
Fotó: Haáz Vince
Nosztalgiázott szombat délután a MAMŰ (Marosvásárhelyi Műhely), ugyanis az egykori alternatív kiállítóhelyén, a Stúdió Színház előcsarnokában rendezték be azt a kiállítást, amely 30 év kultúrtörténeti anyagának fénymásolt halmazát tartalmazza.
2009. november 07., 18:452009. november 07., 18:45
2009. november 07., 19:472009. november 07., 19:47
Fotó: Haáz Vince
A visszatekintő kiállítást a Művészeti Egyetem látványtervező szakos diákjai szervezték, Irsai Zsolt képzőművész vezetésével. „Az ötlet onnan indult, hogy 30 évvel ezelőtt ebből a teremből indult MAMŰ. Mi ennek nem nekrológos, hanem művészeti megemlékezést terveztünk” – mondta a kiállítás megnyitóján az egyetem rektora Gáspárik Attila.
Irsai Zsolt elmondta művészi szempontból a 20. század két nagy fejezetből állt: egy műtárgy-centrikusból, amelyben a megszületett alkotáson volt a lényeg, majd egy olyan időszakról, ahol maga az alkotó folyamat is fontos volt. „Ilyen a most született kiállítás anyaga is, nem csak a MAMŰ keretében született munkákat szerettük volna megmutatni, hanem azt, hogy hogyan is születtek ezek” – tette hozzá Irsai.
A Marosvásárhelyi Műhely 1978-1980 körül jött létre, az Apolló közvetlen szellemi örököseként. Azokat a fiatal művészeket mozgósította, akik kortárs európai művészeti törekvésekhez kívántak felzárkózni. Ez a társaság egy alternatíva volt a kőintézmények és a hatalom diktálta rendszer ellen, hiszen a múzeumi keretek közt a művészek mozgástere elég korlátolt volt. Működött a cenzúra, egy ideológiai bizottság határozta meg, hogy miről szólhat egy alkotás.
Az akkori munkát, művészeket, alkotásokat most sok száz fénymásolt lappal próbálták meg felidézni a kiállítás szervezői. Nem csak akkori alkotások – fotók, plasztikák, festmények, rajzok stb. – fénymásolt verziói jelennek meg, hanem az alkotás folyamata is kirándulások, kiállítás megnyitók, művészek tűnnek fel. A megnyitón jelenlévő művészek hol magukat, hol kortársaikat fedezték fel a fénymásolt lapokon.
Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.
Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.
Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.
Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.
Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.
Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.
A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.