Volt kedvenceivel játszik együtt

– Kezdjük a kezdetekkel.
– Nagypályán kezdtem a focizást Gyergyóban, alig 11 évesen, a teremfocival ilyen többnapos tornákon kezdtem el barátkozni, sajnos fiatalságom miatt nem sok játéklehetőséget kaptam, abba is hagytam, mert nem láttam jövőt benne, visszatértem a fűre. Később Bákóban jelentkeztem próbajátékra egy harmadosztály csapatnál, sikerült is, csakhogy Gyergyó nem engedett el. Pár évvel később Brassóba mentem, szintén egy C divíziós csapathoz, de a problémáim miatt három hónap után haza kellett jöjjek. Sokat nem pihentem, mert Csíkszereda futsalcsapatot épített, s három héttel a bajnokság előtt szóltak, hogy számítanak rám. Ekkor döntöttem, hogy más megoldásom úgy sincs, jöjjön hát a futsal.
– Emlékszem, te védted a csíki kaput, amikor alig tudtunk győzni Csíkszeredában.
– Az igazság, hogy jól ment a védés, szinte minden mérkőzésen játszhattam, úgy érzem ez a rendszeresség elég sokat segített fejlődésemben, ráadásul a teremfoci is megtetszett.
– Csakhogy 2008-ban megszűnt a csapat.
– Sajnos. Viszont jó volt kiugródeszkának, hisz ottani teljesítményemnek köszönhettem, hogy beválogattak az U21-es válogatottba.
– És az SK is szemet vetett rád...
– Igen az SK-sok szóltak az akkori csapatomnak, hogy amennyiben nem lesz folytatás, akkor irányítsanak Udvarhelyre, így tavaly nyáron ide kerültem.
– Sokáig vártál sorodra, néha kaptál pár percet, de ez az őszi idény hozta el a kezdőcsapatos bemutatkozást.
– Miután Péter Robi Déván piros lapot kapott, Focşaniban már én védtem. Aztán jött a vásárhelyi sérülése, így Galac ellen, itthon ismét én állhattam kapuba.
– Milyen folytatásra számítasz?
– Persze minden focista játszani akar. De tudom, hogy fiatal vagyok, alig húsz éves, tudom, hogy előbb utóbb eljön az idő, amikor alapember leszek. Türelmes vagyok. Sajnos, az U21-be nem valószínű, hogy még behívnak – bár szeretném -, mert nemigen játszok, meg aztán hamarosan kinövök ebből a korcsoportból.
– S az SK-nál?
– Nyárig van érvényes szerződésem, ha rajtam múlik, szívesen maradok, az biztos, hogy mindenképpen a futsal mellett maradok, a nagy pályás foci vonatát azt hiszem már lekéstem, nagyon elölről kellene kezdjek minden, ha vissza akarok térni a fűre. Persze az életre is készülök, időközben sikeresen leérettségiztem, nem volt könnyű párhuzamosan focizni és tanulni is.
– Gratulálok.
– Köszönöm.
– A csapatársaiddal hogy jössz ki?
– Szeretem, mert sok a fiatal. Az idősebbeket pedig tisztelem. Nagyokat nevetünk, amikor elmesélem, hogy annak idején, amikor még a megyeiben a nagy pályán fociztam, és meccsünk volt Udvarhelyen vagy itt a közelben, mindig eljöttünk megnézni a futsalt is, én pedig csodálva néztem Szőcs Lóránd vagy Nicuşan játékát, álmodni sem mertem volna arról, hogy valaha majd egy öltözőben készünk majd a meccsre. Mondtam is nekik, hogy „mindig jöttem, mert ti voltatok a kedvenceim, most veletek készülök ugyanabban az öltözőben, ez olyan jó érzés”.
– Milyen sportvágyaid vannak?
– Minél feljebb jutni a futsalban. Bár tudom, hogy sokat kell még adjak, hogy sokat is kapjak, azzal is tisztában vagyok, hogy Romániában egy bizonyos szintnél feljebb nem lehet jutni. Addig azonban még van, úgyhogy nincs miért türelmetlenkednem.
– Közeledik Karácsony, mit kérsz az Angyaltól?
– Boldogságot.
– Úgy legyen. Köszönöm a beszélgetést.