Fotó: Farkas Antal
A teremlabdarúgó 1. Liga 16. fordulójában a Futsal Klub Székelyudvarhely a Jászvásári CSMS vendége volt hétfőn, kora este. A román teremlabdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Nelu Stancea által irányított hazai csapat nem tudott ellenállni a magabiztosan játszó FK-nak, így a találkozó végén inkább megpróbálta szétrúgni ellenfelét.
2014. március 03., 19:272014. március 03., 19:27
2014. március 03., 21:282014. március 03., 21:28
Az FK a Klein – Szabó, Szőcs, Mánya, Mihály kezdősorral lépett pályára (játszott még: Péter R. – Szécsi, Birtalan, Kovács, Miklós, Simon és Bíró), az első tíz percben nem zörrentek a hálók. A gólcsendet végül a hazaiak törték meg, de nem vezettek sokáig, hiszen előbb Mihály egyenlített, majd Szőcs találata után egygólos előnnyel mehetett pihenni a vendégcsapat. Térfélcsere után növelni tudta előnyét az FK Székelyudvarhely, majd 1–4 után szépített a házigazda, de rögtön válaszolt Szőcs, majd Mihály kisbüntetőből négyre növelte az FK előnyét. A találkozó vége felé egyre inkább harctérré vált a pálya, a hazaiak nem bírták idegekkel, ketten közülük egyből piros lapot kaptak, a 36. percben pedig kigyűlt a hat szabálytalanságuk is. Az FK végül négy kisbüntetőt is elvégezhetett, ebből kettőt értékesített Mihály, végül magabiztos, négygólos sikert arattak.
„Ugyanaz volt, amit vártunk, a hazaiak presztízsből játszottak, aztán a találkozó végén ez sajnos átment durvába. A hajrában szabálytalanságot szabálytalanság követett, így Szabó Zsolt és Szőcs László is összeszedett egy kisebb sérülést, reméljük, hogy a hétvégi találkozóra helyrejönnek. A lényeg, a három pont megvan, véghez vittük tervünket. Amíg versenyben vagyunk a második helyért, addig hoznunk kell a meccseinket. Jászvásáron a csapat új játékosa, Simon Arnold is bemutatkozott” – mondta Jakab Zoltán, az FK Székelyudvarhely edzője.
Az FK legközelebb március 9-én, vasárnap délután 5 órakor lép pályára, a 17. fordulóban a kilencedik helyezett Progresul Focșani-t fogadja városi sportcsarnokban.
Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 16. forduló
Jászvásári CSMS–FK Székelyudvarhely 4–8 (1–2)
Gólszerzők: Mihály (12., 36., 38. – utóbbi kettő kisbüntetőből), Szőcs (15., 33.), Mánya (23., 37.), Szécsi (27.)
szóljon hozzá!