Butu Arnold Csaba nem folytatja

Butu Arnold Csaba nem folytatja

Fotó: Pál Árpád

Egészségügyi okok miatt abbahagyja a hivatásos versenysportot a székelyudvarhelyi Butu Arnold Csaba. A látássérült parakerékpáros két paralimpián, 2008-ban Pekingben és 2016-ban Rio de Janeiróban is ott volt.

Zátyi Tibor

2017. február 02., 13:432017. február 02., 13:43

2017. február 02., 14:222017. február 02., 14:22

Butu Arnold Csaba már korábban is fontolgatta visszavonulását, ugyanakkor a folytatás gondolata is csábította, azonban az élet döntött helyette, gerincműtétje után abba kellett hagynia a hivatásos versenyzést.

„Ma már biztos, hogy ha akarnám, sem tudnám folytatni. Orvosaim végképp kiverték a fejemből, végleges a döntésem: befejeztem kerékpáros pályafutásomat. Olyan volt, amilyen. Volt benne jó és rossz egyaránt. Nem marad más hátra, mint hogy újfent megköszönjem a Magyar Kerékpársportok Szövetségének, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak a belém vetett bizalmat, hogy az elmúlt két évben mellettem álltak és támogattak. Külön köszönöm Steiner Györgynek és Ivanics Gergőnek, hogy első perctől hittek bennem, minden lehetséges módon együtt harcoltak velem, hogy megszülessen az első magyar parakerékpáros kvóta. Köszönöm Garamszegi Lászlónak a munkáját, hogy elkísért a végcélig. Lénárt Ágotának, hogy amikor nagyon rossz volt, felrázott, helyrepofozott. Köszönettel tartozom csapatomnak, a Tuttobici-Hungarofondónak, a csapat minden tagjának. Nem fogok teljesen elszakadni szeretett sportomtól, még kevésbé a parakerékpártól, hiszen amikor válogatottat váltottam, két fő cél lebegett a szemem előtt: hogy megszerezzem az első magyar paralimpiai kvótát kerékpárban és beinduljon a parakerékpáros mozgalom Magyarországon. Mindkét cél megvalósulni látszik, és bízom benne, hogy a RoadToKyo2020 meghozza az eredményeket is, ehhez szeretnék hozzájárulni sokéves szakmai tapasztalatommal” – nyilatkozta a Velo.hu szakportálnak

A Butuval Brazíliában tandempárost alkotó Garamszegi László is abbahagyja a hivatásos versenyzést, ő a luxemburgi Team Differdange – Losch profi kerékpároscsapatnál masszőrként folytatja szakmai karrierjét.

A páros magyar színekben állt rajthoz a tavaly szeptemberben rendezett riói olimpián, a 30 km-es egyéni időfutamon 22. helyen zárt, az 1000 méteres időfutamon 11. lett, míg a 4 km-es üldözőversenyben a 15. pozícióban végzett. A 120 km-es országúti mezőnyversenyben végül nem indultak, mivel Garamszegi lebetegedett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Szász Kincső az ifjúsági bajnok

Csíkszeredai sportoló nyerte a román ifjúsági fallabda (squash) bajnokságot.

Szász Kincső az ifjúsági bajnok
Szász Kincső az ifjúsági bajnok
2017. március 10., péntek

Szász Kincső az ifjúsági bajnok

2017. március 08., szerda

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin

Brassó megyében, Prázsmáron tartották a fedettpályás díjugrató-bajnokság utolsó versenyét, amely csíki sikerrel zárult.

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin
Országos versenyt nyert Ferencz Katalin
2017. március 08., szerda

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin

2017. március 08., szerda

Legyőzték a címvédőt az ifjúsági tekések

A Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz női ifjúsági tekecsapata idegenben is legyőzte a bajnoki címvédő Vajdahunyadi Siderurgicát az országos tekebajnokság 5. fordulójában. 

Legyőzték a címvédőt az ifjúsági tekések
2017. március 07., kedd

Történelmi elismerés Novák Eduárdnak

Mostantól mások lesznek az erőviszonyok – nyilatkozta Novák Eduárd, miután az Európai Kerékpáros Szövetség elismerésben részesítette, majd beválasztotta abba a 15 fős küldöttségébe, amely szavazhat a világszövetség tisztújító közgyűlésén.

Történelmi elismerés Novák Eduárdnak
2017. március 07., kedd

Németországban versenyeztek a H2O Team úszói

A Marosvásárhelyi H2O Team Sportklub úszói három érmet és több előkelő helyezést szereztek hétvégén Berlinben az International Swim Meeting 2017 elnevezésű versenyen.

Németországban versenyeztek a H2O Team úszói
2017. március 07., kedd

Csíki érmek a felnőtt cselgáncsbajnokságon

Jól szerepeltek Csíkszereda képviselői a Kolozsváron megrendezett felnőtt egyéni cselgáncs országos-bajnokságon. Több ezüst- és bronzéremmel tértek haza.

Csíki érmek a felnőtt cselgáncsbajnokságon
2017. március 06., hétfő

Besztercén tékvandóztak a csíkiak és az udvarhelyiek

Hatodik alkalommal rendezték meg Besztercén az országos szintű, Ilyo-kupával díjazott WTF tékvandóversenyt. Csíkszeredai és Székelyudvarhelyi sportolók is érmes helyezéseket szereztek.

Besztercén tékvandóztak a csíkiak és az udvarhelyiek
2017. március 02., csütörtök

Megvédte címét az Elektromaros női csapata

A Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz női tekecsapata tavalyhoz hasonlóan idén is elhódította a Román Kupát, miután megnyerte a sorozat Kolozsváron, a Györgyfalvi modern sportközpontban megrendezett utolsó fordulóját.

Megvédte címét az Elektromaros női csapata
Megvédte címét az Elektromaros női csapata
2017. március 02., csütörtök

Megvédte címét az Elektromaros női csapata

2017. március 02., csütörtök

Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt

Újra nyeregbe szálltak már a Ditrói Ditriders Sportklub terepmotoros versenyzői, elindult a felkészülés, a gyakorlás a 2017-es év versenyeire. Legalább a múlt évi eredményeket szeretnék megismételni, de már ezzel is magasra teszik a lécet.

Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt
Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt
2017. március 02., csütörtök

Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt

2017. március 01., szerda

Libiczey László nyerte a horgászversenyt

Először szerveztek téli horgászversenyt a Gyilkos-tó jegén. Hatvanegy résztvevő próbálta ki magát lékhorgászatban, a gyergyószentmiklósiak és Hargita megyeiek mellett Marosvásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt is képviselték, de Bákóból is jöttek horgászok.

Libiczey László nyerte a horgászversenyt
Libiczey László nyerte a horgászversenyt
2017. március 01., szerda

Libiczey László nyerte a horgászversenyt

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM