Birkózóbarátok segítségét várják

Idén márciusban hívták ismét életre a Fások SE felnőtt birkózócsapatát. Azóta eltelt három hónap, mialatt egyebek közt részt vettek az országos bajnokság első fordulóján, melyen átlagosnak mondható eredményt értek el. Egyelőre nincs egységes mezük, és eddig minden kiadásukat saját zsebből finanszírozták.

Zátyi Tibor

2014. május 29., 17:282014. május 29., 17:28

2014. május 29., 17:512014. május 29., 17:51

 

A Fások SE most kezdte el beszerezni egységes csapatfelszerelését, ugyanis a polgármesteri hivatalnál megpályázott összeg szerződés szerinti előlegének átutalása megtörtént. Ugyanakkor szívesen fogadják a szponzorok segítségét, ez ügyben is történt előrelépés. Kisebb összegeket már kaptak, de az nem elég arra, hogy cipőket és feliratos mezeket, tréningruhákat vásároljanak – tudtuk meg a klub elnökétől, Ambrus Sándortól. Jelenleg a román felnőtt birkózó-csapatbajnokság következő fordulójára készülnek, amit Székelyudvarhelyen rendeznek. „A hazai szervezésű forduló megterhelő lesz számunkra, nagyobb anyagi erőfeszítést igényel a Fások SE részéről” – folytatta. Erre a versenyre viszont mindenáron beszereznék a felszereléseket, hogy egyforma öltözékben állhassanak szőnyegre szurkolóik előtt.

Eddig mindenki saját felszerelésében versenyzett. „Minden kezdet nehéz, ennek tudatában vagyunk. Reménykedünk, hogy a támogatások többi részét is megkapjuk, mielőtt legközelebb élesben kell versenyeznünk. Csúsztak ezek a segítségek, de ettől nem dől össze a világ” – nyilatkozta László Szabolcs, a Fások SE alelnöke.

A klub összköltségvetése több mint 100 ezer lej, ennek közel fele intézményi (Hargita Megye Tanácsa és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala) támogatásból érkezik a csapathoz, a többit viszont egyéb csatornákon keresztül szerzi meg a csapatvezetés, így a vállalkozók segítségére is számítanak.

Egyébként László Szabolcs, aki évek óta a német Bundesligában is versenyez, elmondta, hogy bár Székelyudvarhelyen elég komoly múltja van a sportágnak, Romániában nem veszik annyira komolyan a birkózást. Németországban sokkal magasabb szinten működik a klubok támogatási rendszere, mint itthon, a vállalkozók sokkal jobban a csapat mellé állnak, amiért természetesen reklámfelületeket is kapnak cserébe. Itthon is volna erre lehetőség, de ehhez a cégvezetők pozitív hozzáállására is szükség van – közölte László.

Optimizmus, bizakodás

Hónapok kellettek ahhoz, hogy úgy alakuljon a csapat helyzete, ahogy azt a klub újjáalakítóival elképzeltük, így továbbra is reménykedünk a szép jövőben – közölte Ambrus Sándor csapatvezető. Elég jelentős összegbe kerülnek a mezek, hiszen a tizenkét csapattag öltözékére körülbelül 12 ezer lejt kell kiadni. Már az is nagy erőfeszítésbe került, hogy a csapattagokat összeverbuválják, ugyanis sokan már rég nem Székelyudvarhelyen élnek és birkóznak. Mindezt három hónap alatt sikerült véghezvinni.

A birkózók fizetést nem kapnak, csak erőnléti juttatásban részesülnek. A kiszállások rengeteg pénzt emésztenek fel, és az országos bajnokság második fordulójának házigazdájaként még nagyobb kiadásokkal kell szembenézniük. Ugyanakkor a döntő csata előtt egy edzőtábort is tartanának, amire adott esetben meghívnák a román válogatottat is.

Támogatásra van szüksége a csapatnak, a segítségért cserébe reklámfelületet biztosítanának mezeiken, plakátjaikon, és bannereket is kihelyeznek a hazai rendezvényeken. Idén mindent beleadnak, hogy a bajnokság végén felkerüljenek a dobogóra, de a jövőre nézve már sokkal komolyabb terveik vannak, hiszen a következő szezonban céljuk legalább az ezüstérem megszerzése.

A bajnokság legközelebbi fordulóját Székelyudvarhelyen rendezik június 13–14-én, aztán egy hónappal később Temesváron lesz a harmadik, és végül augusztus 22–23-án kerül sor az országos döntőre, ugyancsak a Béga-parti városban. Majd ősszel Bukarestben rendezik meg Románia nemzetközi versenyét, a Román Kupát, amelyen ugyancsak népes csapattal kívánnak részt venni.

Fások SE

A székelyudvarhelyi sportegyesületet még az 1960-as években alapította Gyarmati Dezső és Kovács János, akkoriban még az országos bajnokság második értékcsoportjában birkóztak az udvarhelyiek. A ’70-es években kezdődött a felemelkedés, több kimagasló birkózónak köszönhetően már az A osztályban szerepelt a Fások SE. A ’80-as években is folytatódott a jó szereplés. Összesen háromszor volt negyedik a csapat, az újjáalakult együttessel azonban magasabbra céloznak, már az első évben dobogóra állnának. A Fások SE keretét főleg székelyudvarhelyi birkózók alkotják: Katona Zsolt, Balázs Zsolt, Pál Tibor, Simó László, Sebestyén Csaba, Szabó László, Szabó Sándor, Szép Zoltán, Adrian Recorean, Mădălin Mânzeală, Pál Dénes, Molnos Sándor és László Szabolcs edző.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei