Táncegyüttesek találkoznak Udvarhelyen

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Csütörtökön kezdődik az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek 11. Találkozója, melynek házigazdája idén az Udvarhely Néptáncműhely lesz.

Veres Réka

2015. október 14., 22:072015. október 14., 22:07

A rendezvény alatt öt erdélyi hivatásos együttes előző évadban készült produkciója tekinthető meg, ugyanakkor szakmai beszélgetéseket is tartanak. Csütörtök délután hat órától a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Magyaroké című előadása van műsoron. Az együttes új műsorában a magyar népi zene és tánc mélyebb rétegeiből merít a közönség számára. Jórészt olyan táncokat mutatnak be, amelyeket akár más nemzeti közösségek is fontosnak tartottak, illetve tartanak megnevezni magyarnak. Az előadáson Pál István „Szalonna” és bandája muzsikál. Zenei szerkesztő Kelemen László. Rendező-koreográfusok Szűcs Gábor és Fundák Kristóf, alkotótársak Szűcsné Urbán Mária és Fundák-Kaszai Lili. Művészeti vezető, igazgató András Mihály.

Este táncházban ismerkedhetnek meg az érdeklődők a hivatásos táncosokkal. A jegyek ára az esti előadásokra 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak kedvezményesen 10 lej, a gyerekelőadásokra pedig 10, illetve 5 lej. Felnőttbérlet 50, gyerekbérlet pedig 30 lejért váltható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei