A Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz felnőtt női tekecsapata bizonyult a legjobbnak a szeptember 29. és október 4. között a horvátországi Varazdinban megrendezett Európa Kupán. A fináléban nagy küzdelemben győzték le az esélyes német KC Schrezheim együttesét.
2014. október 06., 12:322014. október 06., 12:32
2014. október 06., 13:162014. október 06., 13:16
A rangos megmérettetésen tizenkét ország bajnokságának ezüstérmese képviseltette magát. A marosvásárhelyi csapat célkitűzése az volt, hogy a torna első négy helyének valamelyikén végezzen, amit sikerült teljesíteni, sőt a győztesnek járó trófeával térhettek haza. Második helyen fejezték be a selejtezőt a vásárhelyiek, így a cseh Valasske Mezirici csapatával játszhattak az elődöntőben. Seres Sándor és Orosz István edzők tanítványai magabiztos teljesítményükkel kiharcolták a döntőbe jutást, legeredményesebb játékosuk Alina Suciu volt ezen a mérkőzésen.
A fináléban az Elektromaros a német KC Schrezheim csapatával küzdött a végső győzelemért. A németek negyedikként végeztek a selejtezőben, azonban az elődöntőben felülmúlták a horvát KK Mlaka Rijekát. Már a találkozó elején kiélezett volt a küzdelem, Alexandrina Bornert mindössze egy ponttal nyerte az első kört. Ezt követően vásárhelyi oldalon Mirabela Preda, Alina Suciu és Duka Tilda remekeltek, utóbbi – bár nagyszerűen játszott – elvesztette párharcát a döntőben legjobban teljesítő Saskia Barth ellen. Végül tizenhárom ledöntött fával jobbnak bizonyult az Elektromaros, ezzel elhódította a trófeát és kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája következő idényére. Tavaly a németországi Augsburgban megrendezett kontinensviadalon az Elektromaros Romgaz a harmadik helyen végzett.
A férfiak versenyében a Romániát képviselő Jászvásári CFR Olimpia bronzérmet szerzett, miután a kisdöntőben legyőzte a cseh SKK Rokycany együttesét. Az Európa Kupán győztes Elektromaros Romgaz kerete: Doina Baciu, Duka Tilda, Gyéresi Anna, Alexandrina Bornert, Alina Suciu, Dalia Roman, Mirabela Preda és Bianca Bărdiţă.
Női teke, Európa Kupa, Varazdin, Horvátország, eredmények:
Elődöntő: Elektromaros Romgaz–Valasske Mezirici 4–2 (3365–3283)
A vásárhelyiek eredménye: Alina Suciu 600 fa, Alexandrina Bornert 588, Mirabela Preda 558, Doina Baciu 545, Gyéresi Anna 540, Duka Tilda 534
Döntő: Elektromaros Romgaz–KC Schrezheim 5–3 (3377–3364)
A vásárhelyiek eredménye: Mirabela Preda 571 fa, Duka Tilda 570, Alina Suciu 569, Gyéresi Anna 563, Doina Baciu 557, Alexandrina Bornert 547.
szóljon hozzá!