A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ immár harmadik alkalommal kínál a gyergyószékieknek komolyzenei bérletet.
Idén 10. alkalommal szervezik meg az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját, ezúttal Csíkszeredában a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes látja vendégül október 16-tól 19-éig a tánccsoportokat.
Sokan emlékszünk Székelyudvarhelyen azokra az időkre, amikor a városban két filmszínház is működött. Az egykori Olympia a bemutatók színhelye volt, a Homoród pedig egyfajta ismétlő, újrajátszó mozi, ahol a korábbi kasszasikereket vetítették.
Idén a Csíki Játékszín a házigazdája október 21-26. között az Interetnikai Színházi Fesztiválnak (IFESZT). Mától válthatók jegyek a színházi találkozó előadásaira.
Parti Nagy Lajossal és Závada Pál, a kortárs magyar irodalom két legjelentősebb alakja lesznek a Kultúrteaház vendégei október végén.
Az iduri szörny című darab egy modern klasszikus mese. Moşu Norbert László két évvel ezelőtt nyert a darabbal pályadíjat a József Attila Kör, a Merlin Színház és a budapesti Színművészeti Egyetem Add ide a drámát! című kiírásán.
Ismét látható a Cantata Profana mozaik a Csíki Játékszínben: a színházi előadások előtt – ideiglenesen – a színpad feletti frízen található alkotásról felhúzzák a lepelt, majd visszaengedik, hogy ne zavarja a produkciót.
Kosztolányi Dezső regényének, az Édes Annának a színpadi változatát mutatta be péntek este a Csíki Játékszín. Legközelebb október 10-én, pénteken 19 órától a Hamlet bérletesek láthatják az előadást.
Gyergyószentmiklóson a Székelyföldi Napok keretében teszik közszemlére a szárhegyi alkotótáborokban készült, negyven év anyagából válogatott képzőművészeti alkotásokat. Az intézményvezetők egy képzőművészeti galéria fontosságára is rámutattak.
Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány gáláján szombaton hetven- és nyolcvanéves erdélyi írókat, illetve olyan személyiséget díjaztak, aki sokat tett az erdélyi magyar irodalom külföldi népszerűsítéséért.
Alfred Jarry francia drámaíró Übü-művei alapján született Übüségek című előadását mutatja be a Figura Stúdió Színház vasárnap.
Üdítően friss, krémesen lágy – ez a cukkini krémleves a nyár zöldfűszeres lelke egy tányérban. Egy leheletnyi citromfű, bazsalikom és petrezselyem fonódik össze a selymesen turmixolt zöldségekkel, míg a pirított magok ropogása és a buggyantott tojás tesz emlékezetessé minden kanalat. Könnyű, tápláló, mégis izgalmas: a hétvégi ebéd vagy egy elegáns vacsora tökéletes nyitánya.
Nagyszabású tárlatot nyitnak meg pénteken Csíkszeredában, melyet három képtár fogad. A Megyeháza Galériában, a Kossuth Lajos utcai Galériában, illetve a Pál Aukciósház és Galériában november 30-áig látogathatók a Creart 2014 nemzetközi kiállítás munkái.
Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást október 2-án, Déván mutatták be, 3-án, Csernakeresztúron és 4-én, Lupényben láthatja a közönség a Kovászna Megye Tanácsa által támogatott Szórványprogram részeként.
Négy napon át, gyakorlatilag éjjel-nappal tartott a 22. Alter-Native Rövidfilmfesztivál előzsűrizése, végül 52 alkotást találtak érdemesnek arra, hogy bekerüljön a fesztivál 11 órás versenyprogramjába.
Pénteken ismét megnyitja kapuit, immár tizennegyedszerre a Bolyai alkotótábor Marosvásárhelyen. Az újszerű program művészeti vásár és workshop keretében nyújt lehetőséget az alkotók és művészetbarátok találkozására.
A kézdivásárhelyi Városi Színházban október 15-éig lehet bérletet vásárolni – tájékoztat a vezetőség. Negyven, illetve ötven lejért vásárolhatók meg.
Sepsiszentgyörgyön, mozi híján és a házimozi rendszerek mindennapossága mellett nagy népszerűsége és hagyománya is van a filmvetítésnek. Októberben Sepsiszentgyörgyön is megszervezik a Filmtettfesztet és az első Székelyföldi dokumentumfilm-fesztivált is.
Gyergyószentmiklóson is bemutatta legújabb, humoros hangvételű könyvét a József Attila-díjas György Attila író.