„Ébredj fel, Brazília!”

Úgy hiszem, a világ szegénysége eljutott tűrőképességének határáig. Dél-Európa forrong, Észak-Afrika szintén, Kis-Ázsia a széthullás felé tart, még Törökország is, a legbiztonságosabb ázsiai országok egyike elindult a lejtőn. Azt is írhatnám, a kő elgurult a lejtőn lefelé, s nem lehet tudni, hogy hol áll meg.

És akkor most itt van Dél-Amerika is, ahol a tüntetők a címként kiemelt szavakkal szólították meg egymást, de amely így folytatódott: „… egy tanár többet ér, mint Neymar”. És tudjuk, kicsoda Neymar! Viszont azt is tudjuk, kik a tüntetők. Pontosan a brazil külvárosok ama rétegei, amelyek évtizedeken át büszkék voltak focicsapatukra, pontosan azok, ahonnan a leghíresebb focisták kikerültek és elindultak a siker útján, azok, akik még pár évvel korábban is – a pályázat elnyerésekor – büszkék voltak arra, hogy Brazíliában rendezik meg a 2014-es vébét, és most az épülő stadionok s a világhír ellenére kimondják: elég! Legyen elég a sportolók bizonyos rétegeinek túlfizetettségéből, legyen elég a bankárok uralmából, és kimondják azt, amit jelképesen, a szívünk mélyén mindannyian tudunk: „egy tanár többet ér, mint Neymar”.

Tanulás nélkül nincs tudás. Tanulás nélkül a világ nagy tömegei egyre jobban leszakadnak a társadalomból, a nyomor útjára lépnek. Nem stadionokat, iskolákat kell építeni! És véget kell vetni egy olyan világfelfogásnak, ahol egy focista 100–150 millió eurót ér – miközben a világon százmilliók élnek egy dollárból! Az olimpiai játékok nyitó- és záróünnepségének költségeiből iskolák százait lehetne megépíteni. Persze tudjuk, a nagy pénzekből nagyot is lehet lopni. (Személy szerint kíváncsi lennék arra is, hogy a drukkerek – akik persze szintén így vagy úgy részesednek a visszaosztásból, s csak zárójelben jegyzem meg, ahogy a tévéműsorok tapsoló csoportjai is – jegyeiből, az esetleges tévéközvetítésből milyen arányban lehetne megfizetni egy játékost? Hova esne vissza a focisták fizetése?)

Igen, a 21. században az emberiség rájött, hogy tudás nélkül, iskoláztatás nélkül a világ nagy tömegei a nyomor felé tartanak, és ennek véget kell vetni. Ahogy meg kell találni a módját annak is, hogy ne menjen végbe az a tőkekoncentráció, melynek révén a gazdagok még gazdagabbak s a szegények még szegényebbek lesznek. S az élet éléséhez szükséges dolgokat egy kis csoport uralja! Egy új világ-, egy új pénz- és vagyonfelosztást kell meghonosítani, mert az egyre fejlettebb technológiák egyébként is mind több és több munkalehetőséget szüntetnek meg. És hogy valamit a döntéshozók is meghallottak ebből, bizonyítja, hogy az angol bankok alkalmazottainak 10%-kal csökkent az elmúlt évben a fizetésük. Csak persze ez még nem elég. Nem 10, hanem 50–80%-kal kell csökkenteni a fizetéseket, s nem csak a bankároknak, a társadalom minden túlfizetett kategóriájának. Sportolóknak, színészeknek, tévébemondóknak. Ki kell mondani, bár a munka világa helyett a szórakozás világa felé tartunk, a szórakozást is a helyén kell kezelni. S hogy kezdték egyesek felismerni ezt, jelzi az is, hogy az EU-ban megszületett az első ilyen irányú bölcs döntés, hogy a bankoknak, s nem az embereknek kell megfizetniük a bankcsődöket. A nagybefektetőknek. Ehhez viszont sok Orbán Viktorra van szükség még itt Európában is, mert ma már Európa is kezd perifériára kerülni, és látjuk a perifériák sorsát.