Városnapi nyitóhangverseny Erdélyi Dániellel

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A Csíkszeredai Városnapok főképp a helyi értékekre építenek komolyzenei téren is. Éppen öt éve indult el az a gyakorlat, hogy a Csíki Kamarazenekar – közreműködve a Nagy István Művészeti Iskola kórusaival – nagyszabású hangversenyt tart, amellyel megnyitja az városnapi kulturális rendezvénysorozatot. A koncertet csütörtökön 18 órától a Szent Ágoston-plébániatemplomban hallgathatják meg.

Szőcs Lóránt

2013. július 31., 16:402013. július 31., 16:40

2013. július 31., 17:322013. július 31., 17:32

2008 augusztusában szentelték fel a templomot, de azelőtt már az épület akusztikáját az említett hangversennyel kipróbálták. Akkor Ménesi Gergely karmester dirigálta a koncertet, most egyik tanítványa, Erdélyi Dániel áll a zenekar és a kórusok élére. „Nagyon örülök, hogy itt lehetek, és elláthatom ezt a nemes feladatot” – mondta lapunknak Erdélyi, aki éppen idén fejezte be tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen karmesterszakon.

Öt évvel ezelőtt az egyház segített a hangversenyének megfelelő helyszínt kereső zenekarnak, most a zenészeken és az énekesen a sor, hogy az egyházi intézményen segítsenek, a koncert során begyűlt adományokat a Szent Ágoston Gyógypedagógiai Központ építésére fordítják. Az is szokássá vált, hogy először egy nagyobb zenekari művet, majd egy vokál-szimfonikus darabot játszanak. Ezúttal Ludwig van Beethoven 5. szimfóniája hangzik el, melyről a karmester elmondta, hogy a Sors szimfóniája alcímet viseli. A négytételes 35 perces mű c-mollban íródott, a ritmusa háromnyolcados. Azt szokták mondani róla, hogy „így kopog a sors az ajtón” – fejtette ki a mű ritmusával kapcsolatosan Erdélyi.

John Rutter Gyermekmiséjét már hallhatták, hiszen a szimfonikus zenekar, két kórus, egy szoprán és egy bariton szólista közreműködését igénylő művet játszották az első városnapi nyitóhangversenyen is. Az 1945-ben született angol komponista öttételes, 35 perces szerzeményét a korán elhunyt Kristóf fia tragikus halála után komponálta. A misét 2003. február 13-án mutatták be először. A Kyrie, Gloria, Sanctus-Benedictus, Agnus Dei és Finale tételekből álló alkotás nagyon jól érvényesül a templomban. Ménesi Gergely karmester, aki a művet választotta, arra is felhívta a figyelmet, hogy a misékben az Agnus Dei tétel – mivel a szenvedő, a keresztre feszített Krisztusról szól – általában szomorú hangvételű, itt viszont véleménye szerint van egy bizonyos részlet, ami nyugtató hatású: előrevetít bizakodást, valamilyen mértékű megértést, sőt örömet is. A zenemű leginkább egy filmzenéhez hasonlít, hangulata a romantika korszakát idézi.

Ezúttal Tímár Kinga szopránt (Csíkszereda), illetve Sándor Árpád baritont (Kolozsvár) hallhatjuk,
a diákkórust Gergely Simon Ibolya, a vegyes kórust pedig Ványolós András készítette fel. A csütörtöki hangversenyen lesz ráadás is, az említett angol kortárs zeneszerző Look at the world című zeneműve is elhangzik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei