A Rendezés bemutatójára készül a Tompa Miklós Társulat

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

Új, rendhagyó bemutató előtt áll a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Az új produkció rendezője Bartis Attila, aki a darab szerzője is egyben.

Antal Erika

2016. január 28., 21:512016. január 28., 21:51

A darab szövege még száz év múlva is aktuális lesz, hiszen diktatúráról szól, ami eddig is volt, és valószínűleg ezután is lesz. Az 1989-es rendszerváltás idején, illetve közvetlenül utána játszódó történetnek óhatatlanul van némi személyes jellege is, bár nem önéletrajzi – jelentette ki a szerző-rendező a bemutató beharangozóján. Keresztes Attila, a társulat művészeti vezetője szerint mihelyt a darabban a főszereplő megszólal a színpadon, a nézők többsége azonnal Bartis Attilára fog gondolni.

Arról, hogy mit jelent egy szerző számára rendezőnek is lenni, Bartis Attila elmondta, amikor a Nyugalom című darabját vitte színpadra a társulat Radu Afrim rendezésében, tett egy olyan megjegyzést, hogy ő is szeretné egyszer kipróbálni a „színházcsinálást”. Ezt meghallotta Keresztes, aki felkérte Bartist, hogy vegyen részt egy workshopban. Ezt Bartis azzal utasította el, hogy nem egy improvizatív alkat, ám egy megírt darabot szívesen megrendezne. A Rendezés című színpadi mű már megvolt, a Vígszínháznak írta valamikor, de még nem mutatták be sehol. Így a szombati marosvásárhelyi bemutató kettős premier lesz.

A produkcióban fellép P. Béres Ildikó, aki Beregszászról érkezett, ahol 22 évig volt a társulat tagja, és ez az első szerepe, amelyet „idegenben” játszik. Ezzel is magyarázta azt, hogy tele volt kérdőjelekkel, mielőtt neki fogott volna a szerep kidolgozásához, de ahogy fogalmazott: „nyitottnak kell lenni, és bízni a rendezőben”, és akkor jól sikerül minden.

Bartis Attila még serdülőként telepedett ki Magyarországra, de gyakran visszatér szülővárosába, Marosvásárhelyre. Olyan köztes alkatnak tartja magát, aki közel áll a színházhoz, legalábbis közelebb, mint egy átlagember, de mégsincs sok köze hozzá, hiszen nem rendező, nem színész, és nem is egy rutinos színházi szerző. „Civilként” kissé attól is tartott, hogy nem fogadják be, kívülállónak tartják majd, de hamar bebizonyosodott, nem így van, soha nem érezte senki részéről, hogy egy fal lenne közte és a színház között.

Stáb, előadások
A Rendezés című produkcióban fellép: Korpos András, P. Béres Ildikó, Kádár Noémi, Kiss Bora, Kilyén László, Bartha László Zsolt, Galló Ernő, Csíki Szabolcs és Varga Balázs. Díszlet- és jelmeztervező: Márton Erika, rendezőasszisztens: Kölcze Kata. A produkció szombaton 19.30 órától (bemutató előadás), illetve vasárnap 17 órától látható a Nemzeti kistermében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei