Megkezdték a felkészülést az asztaliteniszezők

Három hét szünet után, július 6-án megkezdődött a székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub–Fejér Sportklub nyári felkészülése – egy hónappal korábban, mint az előző években, mivel augusztus elején már megkezdődik a versenyszezon szinte mindegyik kategóriában.

Székelyhon

2014. július 22., 15:182014. július 22., 15:18

2014. július 22., 15:302014. július 22., 15:30

Hagyományos módon Ivóban egyhetes fizikai edzőtáborral indult az alapozás, ahol kizárólag a fizikai és mentális felkészítésen volt a hangsúly. A több mint húsz udvarhelyi sportoló mellett részt vett a kézdivásárhelyi NMSK gárdája is. Naponta szaladással és erőnléti gyakorlatokkal indult a tevékenység, kimaradhatatlan volt a szokásos hargitai 20 kilométeres gyalogtúra is, amelyet a legkisebbek is teljesítettek, de volt focibajnokság és fürdőzés is, esténként pedig tábortüzet raktak, illetve nézték a labdarúgó-világbajnokságot. A sportolók energiával és jókedvvel feltöltődve hagyták el a tábort, ahonnan Szovátára költözött át a csapat.

Szovátán már ütőkkel, labdákkal

A szovátai edzőtáborban már előkerültek az ütők és a labdák is, a Fejér András által szervezett nemzetközi táborban németországi sportolók is részt vettek, ezenkívül Marosvásárhelyről és Pitești-ről is érkeztek asztaliteniszezők. A napi két edzést Fejér András, Nemes Olga és György István edzők vezették, minden kategóriának megfelelő edzéstervet állítottak össze. Néhány napig részt vett a táborban Ionescu Ovidiu is, a román válogatott egyik alapembere, aki készségesen edzette az udvarhelyi tehetségeket: több technikai elemet is gyakoroltatott.

Az egyhetes edzőtábor végén egy felmérő verseny is zajlott, ahol az ISK–FSK jövőbeli A-osztályos csapatának tagjai végeztek az élen: Mózes Gyula, Demeter Hunor és Tamás Szabolcs volt a sorrend. Természetesen a napi 6–7 óra edzés mellett jutott idő kikapcsolódásra is – felüdítő volt a Medve-tóban fürdőzni, de a németországi és a székelyföldi asztaliteniszezők között focimeccset is rendeztek.

Tamás Szabolcs ezüstérme

Az edzőtáborokat követően július 19-én, szombaton Kézdivásárhelyen felkészítő versenyre volt hivatalos az ISK–FSK. A házigazda sportolók mellett részt vettek francia, magyar és német versenyzők is, valamint több külföldön pingpongozó, akik itthon szabadságolnak. Az egynapos versenyen előbb a selejtezőcsoportokból kellett továbbjutni, ami után minden egyes helyért mérkőzés zajlott.

 

A verseny kellemes meglepetését Tamás Szabolcs szolgáltatta, aki a negyeddöntőben sziporkázó játékkal 3–0-ra verte a verseny második kiemeltjét, a Németországban profi versenyzőként játszó Bedő Zoltánt, majd az elődöntőben szoros taktikai csatában múlta felül a kézdivásárhelyi Kiss Balázst, és 3–2-es győzelemével bejutott a döntőbe. A fináléban a szintén Németországban játszó Turóczi András ellen látványos labdamenetek zajlottak, de Szabolcs csak megszorongatni tudta tapasztaltabb ellenfelét, a megérdemelt ezüstérem remélhetőleg ösztönzően fog hatni a következőkben.

Demeter Hunor szintén a végjátékig versenyben volt, végül az ötödik helyen végzett. Az udvarhelyi csapat itthon folytatja a felkészülést, a fiatalok augusztus elején az ISK–Góbé Kupára, illetve az azt követő Eb-selejtezőre koncentrálnak, a felnőttek pedig a szuperligás Kolozsvári Poli ellen játszanak felkészítő mérkőzéseket, majd az ősszel rajtoló csapatbajnokságra készülnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei