Három különdíjjal és egy meghívással tért haza Csíki Hajnal a budapesti Versünnepről. A professzionális színészeknek, előadóművészeknek és szakirányú hallgatóknak meghirdetett versmondó versenyt a költészet napja alkalmából rendezték meg a budapesti Nemzeti Színházban. A marosvásárhelyi színésznő egyedüli erdélyiként méretkezhetett meg.
2014. április 13., 17:522014. április 13., 17:52
2014. április 13., 18:332014. április 13., 18:33
Öt év szünet után rendezték meg újra a Versünnepet, vagyis a magyar ajkú hivatásos előadóművészeknek és hallgatóknak szervezett versmondó versenyt. Az elsőt József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából hirdették meg 2005-ben, 2008-ig minden évben megszervezték, majd finanszírozás hiányában az idei évig szüneteltették a rendezvényt.
Az újrainduló Versünnepnek március folyamán három elődöntője volt: Békéscsabán, Veszprémben és Szabadkán. A békéscsabaira jelentkezett a marosvásárhelyi Csíki Hajnal színésznő, aki közönségkedvencként jutott a budapesti döntőbe, amelyen Császár Angela (színművésznő, érdemes művész, a zsűri elnöke), Mezey Katalin (József Attila-díjas költő), Dráfi Mátyás (színművész, érdemes művész), Rubold Ödön (Jászai-díjas színművész) és Vidnyánszky Attila (Kossuth-díjas rendező, a Budapesti Nemzeti Színház igazgatója) bírálta el a versmondókat.
A döntőbe tizenhat versenyző került, tizenhárom színész és három főiskolás. Csíki Hajnal Székely János Virágok átka című versét mondta el, s nyert három különdíjat. Megkapta a Szarvasi Vízi Színház különdíját, s mellé egy meghívást, hogy egyéni előadóműsorral lépjen fel Szarvason a nyáron. Emellett a Napkút Kiadó különdíját, valamint a Magyar Teátrumi Társaság különdíját hozhatta haza Csíki Hajnal. „Szeretném megköszönni annak a sok szerető gondolatnak az áradatát, amit barátaimtól, kollégáimtól kaptam. Köszönöm, hogy bíztak bennem. Hatalmas élmény volt számomra ott lenni és verset mondani, és pont ezt a verset elmondani. Ezzel tartoztam – ezt éreztem mindvégig, s ez adott erőt nekem, amikor kiléptem a színpadra. Versmondáskor nem lehet „hazudni”. A lelked teszed ki a hallgatóság elé. Őszintén és alázattal. Különben nem lehet gondolatokat, érzelmeket közvetíteni. Azt hiszem, ezzel érdemeltem ki a díjakat” – mondta a színésznő, akit vasárnap, hazaérkezése után értünk utol.
szóljon hozzá!