Fotó: Gligor Róbert László
Vasárnap rendezték meg a Cafe Sport-kupa teremfoci bajnokság 13. fordulóját az ákosfalvi sportcsarnokban, de a bajnokavatóra még várni kell.
2014. február 24., 14:232014. február 24., 14:23
2014. február 24., 14:352014. február 24., 14:35
A nap és talán az egész bajnokság rangadójának számított a somosdi Manchester és Nyárádszereda összecsapása, hiszen a két csapat ugyanazzal a pontszámmal és egyetlen gólkülönbséggel áll a tabella élén. Viszonylag hamar előnybe kerültek a nyárádszeredaiak, és 2–0 után is kihagytak néhány helyzetet, de a somosdi kapus jó formájának köszönhetően az előny nem növekedett, sőt, az alsó-nyárádmentiek ki is egyenlítettek a második félidőben. Néhány perccel a mérkőzés befejezése előtt Nyárádszereda betalált, de nem tudta megőrizni az eredményt, a somosdiaknak az utolsó előtti percben ismét ki tudtak egyenlíteni (3-3).
Mindkét csapat elégedetten hagyta el a játékteret, de még kérdéses a bajnok kiléte. A hátramaradt két fordulóban mindkét csapat elméletileg verhető ellenféllel játszik: Somosd Gyulakutával és Göccsel, Nyárádszereda a FC Torres-szel és Ákosfalvával mérkőzik. Ha egyikük botlik, a másik besepri a bajnoki címet, ha mindketten győznek, akkor a jobb gólkülönbségnek köszönhetően avatnak majd bajnokot. Már szinte biztosra vehető hogy a harmadik helyet Somosd második csapata foglalja el két hét múlva is, miután a marosvásárhelyi MiniMobila visszalépett a bajnokságból.
A 13. forduló eredményei:
Manchester–Nyárádszereda 3–3
Farel–Liverpool 0–5 (meg nem jelenés)
Skorpió–Ákosfalva I. 5–6
FC Torres–Ákosfalva II. 4–7
MiniMobila–Göcs 0–5 (visszalépés)
Inter–Gyulakuta 1–3
FC Szesz–Somosd II. 3–8
szóljon hozzá!