Simó Márton
2013. január 16., 18:422013. január 16., 18:42
Vajon távolodunk-e a „jó palóctól”? Olyan kevés szó esik róla, pedig annyi mindent tudott az emberi lelkekről, a valóságról és az álmokról, hogy többet, sem előtte, sem az ő korában, de talán később sem más. Sokat tudott, és úgy, hogy kizárólag Mikszáth Kálmán módjára beszélt a világról, és összetéveszthetetlen volt.
Nem tudom, hogy maradt-e hangfelvétel utána – Kossuthtól maradt –, de hallani vélem a háromfajta „á”-t, a régmúlt igeidő használatát, az „ly”-t, amelyet „lj”-nek ejt, ha úgy akarja. Feljegyezték róla, hogy szeretett személyesen a piacra járni – Pesten hosszú éveken át a Nagycsarnok közelében lakott, amely mai alakját 1897-ben nyerte el, de a Belváros és Franzstadt határán, a Fővám-téren levő korábbi „placc” is már igazi hipermarket volt már azelőtt, közvetlen kapcsolattal a Dunára s véle a hajózó világra –, szóval az író és politikus ott nemcsak kiváló árukkal találkozhatott, hanem történetekkel is szembesült. Mert mindig a forrást kereste, a „sztori” születését – mondanánk modernül. A tót és sváb kofákkal anyanyelvükön beszélgetett. Talán alkudozott is, árut válogatott, s nem bízta a cselédre ezt a cseppet sem jelentéktelen mozzanatot, hisz nem a konyhára szántak miatt, nem puszta garasoskodásból tette, a cseléd is elvégezte volna mindezt, hanem az életszagú helyzetekért. Minden szóból tanult és a való helyzetből táplálkozott... Arról a praktikus emberről beszélek, akit csak a könyvek és a betűk által közvetít már az elszelelt idő, aki százhatvanöt éve, 1847. január 16-án született Szklabonyán.
Kissé hályogkovácsnak érzem magam, hiszen benne vagyok épp egy olyan jellegű írásban – erről mondják manapság, hogy publicisztika, jegyzet, glossza –, amelyet a nagy előd oly kiválóan művelt. Olyanná kellene nemesednie a témának, mint nála. Mikszáthnál igazi történet keretében fejlődik a tárca és alakul a vélemény, amely ki sem mondatik, csak érzi a nyájas olvasó még bő száz esztendő múltán is a lényeget pofonként csattanni az arcon. Esetleg benne a dédelgetve is feddő, de megtartó szeretetet. A Főispánok című remeke jut eszembe, s az „agilis alispán”, mint „a legrosszabb »species« (…), akit rendesen nemzetiségi megyébe küldenek. Erre már megvan ősidőktől kezdve a sablonos recept, mint a rizsfelfújt készítésére. Az, hogy a felfújt sohasem sikerül e recept szerint, éppen nem konfundálja az újonnan kinevezett méltóságos urat, csinálja, amit az elődei. Amint a kinevezést megkapta, keres magának egy újságírót, és elviszi a megyéjébe lapot szerkeszteni a magyar állameszme védelmére. Most aztán ketten dolgoznak, a főispán és a lap, a főispán minden megyegyűlésen fölpiszkálja a nemzetiségeket, a lap pedig minden héten leránt különböző alakban valamit vagy valakit. Elég, hogy valamelyik szász atyafinak a kisasszony leánya szász színekbe öltözve jelenjék meg vasárnap a templomban. Ritkított cikk szól erről. (…) És dolgoznak, dolgoznak, addig dolgoznak, míg végre meglesz az eredmény, hogy ahol meglehetős béke volt azelőtt, egy-két évi működés után fenekestől fordulnak fel az állapotok.”
Azt nem tudom, ha Fogarasban járt-kelt-e a képviselő úr kortesúton egykoron, hogy megszólalt-e románul. Vagy csak a csizmáját küldte le, ahogyan itt-ott olvasni. Bármennyire is beszédes neve volt „a derék oláhok” körében, mégiscsak megsértődtek rá az egyoldalú kapcsolattartás miatt. De biztos, hogy értette olykor a helyzetet. Egyébként sokat tett a nemzetiségi iskolákért. Hogy azon az utolsó kampánykörúton, Máramarosszigeten látott-e idegen színekkel virító nemzeti lobogót? Szerintem látott, s tudta, hogy Erdélytől nem idegen a sokszínűség.
Nem véletlenül idéztem e helyen a lobogófrászt. A mostanság leutaztatott agilis főispánok jutottak eszembe. És furdal a kíváncsiság, hogy a nagy palóc mit írna erről, hogyan látná a jelen pillanat ketrecéből a dolgot.
Kozán István
Minden kudarc egy esély is lehetne valami jobb kezdetére – valahogy így gondoltuk, miután végigszenvedtük a televízió képernyőjén keresztül a Sepsi OSK fociklub utolsó meccsét az első osztályban. Naivak voltunk.
Szüszer Róbert
Ezt csinálja utánunk a hanyatló nyugat és a feltörekvő kelet: egy matekzseni próbálja bizonygatni igazát egy Facebook/TikTok-sztárral szemben!
Kozán István
Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.
Kozán István
Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.
Kozán István
Elhívták a sajtót egy olyan rendezvényre, amelyen három órán keresztül a pásztorkutyák és a turisták közötti békés megférés lehetőségeiről volt szó. Megoldást nem nagyon találtak a problémára, a médiát azonban jól megszidták.
Vendégszerző
Habár nem minden úgy alakult, ahogyan azt annak idején megálmodtuk, a változás kétségtelen.
Kozán István
Parlamenti választás után gratulálni kell a győztesnek – jelen esetben saját magunknak, erdélyi, székelyföldi magyaroknak –, és egyúttal érdemes némi következtetést is levonnunk. Csak ezek után szabad továbblépni.
szóljon hozzá!