Átlépheti Zetelaka határait a székelykapu-vetélkedő

Immár hagyományosnak tekinthető, hisz a Dr. P. Boros Fortunát Középiskola és a Zetelakáért Alapítvány már harmadszor rendezte meg a hétvégén zárult Porból lettünk, fából élünk elnevezésű székelykapu-ismereti vetélkedőt.

Szász Csaba

2011. február 28., 17:492011. február 28., 17:49

2011. március 01., 11:122011. március 01., 11:12

Nagy népszerűségnek örvend a zetelaki diákok körében a verseny, az elődöntőre 43 (háromfős) csapat nevezett be, és bár a döntőbe csak a legjobb 14 csapat jutott, a helyi közbirtokosság nagytermét zsúfolásig töltötték azok a diákok, akik szurkolni jöttek osztálytársaiknak, illetve kedvenc csapatuknak.

„Ez egy jövőbe tekintő tevékenység – mondja Dimén Levente projektvezető. – Korán kell kezdeni a nevelést, hogy a diák majdani felnőtt korában másképpen viszonyuljon a néphagyományhoz, megőrizze a család régi kapuit, részt vegyen a közösségi programokban, a falu életében.”

Ha pedig a három év alatt elért eredményeket vesszük szemügyre, máris előrelépést tapasztalhatunk. „Csakis pozitívan beszélhetek a diákok hozzáállásáról, attitűdjéről, egyre szélesebb körben válik ismertté mind a verseny, mind a Székelykapu-program. És ami fontos, hogy nem csak a diákokban tudatosodik értékeink megőrzésének fontossága, általuk a felnőttekben többszöröződik. A falu lakói is értékelték a versenyt, a falubejárást, sőt a feladatok megoldásába is be voltak vonva” – árulja el Dimén Levente (alsó kép).

Továbblépés

A zetelaki vetélkedő tehát elérte célját, lehet továbblépni, mint ahogyan a Máréfalváról indult székelykapu-program is már Hargita megye határait feszegeti. Jogos hát a kérdés, miért ne lehetne a megmérettetést Udvarhelyszékre vagy akár a megyére is kiterjeszteni?

„Ezen az elmúlt évben is gondolkoztunk, úgy véltük, jó lenne udvarhelyszéki szintre emelni a versenyt. Több iskola is jelezte, hogy szívesen részt vennének ilyen jellegű megmérettetésen. A program kiértékelése után valószínűsíthető, hogy jövő évben a többfordulós helyi szakaszokat követően már Udvarhelyszék legjobb csapatai kapnak meghívást a döntőre\" - mondja Dimén Levente projektvezető. Ilyen jellegű, tágabb körben lebonyolított megmérettetésnek egyébként van már precedense, a máréfalvi Nyirő József Általános Iskola és a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület által a 2000-es évek elején életre hívott Fába rótt oklevelek vetélkedőre a helyieken kívül udvarhelyi, zetelaki, oroszhegyi iskolák tanulói is jelentkeztek, hogy székelykapu-ismeretből összemérjék tudásukat.

III. Porból lettünk, fából élünk
III–IV. oszt., 1. hely: Ezüstfenyő csapata
V–VIII. oszt., 1. hely: VIII. A osztály, Palmetták csapata
Középiskolások, 1. hely: X. osztály, Palmetták csapata

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés