Második lett a Septimia SK az úszómaratonon

Marosvásárhelyen harmadik alkalommal rendezték meg az Aquamaraton elnevezésű maratoni úszóversenyt, melyre idén 13 csapat összesen 182 versenyzővel nevezett be, hogy 24 óra alatt minél hosszabb távot ússzon le a Weekend telep fedett, 50 méteres uszodájának medencéjében.

Zátyi Tibor

2014. március 04., 18:052014. március 04., 18:05

2014. március 04., 18:152014. március 04., 18:15

Az úszómaratonra csapatonként tizenkét versenyzőt és két cserét lehetett nevezni, a huszonnégy óra alatt mindenkinek négyszer sorra kellett kerülnie harminc percnyi úszásra, amit bármilyen úszásnemben lehetett teljesíteni.

A Septimia Sportklub csapatát Szélyes Botond, Marosi Attila, Fischer Gergő, Biró Júlia,Szántó Tímea, Kuti Attila, Sándor József, Forró Dániel, Kovács Antal, Nagy Örs, Toásó István, Arros Levente Mózes, Szélyes György és Buti László képviselte.

„Ezen a versenyen csak a nagyon jól felkészült és jó egészséggel rendelkező sportolók vehettek részt. Tavaly is itt voltunk, az akkor szerzett tapasztalatokkal nagyobb elszántsággal és motivációval ugrottunk vízbe” – kezdte beszámolóját Buti László. „Az első hat óra után az összetett 3. helyén álltunk, 21 200 méterrel, az első alig 1600 méterrel vezetett, ez pedig mindenkinek erőt adott” – folytatta.

A jó csapatmunkának és összefogásnak köszönhetően a Septima Sportklub a második helyen végzett, közel 85 km távval (84 200), tavalyi eredményét 12 900 méterrel javítva.

Következő megmérettetésük Nagyváradon lesz, a hétvégén megrendezendő Schier Herman Emlékversenyen úsznak majd a septimiások.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei