Aki festményein keresztül fejezi ki honvágyát

Amint Kopacz Katalin könyvtárigazgatótól megtudtuk, ez a tárlat úttörő eseménynek számít az intézmény életében, ugyanis képzőművészeti kiállítást eddig még nem szerveztek. Mint mondta, nem kívánnak versengeni a Csíkszeredában működő galériákkal, sőt – főleg – a műkedvelő művészeknek szeretnének lehetőséget adni a bemutatkozásra, továbbá a művészeti iskola diákjainak munkáit látnák szívesen a könyvtár falain.

Pontosan ebbe a felfogásba illeszkedett a jelenlegi tárlat, mivel Islik Katalin nem hivatásos művész, hanem főként autodidakta módon sajátította el a festészet csínját-bínját. Tizenkét évesen kezdte foglalkoztatni a rajz és a festészet. Először Kolozsvár galériáit látogatta, majd az akkoriban a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán tanuló egyetemista, Egyed Judit oktatta az alapokra. Elhivatottságának nem tudott élni, mivel édesanyja nem engedte, hogy lánya a képzőművész pályára lépjen, hanem a közgazdaság felé irányította. Az élete, a kilátástalanság Németországba sodorta, ahová 1989-ben szász férje származása révén disszidáltak. Sok nehézség árán sikerült az új hazájában könyvelőként elhelyezkednie.

Szabadidejében újra festeni kezd, alkotásaiban a szülőföldje iránti vágya nyilatkozik meg. Islik Katalin művein érzékelhető az a hasonlat, amely a művészt a fa törzsével azonosítja – emelte ki Keresztes Evelin. „Ahogy a fa törzse vezeti a táplálékot a koronába, úgy vezeti a művész gyökereiből táplálkozva a műalkotásba mindazt, amit lát, érzékel. Ezek a gyökerek viszont a szülőföld talajába nyúlnak” – véli a tárlat méltatója.  

A IV. Székelyföld Napok keretében tartott kiállításmegnyitót Györfi Erzsébet és Elekes Emőke régizenei előadása tette ünnepélyesebbé.