Fotó: Pál Gábor
Immár hetedik alkalommal rendezték meg az Ivó völgye hegyikerékpár-versenyt. Akárcsak tavaly, idén is több mint százan vettek részt a megmérettetésen.
2014. október 05., 18:252014. október 05., 18:25
2014. október 05., 19:472014. október 05., 19:47
Kellemes őszi időjárásban álltak rajthoz szombaton a gyakorlottabb és hobbikerékpárosok. Több mint százan gyűltek össze a zeteváraljai starthoz, gyerekek és felnőttek egyaránt. Idén a korábbi évekhez viszonyítva sokkal több díjat osztottak ki, összesen 28 kategóriában jutalmazták a legjobbakat. Értékes ajándékokkal, szép emlékekkel és teli hassal mehettek haza a részvevők.
Három távot jelöltek ki szervezők: a leghosszabb, 42,5 km-es szakasz teljesítésére 18-an vállalkoztak, a közepes 22 km-esre ötvenen, míg a 8 km-esre 47-en. Utóbbira főképp gyerekek és családosok jelentkeztek. Érkeztek a környék minden részéről, de Magyarországról és Marosvásárhelyről is ellátogatott egy népes csoport, hogy benevezzen a különböző versenyszámokra.
Először a két hosszú távon indulók rajtoltak el, majd a 8 km-es szakaszra benevezők, akik rövid idő alatt célba is értek. Nem sokkal később a közepes hosszúságú úton tekerők is beértek a főhadiszállásra, az ivói Tündérkert panzióhoz. Míg a maratoni távon biciklizők küszködtek a nehéz tereppel, addig a többiek sziesztáztak, néhányan pedig készülődtek a délutáni csúcstámadásra (az ivói úttól a Madarasi Hargitára vezető úton versenyezhettek, hogy ki ér fel előbb a menedékházig).
Szép lassan mindenki beért a célba, ahol rendkívüli vendéglátásban részesültek: frissítővel, süteménnyel, gyümölccsel és bográcsban készült gulyással kínálták meg a részvevőket. Késő délután a verseny házigazdája, Venyige István megköszönte mindazok segítségét, akik hozzájárultak a rendezvény sikerességéhez, majd kiosztotta a legjobbaknak járó díjakat. Nők és férfiak, fiúk és lányok külön korosztályokra osztva vehették át az első három helyért járó jutalmakat. Olyan értékes ajándékokat is kaptak a dobogós helyezettek, mint kerékpárgumi, kilométeróra, kulacsok, biciklis kesztyűk és egyéb kellékek, alkatrészek. Mint kiderült, elég szoros befutók voltak a különböző kategóriákban.
Érdekesség, hogy a közepes távon három, a leghosszabbon pedig mindössze egy női versenyző indult. A székelyudvarhelyi György Beáta alig több mint négy óra alatt teljesítette a szakaszt, több férfit is maga mögé utasítva. Elmondása szerint ez volt az első bicikliverseny, amin részt vett. „Idén nyáron sokat bringáztam, és ezzel a versennyel szerettem volna felmérni, hogy helyt tudok-e állni egy versenyen is. Két kritikus pont is volt, amikor a feladásra gondoltam, de akkor megálltam, egy kis szőlőcukrot ettem, és mentem tovább” – közölte érdeklődésünkre Beáta.
Ilyés Ferenc nyerte a leghosszabb versenyszámot a férfiak között, neki 2 óra 15 percre volt szüksége ahhoz, hogy betekerjen a célig.
Venyige István még elmondta, jövőre is szeretnék megrendezni a versenyt, sőt bővítenék is.
7. Ivó völgye hegyikerékpár-verseny, október 4., szombat, díjazottak:
8 km-es táv, lányok/nők
6–8 évesek
1. Ferencz Dorottya
2. Mózes Dorka
19–29 évesek
1. Csíki Erika
2. Balázs Beáta
30–39 évesek
1. Mester Zsuzsanna
2. György-Szabó Csilla
3. Mózes Éva
40+
1. Mátyás Katalin
2. Nagy Katalin
3. Szász Izolda
8 km-es táv, fiúk/férfiak
6–8 évesek
1. Mag Dániel
2. Ilyés Dániel
3. Abrán Attila
9–10 évesek
1. Nagy Huba
2. Ilyés Róbert
3. György-Szabó Péter
11–13 évesek
1. Tifán Bernát
2. Boldizsár Balázs
3. Bálint Kund
14–18 évesek
1. Tamirjan Eduárd
2. Sebestyén Ábel
3. Pál István
19–29 évesek
1. Székely Attila
2. Székely Ernő
3. Pál Gábor
30–39 évesek
1. Sebestyén Levente
2. Dénes Szabolcs
3. Mózes Gyula
40+
1. Venyige Sándor
2. Kovács Pál
3. Láday Károly András
Különdíjak
Legfiatalabb versenyző: Tófalvi-Péter Sára, 4 éves
Legidősebb versenyző: Láday Károly András, 68 éves
Legtávolabbról érkező: Venyige Sándor, Biharkeresztes
Legnépesebb család: a székelyudvarhelyi Mózes család.
21 km-es táv, lányok/nők
14–18 évesek
1. Bíró Júlia
2. Bíró Boglárka
40+
1. Tamirjan Zita
21 km-es táv, fiúk/férfiak
14–18 évesek
1. Tamirjan Róbert
2. Székely Botond
3. Forró Dániel
19–29 évesek
1. Kádár Zsolt
2. Hadnagy István
3. Ciobotar Attila
30–39 évesek
1. Mester Zoltán
2. György István
3. Csiszér Zsombor Ábel
40+
1. Dobos Albert
2. Karikás Gábor
3. Magyari István
Összetett (korosztályoktól függetlenül):
1. Tamirjan Róbert
2. Mester Zoltán
3. Székely Botond
Hargita-csúcstámadás
1. Szász Attila – 34 perc
2. Tokos Attila – 37 perc
3. Ferencz Csaba – 49 perc.
42 km-es szakasz, nők
1. György Beáta
42 km-es szakasz, férfiak
19–29 évesek
1. Koncz István
2. Erdős Attila Norbert
3. Fazakas Botond
30–39 évesek:
1. Ilyés Ferenc
2. Mag Zsolt
3. Csíki Attila
40+
1. Bereci Jenő
2. Ambrus Attila
3. Szőcs István
Összetett (korosztályoktól függetlenül)
1. Ilyés Ferenc
2. Koncz István
3. Bereci Jenő.
szóljon hozzá!