Alapos lépésekkel a csúcs felé

Alapos lépésekkel a csúcs felé

Fotó: Pál Árpád

Letette kézjegyét a romániai tereptriatlonban a székelyudvarhelyi Bíró Júlia, hiszen az országos bajnokság végén az ifjúsági mezőnyben kétszer is dobogós helyezést ért el. Idén korosztályt váltott a csíkszeredai Harghita Triatlon Club sportolója: a húszéves lány célja, hogy részt vegyen a nyári Európa-bajnokságon.

Zátyi Tibor

2017. február 25., 11:002017. február 25., 11:00

2017. február 25., 11:142017. február 25., 11:14

– Mikor kezdtél el sportolni?

– Elég későn. Kilencedik osztályos voltam, amikor nekifogtam az úszásnak. Azonban a nagyobb, országos szintű versenyeken nem tudtam részt venni, mivel túl nagy volt a lemaradásom azokkal szemben, akik 5–6 évesen kezdtek el úszni. Gyerekkoromban sok mindent kipróbáltam, kézilabdáztam és atlétikáztam is, végül az úszás fogott meg annyira, hogy kitartsak mellette. Tizedikesként kezdtem komolyabban úszni, az udvarhelyi csapattal több versenyen részt vettünk, kétszer pedig teljesítettem Marosvásárhelyen a 24 órás aquamaratont.

– Hogyan kerültél az egyik legnehezebb sportághoz, a triatlonhoz?

– Volt osztálytársam, Szélyes Botond példájából kiindulva kezdtem el úszni. Mivel ő hegyikerékpár-versenyeken is részt vett, kedvet kaptam ahhoz is. Fülöp Szabolcs tanárhoz kezdtem járni edzésekre, majd irányításával versenyezni kezdtem. Első versenyemet megnyertem, ez pedig nagy önbizalmat adott nekem. Bárhol is szerepeltünk, mindenhol pozitív élményekkel gazdagodtam. Az első tereptriatlonomat is Botival együtt teljesítettem. A Szent Anna Triatlonon annak ellenére, hogy technikai okok hátráltattak – leszakadt a biciklimről a váltórendszer, így futva kellett befejeznem a kerékpáros szakaszt –, korosztályomban első lettem, így elkezdtem tereptriatlonozni.

Életrajzi adatok

Bíró Júlia Székelyudvarhelyen született 1997. február 11-én. A Tamási Áron Gimnázium természettudományok-angol intenzív osztályában érettségizett. Jelenleg másodéves a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem általános orvosi karán.

– Mi vonzott ebben a sportágban?

– Futásban nem vagyok annyira jó, de az úszás és a kerékpározás jól megy, így a többiekkel tartani tudtam a szintet. A triatlonban leginkább a barátságos társaság fogott meg, a bicikliversenyeken ugyanis mindenki azon dolgozott, hogy ellenfeleit megelőzze. Az első triatlonversenyeim egyikén volt egy keményebb aszfaltszakasz. A rajtnál egy másik lánnyal románul megbeszéltük, hogy kerékpározás közben váltogatjuk egymást, hogy egymást felhúzzuk a tetőre. A folytatásban az ereszkedőn nekem leszakadt a váltórendszerem, neki pedig defektje lett. A verseny végén kiderült, hogy mindketten magyarok vagyunk. Nagyon szimpatikus volt számomra ez az egészséges versenyszellem. Triatlonban sokkal közvetlenebb a mezőny, a felnőttek is nagyon barátságosak.

– Milyen helyezést értél el az országos bajnokságban?

– 2015-ben, középiskolai tanulmányaim befejezésekor neveztem be az országos bajnokságba. Akkor érettségi környékén volt két prémiumverseny, amelyeken a tanulás miatt nem tudtam részt venni. Ezeken több pontszám járt a második-harmadik helyért, mint más versenyen a győzelemért. A bajnokság többi versenyén részt vettem, és úgy tudtam, hogy ha mindegyiket megnyerem, bajnok leszek. Lejárt a bajnokság, és engem hirdettek ki elsőként. Utólag azonban a második helyre szorultam. Fő riválisomat rendre megelőztem, de mivel ő részt vett a prémium versenyeken is, végül pontszámban megelőzött, és csak második lettem.

– A tavalyi szezonban végül a te nyakadba akasztották az aranyérmet.

– Igen, 2016-ban a juniorok között sikerült megszereznem az első helyet. Idén korosztályt váltottam, most U23-as lettem, és ezután a felnőtt mezőnyben fogok versenyezni.

– A tereptriatlon nehezebb, mint a hagyományos?

– Nem mondanám annak, inkább más. Az országúti triatlonban fontos az úszás és a kerékpározás is, mert nagy bolyokban egymás szélárnyékában haladnak a versenyzők. A tereptriatlon technikásabb sport. A távok sem ugyanazok. Általában 600 és 1000 méter között rendezik az úszást, főleg tavakban vagy a folyók lassabb szakaszain. Terepkerékpárban 20–28 km vár a mezőnyre, és 6–8 km-t kell futni. Nagyjából a sprinttriatlonos távoknak felel meg.

– Milyen volt a tavalyi idény?

– Az első versenyt Bukarest mellett rendezték meg, Mogoșoaián. Ott az egyik versenyző kerékpározás közben úgy előzött meg, hogy észre sem vettem. Ez nagyon motivált, még több kerékpáredzést iktattam be. A második verseny végén ismét a kerékpározásnál előzött meg, ami rosszul esett. Futásban próbáltam utolérni, de nem ment, mert homokban kellett szaladnunk. Végül szerencsém lett, mert a lány rosszul nevezett be: nem a juniorok, hanem a felnőttek között versenyzett. Ezeken a megmérettetéseken fontos, hogy milyen korosztályba nevezel be, mivel utólag már nem lehet változtatni. A szezonból hátramaradt versenyekre még jobban felkészültem, és mindegyiken első lettem. Az utolsó, háromszéki triatlonra annyi pontot sikerült összegyűjtenem, hogy elég volt, ha befejezem a versenyt, hiszen akkor is országos bajnok leszek. Amit a sors elvett egy évvel azelőtt, azt később visszaadta.

– Milyen a mezőny?

– Változó. Attól is függ, hol szervezik a versenyt, de nincs nagy konkurencia. Tavaly még kevesebben voltunk a korosztályomban, mivel többeknek a versenyszezon közben kellett érettségizniük.

– Egyéni sportágról van szó. Sokba kerül tereptriatlonozni?

– A kisebb versenyekre a nevezési díj 50–100 lej között mozog. A hegyikerékpár nyilván fontos, így egy középkategóriás bringa mindenképp kell ahhoz, hogy technikai probléma nélkül tudd befejezni a próbát. Az úszáshoz neoprén ruha kell, szerencsére nyáron nem nagyon van szükség rá, de az első versenyeken még hideg a víz. Tavaly júniusban például a tengerben rendezték az úszást, a fő riválisom pedig neoprén ruha nélkül úszott, féltettem is, nehogy belefagyjon a vízbe.

– Riválisok vagytok, de nem ellenfelek.

– A felnőtteknél is így van. Mindenki tudja, hol a helye, igyekszik fejlődni. És ha valaki megelőz, akkor elfogadom, hogy jobb nálam. A korosztályomban is hasonlóan barátságos a versengés.

– Javában készülsz az új szezonra, és másodéves vagy az orvosi egyetemen. Hogyan egyeztethető össze a kettő?

– Az idei felkészülésem jól alakul. Fülöp tanár úr segít, küldi az edzésprogramokat, egyeztetünk, hogy milyen volt a pulzus, az idő. Nemrég részt vettem egy felmérésem, és kaptam egy lehetőséget, hogy az Európa-bajnokságra készülő marosvásárhelyi csapattal együtt eddzek. Annak függvényében, hogy milyen lesz a felkészülésem, duatlonban vagy triatlonban részt vehetek a július végén Marosvásárhelyen rendezendő Eb-n. A Román Triatlon-szövetség elnöke, Klosz Péter irányítja a vásárhelyi csapatot, tőle kaptam ezt a lehetőséget. A felmérésen első lettem a nők között, ami bizakodásra ad okot. Most a futásomon kell fejlesztenem, de mivel a korosztályomban nincs sok romániai versenyző, nagy esélyem van bekerülni a válogatottba. A bicikliben pedig több bátorságot kell szereznem, mivel a mászás jól megy, de ereszkedésnél kicsit lassú vagyok.

– Mennyire megterhelő ez a sport?

– Nagyon függ attól, hogy melyik sportág a gyengéd. Ha valaki úszásban gyenge, az már az elején el tud fáradni. Én általában az utolsó versenyszámban, a futásban szoktam elfáradni.

– Akkor egyszerre kell fejleszteni mindhármat?

– Ha több futóedzést tartok, akkor azzal fejlődik a kerékpározás is. Azonban oda kell figyelni az izomzatra, mivel például egy jó futónak kicsivel merevebb izmai vannak, mint egy jó úszónak, az pedig ront az úszástechnikán.

– Mik a hosszú távú céljaid?

– Egyelőre szeretnék minél tovább fejlődni, rendszeresen versenyezni velem egyidősökkel. Később jó lenne utolérni az elitet is, mivel jelenleg még elég nagy a különbség. Azt követően pedig szeretnék nemzetközi versenyeken is indulni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Szász Kincső az ifjúsági bajnok

Csíkszeredai sportoló nyerte a román ifjúsági fallabda (squash) bajnokságot.

Szász Kincső az ifjúsági bajnok
Szász Kincső az ifjúsági bajnok
2017. március 10., péntek

Szász Kincső az ifjúsági bajnok

2017. március 08., szerda

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin

Brassó megyében, Prázsmáron tartották a fedettpályás díjugrató-bajnokság utolsó versenyét, amely csíki sikerrel zárult.

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin
Országos versenyt nyert Ferencz Katalin
2017. március 08., szerda

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin

2017. március 08., szerda

Legyőzték a címvédőt az ifjúsági tekések

A Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz női ifjúsági tekecsapata idegenben is legyőzte a bajnoki címvédő Vajdahunyadi Siderurgicát az országos tekebajnokság 5. fordulójában. 

Legyőzték a címvédőt az ifjúsági tekések
2017. március 07., kedd

Történelmi elismerés Novák Eduárdnak

Mostantól mások lesznek az erőviszonyok – nyilatkozta Novák Eduárd, miután az Európai Kerékpáros Szövetség elismerésben részesítette, majd beválasztotta abba a 15 fős küldöttségébe, amely szavazhat a világszövetség tisztújító közgyűlésén.

Történelmi elismerés Novák Eduárdnak
2017. március 07., kedd

Németországban versenyeztek a H2O Team úszói

A Marosvásárhelyi H2O Team Sportklub úszói három érmet és több előkelő helyezést szereztek hétvégén Berlinben az International Swim Meeting 2017 elnevezésű versenyen.

Németországban versenyeztek a H2O Team úszói
2017. március 07., kedd

Csíki érmek a felnőtt cselgáncsbajnokságon

Jól szerepeltek Csíkszereda képviselői a Kolozsváron megrendezett felnőtt egyéni cselgáncs országos-bajnokságon. Több ezüst- és bronzéremmel tértek haza.

Csíki érmek a felnőtt cselgáncsbajnokságon
2017. március 06., hétfő

Besztercén tékvandóztak a csíkiak és az udvarhelyiek

Hatodik alkalommal rendezték meg Besztercén az országos szintű, Ilyo-kupával díjazott WTF tékvandóversenyt. Csíkszeredai és Székelyudvarhelyi sportolók is érmes helyezéseket szereztek.

Besztercén tékvandóztak a csíkiak és az udvarhelyiek
2017. március 02., csütörtök

Megvédte címét az Elektromaros női csapata

A Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz női tekecsapata tavalyhoz hasonlóan idén is elhódította a Román Kupát, miután megnyerte a sorozat Kolozsváron, a Györgyfalvi modern sportközpontban megrendezett utolsó fordulóját.

Megvédte címét az Elektromaros női csapata
Megvédte címét az Elektromaros női csapata
2017. március 02., csütörtök

Megvédte címét az Elektromaros női csapata

2017. március 02., csütörtök

Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt

Újra nyeregbe szálltak már a Ditrói Ditriders Sportklub terepmotoros versenyzői, elindult a felkészülés, a gyakorlás a 2017-es év versenyeire. Legalább a múlt évi eredményeket szeretnék megismételni, de már ezzel is magasra teszik a lécet.

Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt
Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt
2017. március 02., csütörtök

Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt

2017. március 01., szerda

Libiczey László nyerte a horgászversenyt

Először szerveztek téli horgászversenyt a Gyilkos-tó jegén. Hatvanegy résztvevő próbálta ki magát lékhorgászatban, a gyergyószentmiklósiak és Hargita megyeiek mellett Marosvásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt is képviselték, de Bákóból is jöttek horgászok.

Libiczey László nyerte a horgászversenyt
Libiczey László nyerte a horgászversenyt
2017. március 01., szerda

Libiczey László nyerte a horgászversenyt

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!