapus Carlót pedig Gerardo Rosa cserélte a tizenéves Kisgyörgyre. Az utóbbi remekül védett, elsősorban neki köszönhető, hogy a második félidő elején nem nőtt tovább a különbség.

Kisgyörgy remek védései nyomán kiegyensúlyozódott a mérkőzés, Curtean újabb góljára Şerban (képünkön jobbra zöldben) válaszolt, majd Bújdosó góljával 4–2-re zárkóztak fel a vendégek. Ilaş második találatára megint Şerbantól érkezett replika, a Toaderéra pedig Bújdosó válaszolt. A mérkőzés fordulópontját az jelentette, hogy 6–4-es állásnál Şerban kihagyta a kisbüntetőt, ezt követően pedig Curtean 7–4-re alakította az eredményt.

Az ereje utolsó morzsájáig küzdő szentgyörgyi csapatot megtapsolta a moldovai közönség, ettől függetlenül azonban a Román Kupa döntőjébe 10–7-es összesítéssel  a Focşani-i CSM jutott, ahol a Marosvásárhelyi City’us–Chiajnai Concordia párosítás továbbjutójával találkozik.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei