A zetelaki Sebestyén Szabolcs a héten a spanyolországi Ponferradában rendezett országúti kerékpáros világbajnokságon szerepelt.
2014. szeptember 27., 12:162014. szeptember 27., 12:16
2014. szeptember 27., 13:062014. szeptember 27., 13:06
A fiatal kerékpáros korosztályában, azaz a 23 éven alattiak között az időmérőn a hatvanadik helyen végzett, míg a tízkörös mezőnyversenyt nem tudta befejezni. Sebestyén 42 ország 162 versenyzőjével állt rajthoz, 182 km volt a teljesítendő táv, 3060 méter a szintkülönbség.
A zetelaki a mezőnyverseny elején az élbolyban tudott haladni, majd a hegymenet végén visszacsúszott, továbbá egy előtte történt esés miatt kettészakadt a mezőny. Innen még sikerült felzárkóznia az élen haladók mögé, ám a következő körben már nem sikerült a tempót tartania. A folytatásban egy török kerékpárossal még megtettek két kört, majd a negyedik után ki kellett szállniuk. Válogatott társának, az ugyancsak 22 éves Eduard Grosunak sem sikerült befejezni a versenyt.
„Számomra sok értékes tapasztalattal zárult a világbajnokság, örülök, hogy megadatott az életemben ilyen szinten rajthoz állni, és megtapasztalni a profik közti versenyzés hangulatát. Nagyon fáradt vagyok, sosem volt még ilyen hosszú szezonom, és meg van hátra. Következő állomás: Kazahsztán” – írta a versenyt követően Sebestyén az egyik közösségi oldalon.
A mezőnyversenyt a norvég Bystrom nyerte, megelőzve az ausztrál Ewant és honfitársát, Skjerpinget.
Országúti kerékpáros világbajnokság, U23-as mezőnyverseny. 1. Sven Erik Bystrom (norvég) 4:32:39, 2. Caleb Ewan (ausztrál) +7 másodperc hátrány, 3. Kristoffer Skjepring (norvég) azonos idővel.
szóljon hozzá!