Kiértékelték az amatőr néptánccsoportokat Kozmáson

Bár seregszemlének a katonai egységek vezetőik általi számbavételét szokták nevezni, nem vétett a Hargita Megyei Kulturális Központ, hogy vasárnap Kozmásra, a Hargita Megyei Amatőr Néptánccsoportok Seregszemléjére hívta az érdeklődőket.

Szőcs Lóránt

2013. május 12., 20:242013. május 12., 20:24

2013. május 12., 20:312013. május 12., 20:31

A fellépő tánccsoportokat, vagyis a borszéki Cziffrasarkak, a gyergyószentmiklósi Hóvirág, a vacsárcsi Cserevirág, a csíkkozmási Bojzás, a kászoni Eszterlánc és a tusnádfürdői Gyöngyvirág táncegyüttesek által bemutatott két-két koreográfiát egy háromtagú zsűri értékelte. A megyében évente többször is szerveznek találkozót az amatőr néptánccsoportok, de a koreográfiáikat nem szokták méltatni. A Boros Béla és Oláh Hilda udvarhelyszéki, valamint Ürmösi-Incze Hunor háromszéki táncoktatók alkotta zsűri viszont megállapíthatta, hogy ez a művészeti ág – a műkedvelők vonatkozásában – milyen szinten áll jelenleg. A résztvevő csoportokat ugyanis már egy első körben kiszűrték a megyéből jelentkező több tíz csoportból, így ők számítanak a legjobbaknak.

Természetesen, nem nyilvánosan mondták el észrevételeiket, hanem tapintattal, csak a csoportvezetőkkel közölték ezeket. Mivel hamarosan kezdődnek a néptáncfesztiválok, így tanácsokat adtak, hogy miként lehet még csiszolni ezeken a produkciókon.

Mi is csak arra kértük, hogy egy összegzést mondjanak el portálunknak. Magas színvonalúnak minősítették az előadásokat, látszik, hogy sokat dolgoztak ezek a csoportok, nagyon sok magyar néprajzi tájegység táncaiból ízelítőt adtak. Szerintük hiányosságként az hozható fel, hogy általában a csoportok gépzenére táncoltak, nem mindig sikerült a vágás vagy hangfelvétel minősége, és persze nem lehettek olyan ízesek az előadások, mintha élőzene szólt volna. Másfelől általában ugyanazok a koreográfiák szoktak a színpadra kerülni, holott a hagyaték, amiből dolgozni lehet, nagyon gazdag.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei