Az udvarhelyi ökölvívás felvirágoztatója

Dobes Ferenc nemcsak ökölvívásban volt sikeres, hanem 10.000 méteren kajakozott, gerelyt hajított, és tekében többszörös országos veterán csapat- és egyéni bajnok volt. Tavaly is készült az országos veterán tekebajnokságra a Magyarországon élő korábbi ökölvívó, azonban egy munkabaleset során elvesztette jobb hüvelykujjának egy részét, így sajnos azóta már nem tud ezzel a sporttal foglalkozni.

A múlt

Az idén 81. életévét betöltő Dobes Ferenc Szászrégenben született, ott tanulta az ökölvívás fortélyait is. „Akkor a román válogatott keret tagja voltam – emlékszik vissza –, egy erdélyi turnén vettünk részt, egy-egy meccset bokszoltunk Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Szászrégenben és Székelyudvarhelyen. Korábban kétszer is bokszoltam az olimpiai bajnok Nicolae Lincával (Melbourne, 1956, 69 kg – szerk. megj.), egyszer legyőzött, majd csalással a másodikat is megnyerte. Aztán Székelyudvarhelyen megint találkoztunk, és akkor nagyon megvertem. Többen is megkerestek, többek között Erős Jóska bácsi korábbi bokszoló is, hogy jöjjek ide, megígértek mindent, amit Régenben kaptam. Végül itt maradtam Székelyudvarhelyen, 1958-ban nekifogtunk, az iskolákból összeszedtük a gyerekeket, és elindítottuk az edzéseket, a kertészeti iskolánál voltak az első összejövetelek. Három hónap után találkoztunk a keresztúri bokszcsapattal, és 10–1-re legyőztük őket. Ezután nagyszerű évek következtek, hiszen sok sikeres bokszoló került ki a városból és környékéről, mint Bucsi Mihály, Szőcs László, Szigeti József, Csoma Lajos, László József, Balázs Árpád, míg Balázs Ferenccel és Kozák Károllyal országos döntőn is részt vettem. Az udvarhelyi ökölvívásnak van múltja, hiszen 1958 és 1963 között nagyon jól ment, az A Ligában bokszoltunk, egyszer a második helyen végeztünk Nagyszalonta után. Remélem, hogy hamarosan a jövőről is beszélhetünk.”

„Akkoriban a mostani tízemeletes blokkok helyén egy salakpálya volt. A román ökölvívó-válogatott két éven keresztül itt tartotta a felkészüléseit. Az akkori vezetésnek nagyon tetszett Székelyudvarhely, szerintük ideális hely volt a felkészülésnek, hiszen a környéken minden adott volt a kondicionális edzésekhez. Az akkori ökölvívó edzőterem ott volt a törvényszék mögött, minden reggel futottak ki a Kerekerdőre vagy a Budvárra. Akkor négy emberem volt a román válogatott keretben, Bucsi Mihály, Székely Dénes, Szigeti Jóska és Szőcs László, aki megverte a későbbi Európa-bajnok Dumitrescut is. Amikor itt volt a válogatott, a gyergyói Koncsa Károllyal és a sepsiszentgyörgyi Gál Árpáddal két ponttal legyőztük őket. Akkoriban nagyon jó volt itt az ökölvívás, ha valaki hallotta, hogy a zónabajnokságon székelyudvarhelyivel találkozik, már vakarta a fejét, hogy nagyon nehéz meccse lesz. Szomorú esetem is volt, a zetelaki Balázs Ferenc benne volt a válogatottban, készült az olimpiára. Akkoriban mindenkinek nyolc órát kellett dolgoznia, Feri kőműves volt. Egy kaput javított, amikor a négy méter magas állvány leszakadt alatta, eltörte a kezét, így végül lemaradt az olimpiáról” – mesélte a volt sportoló.

„A forradalomig jól ment az ökölvívás, a termet én szereltem fel, vettem falpárnákat, négy zsákot, az egyik oldala pedig tiszta tükör volt. Az utolsó generációmban is voltak nagyon jó ökölvívók, hiszen Nóbel István és László István is benne volt az ifjúsági válogatott keretben. Így ment egészen 1993-ig, amikor derékba tört a székelyudvarhelyi ökölvívás. A megyei bajnokságban, amit akkor Székelyudvarhelyen rendeztek, 12 súlycsoportban tíz hazai bajnokot avattunk. Nagyon készültünk a bákói zónabajnokságra, azonban pénzügyi gondok miatt végül nem tudtunk elutazni. Addig is sok gondunk volt a pénz miatt, a gyerekeket nagyon megviselte, hogy lemaradtak a döntőről, így sem ők, sem én nem folytattuk” – elevenítette fel Dobes Ferenc.

A jövő

Dobes Ferenc fia, Zoltán próbálja továbbvinni az ökölvívást Székelyudvarhelyen. Zoltán nagyon tehetséges bokszoló volt, nagyobb termete miatt mindig idősebbekkel kellett játszania, 49 mérkőzésen lépett szorítóba, melyekből 6-ot pontozással, a többit KO-val nyert meg. Az édesapa mindig kellemesen emlékszik vissza fia első hivatalos nyertes meccsére, amikor Zoltán 6 évesen a nálánál 4 évvel idősebb, maroshévízi Cucoară Călin ellen lépett szorítóba a Csíkszeredában rendezett megyei bajnokságon. Zoltán ökölvívó-pályafutása a székelyudvarhelyi boksz megszűnésével együtt ért véget. Még volt remény, amikor behívták katonának, hogy a hadsereg csapatában bokszoljon, azonban az egyik tiszt, megtudva, hogy magyar, nem engedte tovább, így végérvényesen lemondott az aktív sportról.

Zoltán 16 év szünet után, 2009 szeptemberében indította újra a székelyudvarhelyi ökölvívás-oktatást. Elmondása szerint eleinte csak munkatársai kérték meg, hogy tanítson meg nekik pár mozdulatot, majd egyre többen keresték meg. Ekkor úgy gondolta, hogy megpróbálja – mesélte. „Azóta már 18–20-an járnak rendszeresen edzésre, köztük van 8 lány is, míg a legkisebb tanítványom hétéves. Hobbiszinten csináljuk az egészet, hiszen jelenleg még nem állunk úgy, hogy komoly versenyeken vegyünk részt. Saját pénzemből szereltem fel a termet, van három zsákunk, falpárnák vannak felszerelve, kesztyűket szereztem be. Öt hónap után átjöttek a csíkiak, és 5–0-ra legyőztük őket, edzőként akkor nagyszerű érzés kerített hatalmába. Voltak bemutatómeccseink is, hat gyerekem részt vett a Rákóczi Centerben tavaly áprilisban rendezett Full Fight K1-gálán is” – fejtette ki Dobes Zoltán.