Izraeli rendezés Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház legújabb premierjét Mihail Csehov színészvezetési technikájával az izraeli David Zinder rendezte. A Hat szereplő szerzőt keres című darab bemutatóját február 28-án tekintheti meg a nagyérdemű.

Szász Cs. Emese

2010. február 25., 16:442010. február 25., 16:44

2010. március 08., 16:572010. március 08., 16:57

Galéria
A 2009–2010-es évad első kistermi bemutatója Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című színműve, de egészen sajátosan David Zinder módra. „Pirandello visszatérő rögeszméje az állandóan változó emberi természet, annak megrázó kapcsolata az idővel – vagy időtlenséggel – és a művészettel. Ebből született a Hat szereplő szerzőt keres című dráma is, amely ma, fokozottan virtuális életünkben, ugyanolyan érvényes, mint keletkezésekor volt. Komputergrafikák, életszerű robotok, HD képernyők kecsegtetnek a valóságnak a valóságnál jobb megjelenítésével. A valóság és az emberi természet teljességgel megfoghatatlan jellege még mindig aktuális, talán sokkal inkább, mint eddig bármikor” – mondja a darabról az izraeli rendező, aki nem először rendez Erdélyben.

David Zinder kísérletezett Pirandello drámájával, ugyanis a darab irányát már egy plusz szereplő beiktatásával is megváltoztatta, ez az Alkotó. „Az egész darab egy kísérlet, az Alkotó pedig a kísérletező. Anélkül, hogy elárulnék valamit a végéből, elmondhatom, hogy rossz irányba halad a kísérlet, és olyan dolgok kezdenek el történni az Alkotóval, mire nem számít” – teszi hozzá David Zinder.

Az izraeli rendezővel a munka is érdekesen folyt a színházban, Csép Zoltán volt a rendező segédje, ő fordított, tolmácsolta a rendező utasításait, a színészek kérdéseit. „Bár a társulat jó része ért angolul, a fiatalabbak beszélnek is, néha szükség volt a közvetítésemre” – mondta Csép Zoltán a közös munkáról.

David Zinder a Tel-Aviv-i Egyetem emeritus professzora, a Mihail Csehov (a drámaíró Csehov unokaöccse) által kidolgozott színészvezetési technika mesterszintű oktatója, nemzetközileg ismert rendező. 2002 óta dolgozik Romániában, rendezett a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatánál ez az első előadása.

Az előadás bemutatóját február 28-án, vasárnap este fél 8-tól tartják. A következő előadásokra március 3-án, szerdán és március 4-én, csütörtökön este fél 8-kor kerül sor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

2025. december 21., vasárnap

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem

A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem
2025. december 20., szombat

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat

Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.

Új tanuszoda Szovátán – fotók
Új tanuszoda Szovátán – fotók
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.

Bölcsődét avattak Gyulakután
Bölcsődét avattak Gyulakután
2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

2025. december 19., péntek

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt

Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt
Hirdetés
2025. december 19., péntek

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor

Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

2025. december 18., csütörtök

Két baleset is történt Maros megyében az éjszaka – többen megsérültek

Két közúti baleset is történt Maros megyében az éjszaka folyamán. Fehéregyházán egy személyautó és egy teherautó ütközött össze, míg Nyárádmagyaróson árokba borult egy gépjármű.

Két baleset is történt Maros megyében az éjszaka – többen megsérültek
Hirdetés