Ödön von Horváthtal kezd a Nemzeti

A decemberben bemutatott Mit csinál a kongresszus? című bohózattal kezdi naptári évadát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

Szász Cs. Emese

2010. január 05., 16:332010. január 05., 16:33

2010. január 05., 18:112010. január 05., 18:11

Galéria

Az új esztendő első napjaiban ismét színre kerül Ödön von Horváth bohózata, amelyet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közreműködésével mutat be a magyar társulat Bocsárdi László rendezésében.

Az 1929-ben született darab cselekménye a városba érkező igencsak tapasztalatlan Ferdinánd találkozását mutatja be a leánykereskedővé vált Alfréd nevű bátyjával. A fivérek Dél-Amerikába szeretnék importálni a felkapaszkodni akaró fiatal lányt, a Kisasszonyt. A kongresszus éppen akkor tűzi napirendjére ezt az immár tömeges és baljós társadalmi problémát, a Kisasszony mégsem várhat segítséget a kongresszustól, hiszen annak előkelő résztvevői is megrögzött leánykereskedők. A lány sorsa végül is Ferdinánd jóvoltából oldódik meg, aki feleségül veszi.

A társulat ezzel az előadással nyitja a 2010-es esztendő műsorát január 6-án, szerdán este 7 órakor, amikor a Delly Ferenc bérlet érvényes. Következő műsorra tűzés: 2010. január 10., vasárnap este 7 óra, Kovács György bérlet.

2010 első napjaiban még megtekinthető Müller-Seress Szomorú vasárnap című kamaramusicalje január 7-én, csütörtökön este 7 órától a Kisteremben, valamint Spiró György Prah című darabja 9-én, szombaton este fél 8-tól, szintén a Kisteremben.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Jön az idei Street Festival és vele együtt Palya Bea

Marosvásárhely utcái ötödször adnak otthont a Street Festiválnak augusztus 1–3. között. Az esemény egyik legnagyobb magyar dobását Palya Bea fellépése jelenti – a magyar népzene és világzene ikonikus hangját először hallhatjuk a fesztivál színpadán.

Jön az idei Street Festival és vele együtt Palya Bea
2025. július 28., hétfő

Kínai agyagkatonát lehet nyerni a Maros Megyei Múzeumban

A Maros Megyei Múzeum egy versenyt hirdetett, amelynek nyertese egy miniatűr agyag katonával lehet gazdagabb.

Kínai agyagkatonát lehet nyerni a Maros Megyei Múzeumban
2025. július 27., vasárnap

Strasszkövekkel kirakott tánckarrier – Varga Nikol már nyolcszoros világbajnok

Ha Varga Nikol táncol, megáll körülötte a világ. Ősztől tizedikes lesz a marosvásárhelyi Bolyai iskolában, de már nyolcszoros világbajnok. Táncos története ötévesen kezdődött a nappalijukban való tornázással, ám azóta egész Európa felfigyelt rá.

Strasszkövekkel kirakott tánckarrier – Varga Nikol már nyolcszoros világbajnok
2025. július 27., vasárnap

A könyvekhez vezető út ma egyre rögösebb – de a tanárok nem adják fel

A mai gyermekekkel már nem beszélgetnek annyit otthon, mint régen, nem hallgatnak élő szavas mesét sem – számukra az olvasás valódi érzelmi töltekezést jelentene. Románia azonban az utolsó helyen áll az Európai Unióban az olvasási szokások terén.

A könyvekhez vezető út ma egyre rögösebb – de a tanárok nem adják fel
2025. július 27., vasárnap

Rövidzárlat okozhatta a lakástüzet

Egy szászrégeni ház tetőszerkezete gyulladt meg vasárnap hajnalban, két tűzoltóautó és egy mentőautó sietett a helyszínre.

Rövidzárlat okozhatta a lakástüzet
Rövidzárlat okozhatta a lakástüzet
2025. július 27., vasárnap

Rövidzárlat okozhatta a lakástüzet

2025. július 27., vasárnap

Autóban ragadt, a tűzoltók segítettek kiszabadítani a Maros megyei fiatalt

Magánál volt, de nem tudott kiszállni a villanyoszlopnak ütközött személyautóból egy fiatal gépkocsivezető vasárnap reggel.

Autóban ragadt, a tűzoltók segítettek kiszabadítani a Maros megyei fiatalt
2025. július 25., péntek

A gyógyszertár, ahol robot segíti a szakember munkáját

Gaudeamus néven nyitották meg az ország első egyetemi gyógyszertárát pénteken kora délután Marosvásárhelyen. A gyógyszerészek munkáját egy robot fogja segíteni, elvégezve helyettük az ismétlődő feladatokat, hogy nekik több idejük legyen a betérőre.

A gyógyszertár, ahol robot segíti a szakember munkáját
2025. július 25., péntek

Behúzták a kéziféket a cégek – aggódnak, hogy felfüggeszthetik a kifizetéseket az Anghel Saligny-programban

Bombaként robbant a bejelentés, miszerint az Anghel Saligny-program keretében felfüggeszthetik a kifizetéseket. Maros megyében 157 nyertes pályázat van, legtöbb esetében a munkálatok is elkezdődtek. Mit mondanak a polgármesterek és mi a kormányálláspont?

Behúzták a kéziféket a cégek – aggódnak, hogy felfüggeszthetik a kifizetéseket az Anghel Saligny-programban
2025. július 24., csütörtök

Július elseje óta eltűnt férfit keres a rendőrség

Marosvásárhelyről indult el Magyarországra személyautóval július elsején, és azóta nem adott életjelet magáról a 66 éves Fábián Gyula. Családja azóta keresteti, csütörtök óta pedig a rendőrség is sajtónyilvánossá tehette az eltűnését.

Július elseje óta eltűnt férfit keres a rendőrség
2025. július 24., csütörtök

Forgalomkorlátozásra kell számítani a hétvégén Marosvásárhelyen

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szombaton reggel 6 órától vasárnap délután 5 óráig a marosvásárhelyi Cuza Vodă utcában a Park Hotel környékén zajló építési munkálatok miatt.

Forgalomkorlátozásra kell számítani a hétvégén Marosvásárhelyen