Fotó: Boda L. Gergely
Balassi Bálint Szép magyar komédia című, 1588-ban írt pásztorjátékának bemutatójára készül a marosvásárhelyi Spectrum Színház. Az előadásra péntek este 7 órakor kerül sor.
2016. március 17., 13:282016. március 17., 13:28
2016. március 17., 13:442016. március 17., 13:44
Örök érvényű témát dolgoz fel a Szép magyar komédia, amelyet Balassi Bálint az olasz Cristoforo Castelletti Amarilli című pásztordrámájának alapján írt. Tulajdonképpen nem lefordította azt, hanem úgymond magyarította, átértékelt helyzeteket, viszonyokat. Szerelmesekről szól a darab, olyanokról, akik elveszítették egymást, majd mindenféle bonyodalom után újra találkoznak.
A bemutatót beharangozó sajtótájékoztatón Török Viola rendező és a színészek – Márton Emőke Katinka, Sebestyén Hunor, Nagy Beáta, Kinda Szilárd, Kovács Károly, Szász Anna – beszéltek arról, hogy milyen volt a próbafolyamat, a mai ember számára kissé szokatlan nyelvezet, mit tartottak nehéznek, vagy kihívásnak a darab színrevitelében. Balassi korát jó felidézni, abban egy kicsit elmerülni – fogalmazta meg a rendező, aki harmadik alkalommal viszi színre a Szép magyar komédiát. Mint mondta, három évvel ezelőtt Mikházán, a Csűrszínházi napok alkalmából mutatták be. Három előadást ért meg a produkció, amely kissé sejtelmes, rusztikus vidéki környezetben jött létre, kihasználva a falusi körülmények adta lehetőségeket. Tíz évvel korábban Sepsiszentgyörgyön vitte színre Török Viola a darabot, végző rendező szakosként. Azt megelőzően pedig egy németországi, azóta megszűnt magyar tannyelvű gimnáziumban tanította be a diákjainak, akik nagyszerűen oldották meg a feladatot.
A most készülő előadás a negyedik változata lesz a rendezőnek, aki ezúttal is teljesen másként, más eszközökkel közelíti meg a darabot. A történet önmagában szép, de nem lehet annyira maivá tenni a szöveget, szétszabdalni azt, éppen ezért jelent nagy kihívást a színészeknek, hogy hiteles legyen a játékuk, de a nézőnek is, hogy befogadja, amit lát.
A péntek esti bemutatót szombaton követi egy második előadás, majd áprilisban tűzi műsorára a Spectrum Színház Balassi Bálint Szép magyar komédiáját.
szóljon hozzá!