A felnőttek is asztalhoz állnak

Bodzavásáron (Buzău) kezdődnek a hétvégén az országos asztalitenisz csapatbajnokság A divíziója két csoportjának küzdelmei. A két udvarhelyi csapat, az Iskolás Sportklub és a Fit.Feel Sportegyesület ezúttal sem került egy csoportba.

Zátyi Tibor

2013. szeptember 26., 16:212013. szeptember 26., 16:21

2013. szeptember 26., 17:082013. szeptember 26., 17:08

 

A Fit.Feel SE kerete a tavalyi bajnoksághoz képest gyengült, hiszen Bálint Zsolt elment a csapattól, helyette pedig nem igazoltak senkit. „A cél a bennmaradás, hárman maradtunk a csapatban, azaz Jobb Levente, Dániel Zsombor és jómagam, cserejátékosunk pedig nincs” – mondta Görgényi Levente, a Fit.Feel SE edző-játékosa.

A székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub 1-es csapatánál sem álmodoznak a feljutásról, egyelőre a tisztes helytállás és a középmezőnyben való zárás a cél. „Tavalyhoz képest sok csapat megváltozott, nagy volt a játékosmozgás, mindenki próbált erősíteni, ahogy mi is, így nem tudjuk, mi lesz. Szerintem ezen a szinten mindenkit meg lehet verni, de bárkitől ki is lehet kapni” – mondta György István, az ISK edző-játékosa. A csapatot György mellett Mózes Gyula, Dombi Tihamér és a kolozsvári Traian Rus alkotja. „Rus szerintem az ország egyik legjobb védekező játékosa, ő keresett meg minket, ingyen jött hozzánk. A felnőttcsapatnál próbálunk egy kicsit erősíteni, hogy legyen célja az utánpótlásnak. A B divíziós együttesnél már bizonyították, hogy van jövőjük ebben a sportágban” – tette hozzá az edző.

Bodzavásáron rendezik a bajnokság első tornáit. Maratoni hétvégére készülnek, hiszen a nyolcas csoportokban mindenki mindenkivel játszik, három nap alatt tehát hét összecsapáson kell helytállniuk az udvarhelyi asztaliteniszeseknek.

A Román Asztalitenisz-szövetség idén megváltoztatta a lebonyolítási rendszert, a bodzavásári torna után négyes csoportokat fognak kialakítani. Az 1-es és a 2-es csoport első két helyezettje egy kvartettbe kerül, ők fognak majd jövőre a feljutásért harcolni, a 3. és 4. helyezettek ugyancsak egy csoportba kerülnek, a továbbiakban az 5–7. pozíciókért harcolnak, és így tovább. A második csoportkörben mindegyik csapat rendez egy turnét, a bajnokság folytatása valószínűleg februárra várható.

Asztalitenisz, A divízió
1-es csoport: Bukaresti ACTT 1, Bukaresti Spartak, Székelyudvarhelyi Fit.Feel SE, Bukaresti Sport Kombat 1, Aradi VSK, Medgyesi Romgaz, Dési Teniszklub, Pristavu Câmpulung 2
2-es csoport: Kolozsvári Poli, Konstancai N. Rotaru 1, CSU Craiova 2, Kolozsvári VSK, Székelyudvarhelyi ISK 1, Kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum, Temesvári Raris, Bukaresti Viva Sport 1

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei