Rédai Attila
2013. július 01., 14:142013. július 01., 14:14
Nemrég háromszéki kollégánk készített összeállítást a Székelyhonon arról, hogy miképpen döntenek a sepsiszentgyörgyiek manapság: inkább a szupermarketekben vásárolnak-e, vagy megmaradtak a sarki kisboltnál. A kapott kép persze vegyes: volt, aki erre, volt, aki arra esküdött, s olyan is akadt, aki mind a kettőre. Édler András véleménye viszont szöget ütött a fejembe. A korábbi képviselő, jelenlegi kereskedelmi kamarai elnök ugyanis azt mondta, hogy mielőtt az első szupermarket megjelent a városban, nap mint nap egy bizonyos kisebb boltban vásárolt. Sok éven át nézte, hogy a felvágott miképpen zöldült a hűtőben és járták a legyek. A tulajdonos nem csinált semmit azért, hogy változtasson a helyzeten, hiszen nem volt külső nyomás rajta, és önszántából nem tette meg ezt a lépést. Aztán jött az első igazi „multis” szupermarket – Sepsiszentgyörgyön Billának hívták –, utána a kisboltos meg panaszkodott, hogy a multik elveszik a klienseik.
Hasonló érzések uralkodtak bennem is, amikor a megyei lapban egyes helyi építkezésianyag-forgalmazók panaszkodását, kesergését olvastam arról, hogy a Dedeman csíkszeredai megjelenése milyen nehéz helyzetbe hozza őket. Én nem akarok különösebben reklámot csapni a barkácsáruházláncnak, mert nincs szüksége rá. De az biztos, hogy én magam is szívesebben kerestem fel eddig a lánc brassói üzletét, még akkor is, ha kétszáz kilométeres utazásba és plusz időmbe került, ha valamire szükségem volt a ház körül, minthogy bemenjek akármelyik helyi kereskedésbe. Oka ennek több is van: barátságosabb árakon tisztességes kiszolgálást kaptam, sokkal nagyobb áruválasztékból. Ha valami eligazításra volt szükségem, nem néztek hülyének rögtön az alkalmazottak, hogy most akkor nem ismerem a fél „collos” és a háromnegyed „collos” illesztés közötti különbséget ránézésre. Ha mégis muszáj volt bemennem valamelyikbe, szinte soha nem távoztam onnan kellemes emlékekkel: vagy meg akartak kopasztani, vagy zavartam őket napi programjukban, tízóraizásukban, pletykapartijukban, s ezért nem állt módjukban engem kiszolgálni rendesen. Ha nem tudtam valamit pontosan megfogalmazni saját szükségleteimmel kapcsolatban, akkor ez a helyzet nem változott azután sem, hogy az üzletből távoztam, sokszor bosszúsan, dolgomvégezetlenül. Arról ne is beszéljünk, hogy az árszint egyáltalán nem volt barátságos. De sokszor még a pénzemért sem kaptam meg, amit akartam. Előfordult, hogy helyi – s a helyi alatt most általában Székelyföldet értem – szakboltban a bolondját járatták, nevetség tárgyává tették az alkalmazottak a szerelőmet, akivel oda benéztünk, talán azért, mert általában nem abban a boltban szokott vásárolni. Hát utána már én sem.
Minden csoda három napig tart – jelenti ki a cikkben nagyképűen az egyik helyi forgalmazó. Megélünk majd valahogy, ha nem itt, akkor máshol, fenyegetőzik a másik, arra panaszkodva, hogy „az ember kiépíti saját vállalkozását, és akkor a nyakába hoznak egy bukaresti nagyáruházat”, amely miatt „más árakon kell majd értékesítsük az általunk forgalmazott termékeket”.
Az illető helyi vállalkozó elárulta magát: tudja, hogy vissza kell vegyen majd a talán túl magasra helyezett profitrátájából, ha meg akar élni. Nyilatkozatából azonban úgy tűnik, sajnos, a lényeget továbbra sem látja. Mégpedig azt, hogy a bákói (s nem bukaresti, ahogy tájékozatlanul kijelenti) központú áruházláncba nemcsak azért fog betérni a székely, mert ott olcsóbbak a termékek. Persze, az ár fontos szempont, egyike a legfontosabbnak. De az emberszámba vevés, a vásárló iránti tisztelet nem feltétlenül árszint, profitráta kérdése. Azt is mondhatnánk az ismert hitelkártya-reklámot idézve, hogy ez pénzben felértékelhetetlen, de nem mondanánk igazat: éppen a Dedeman romániai sikertörténete, népszerűsége vagy a tavalyi 58,1 millió eurós nettó nyereség a cáfolat erre.
Ez a „csoda” nem három napja tart. S az is lehet, hogy ez nem is csoda, hanem egy tisztességes, emberközpontú üzleti terv, olyan, amilyeneket – mindannyiunk érdekében – a helyi vállalkozók is minél többet kellene gyakorlatba ültessenek.
Kozán István
Minden kudarc egy esély is lehetne valami jobb kezdetére – valahogy így gondoltuk, miután végigszenvedtük a televízió képernyőjén keresztül a Sepsi OSK fociklub utolsó meccsét az első osztályban. Naivak voltunk.
Szüszer Róbert
Ezt csinálja utánunk a hanyatló nyugat és a feltörekvő kelet: egy matekzseni próbálja bizonygatni igazát egy Facebook/TikTok-sztárral szemben!
Kozán István
Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.
Kozán István
Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.
Kozán István
Elhívták a sajtót egy olyan rendezvényre, amelyen három órán keresztül a pásztorkutyák és a turisták közötti békés megférés lehetőségeiről volt szó. Megoldást nem nagyon találtak a problémára, a médiát azonban jól megszidták.
Vendégszerző
Habár nem minden úgy alakult, ahogyan azt annak idején megálmodtuk, a változás kétségtelen.
Kozán István
Parlamenti választás után gratulálni kell a győztesnek – jelen esetben saját magunknak, erdélyi, székelyföldi magyaroknak –, és egyúttal érdemes némi következtetést is levonnunk. Csak ezek után szabad továbblépni.
szóljon hozzá!