Fotó: Lukácsi Lehel
Idén kicsit kevesebben, de ugyanolyan jó hangulatban vettek részt a Tihadár Emlékfutáson, mint a tavaly.
2014. szeptember 29., 14:482014. szeptember 29., 14:48
Míg múlt évben hatvanöten szaladták le a 15 km-es távot, idén félszázan gyűltek össze vasárnap délelőtt a székelyudvarhelyi Jézus-kápolnánál. A hangulat viszont ezúttal is kitűnő volt, amihez hozzájárult a szép őszi időjárás is.
Kicsiktől nagyokig mindenki végigszaladt a város melletti egykori települések – Gyárosfalva, Szentimrefalva, Dánfalva és Tihadár – mentén. Voltak olyanok is, akik családtagjaikkal együtt teljesítették a kijelölt útszakaszt. A legidősebb benevező több mint 60, a legfiatalabb pedig 12 éves volt. Célbaérés után a Haáz Rezső Múzeum részéről Bolyai Csaba tartott rövid történelmi ismertetőt az említett falvakról, így nemcsak a testmozgásra fektettek hangsúlyt a szervezők, hanem egy kis felvilágosító tájékoztatást is kaphattak a részvevők.
Ezen a rendezvényen nem a versengés a cél, így senki sem abban igyekezett, hogy elsőként érjen célba. „Nem könnyű a terep, így sokan nem vállalják be ezt a futást. Aki viszont bevállalja, annak jól is esik” – közölte Ilyés Loránd, a szervező Feel Good Sportegyesület vezetője. A célba érőket emléklappal és egy éremmel jutalmazták, valamint zsíros és vajas kenyérrel, nápolyi szelettel vendégelték meg.
Jövőre sem szakítanák meg a hagyományt, a szervezők azt igérik, nem marad el a IX. Tihadár Emlékfutás. Ugyanakkor megköszönik minden támogatójuknak (Merkúr áruház, Harmopan pékség, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Haáz Rezső Múzeum) és partnerüknek, az Erdélyi Kárpát Egyesület udvarhelyi osztályának, hogy idén is hozzájárultak a rendezvény lebonyolításához.
szóljon hozzá!