Rédai Attila
2013. március 29., 11:512013. március 29., 11:51
2013. március 29., 11:552013. március 29., 11:55
Fény és árnyék kettősségében éljük az életünket, a nappalt követi az éjszaka, a nyarat a tél, boldogságot szomorúság váltja, a keresztelőt a temetés. De fordítva is gondolhatnánk: az éjszaka mindig friss reggelre virrad, az embert próbáló télre minden évben elhozza a kikelet áldását a tavasz – még ha késik is, mint idén. Ha le is sújt a tragédia, el is veszítjük hozzátartozóinkat, új életet ünnepelhetünk nemsokára. Sajnos ma már ott tartunk, hogy az ünnepek úgy tornyosulnak a kötelességek sorában, mint a legsúlyosabb feladatok, ilyenkor még nagyobb a rohanás, a lökdösődés, a feszültség pattanásig nő. Úgy bele vagyunk feketedve a saját vélt nyomorúságunkba, hogy még azt sem vesszük észre, amikor valaki jót akar tenni velünk, illetve ha észre is vesszük, sértődötten visszautasítjuk. Mintha nekünk csak a depresszió, a közöny, az állandó sértődöttség járna ki. Ez volt az érzésem, amikor az Lux Aurumque (Aranyló Fény) kórus csíkszeredai, piaccsarnoki performanszának fogadtatását láttam. A felvételek hátterében a „közönség\", a saját akaratuk ellenére hirtelen egy szokatlan, kulturális jellegű közegbe került egyszerű emberek úgy viselkedtek, mintha megerőszakolták volna őket. Már írtunk arról, hogy amikor a sétálóutcában tartottak egy-egy ilyen kizökkentő jellegű eseményt, hogyan kerülték a helyszínt a járókelők, fogták menekülőre a dolgot a babakocsis anyukák. De a piaccsarnoki reakció még ezen is jócskán túltesz. A háttérben a bárányokat tovább szabdaló mészároslegény szúrós tekintettel néz, a kucsmás öregember szinte fellöki az éneklő kórustagokat, amint zavart, haragos ábrázattal átpréseli magát köztük, szinte ellenségesen tekintve vissza. A legzavaróbb alighanem a közönyösek rettentő tömege, az emberek, akik a helyzetet először felmérve nyugodtan folytatták burokéletük. Ezek vagyunk mi, székelyföldiek? Ennyire nem ér el a szívünkig egy kis öröm, szeretet? Egyáltalán megérdemeljük mi a feltámadás örömét?
A jelek és reményeim szerint talán mégis igen. Mert az, hogy létezik egyáltalán az Aranyló fény Csíkszeredában, már túlmutat a tömeg szürkeségén. Hogy volt, aki megszervezze a Szeretetmorzsát, az is reményre és optimizmusra ad okot. Ezekben a rettenetes 21. századi hétköznapokban annyira sablonossá vált az életünk, hogy lassan már az ünnepeket is gettósítjuk, visszaszorítjuk a templomok falai közé, mint a kommunizmus legsötétebb napjaiban. Ezért jó, hogy vannak olyan embertársaink, akik felismerik ezt a veszélyt, és kiviszik az ünnepet az utcára, a terekre, a piaccsarnokba, a hétköznapokba. Előbb-utóbb csak rájövünk, hogy mennyire értelmetlen, felesleges ez a begubózás, ez a csontjainkba hatoló harag és sértődöttség. S akkor majd képesek leszünk örömmel átvenni a kalácsot, teát, mosolyogva meghallani a dalt, és boldogan megtapsolni a performanszolókat, visszaadni egy kicsit abból a jóból, amit végre nyitott szívvel be tudunk fogadni.
Kozán István
Minden kudarc egy esély is lehetne valami jobb kezdetére – valahogy így gondoltuk, miután végigszenvedtük a televízió képernyőjén keresztül a Sepsi OSK fociklub utolsó meccsét az első osztályban. Naivak voltunk.
Szüszer Róbert
Ezt csinálja utánunk a hanyatló nyugat és a feltörekvő kelet: egy matekzseni próbálja bizonygatni igazát egy Facebook/TikTok-sztárral szemben!
Kozán István
Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.
Kozán István
Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.
Kozán István
Elhívták a sajtót egy olyan rendezvényre, amelyen három órán keresztül a pásztorkutyák és a turisták közötti békés megférés lehetőségeiről volt szó. Megoldást nem nagyon találtak a problémára, a médiát azonban jól megszidták.
Vendégszerző
Habár nem minden úgy alakult, ahogyan azt annak idején megálmodtuk, a változás kétségtelen.
Kozán István
Parlamenti választás után gratulálni kell a győztesnek – jelen esetben saját magunknak, erdélyi, székelyföldi magyaroknak –, és egyúttal érdemes némi következtetést is levonnunk. Csak ezek után szabad továbblépni.
szóljon hozzá!