A Művészetek Palotájában is fellép a Háromszék Táncegyüttes

Öt helyszínen, köztük a budapesti Művészetek Palotájában mutatja be A tékozló fiú című előadását december 8-12. között a Háromszék Táncegyüttes.

Visszahívással ért véget az Osonó turnéja

Véget ért a mask@face.now című koprodukció marokkói turnéja. Ennek során öt város tíz helyszínén került bemutatásra a Fazakas Misi által rendezett előadás. Az Osonó jövő árpilisben újra visszatér Marokkóba.

Visszahívással ért véget az Osonó turnéja
2014. december 08., hétfő

Zenével keresett adventi megnyugvás

A csíkpálfalvi művelődési otthonban tartott adventi hangversenyt szombaton este az Amabile Trió. A fellépők a komolyzenén keresztül nyújtottak lelki istápolást a közel száz koncerthallgatónak.

Zenével keresett adventi megnyugvás
Zenével keresett adventi megnyugvás
2014. december 08., hétfő

Zenével keresett adventi megnyugvás

2014. december 07., vasárnap

Megnyitó a templomban, kiállítás a múzeumban

Karácsony János Forgácsok című kiállításának megnyitója alkalmából adták át a Tarisznyás Márton-díjat is a gyergyószentmiklósi örmény templomban.

Megnyitó a templomban, kiállítás a múzeumban
2014. december 05., péntek

Ismét lesz Pódium Kávéház Sepsiszentgyörgyön

Negyedik alkalommal kerül sor a Pódium Kávéház eseményre pénteken, ezúttal a Petit Duett lesz műsoron, amelyet Benedek Ágnes, valamint Várhelyi Attila adnak elő. Az előadás egy „ovis romantika” zenés esten való folytatása. 

Ismét lesz Pódium Kávéház Sepsiszentgyörgyön
2014. december 05., péntek

Közös darab a román-magyar kérdésről

A román-magyar együttélésről beszélni kell Marosvásárhelyen, a színház sem hallgathat erről. Hosszú provokálás után megszületett az együttműködés, amelynek eredményeként kényes és provokáló kérdéseket boncolgatnak egy román-magyar közös produkcióban.

Közös darab a román-magyar kérdésről
Közös darab a román-magyar kérdésről
2014. december 05., péntek

Közös darab a román-magyar kérdésről

2014. december 05., péntek

Félezer éves műalkotás

2014. szeptember közepétől jövő év szeptemberéig jubileumi Mária-évet tartanak Csíksomlyón. A jubileumi év különösen is ráirányítja a figyelmünket a kegyszoborra, illetve Csíksomlyó kötődésére a Szűzanyához.

Félezer éves műalkotás
Félezer éves műalkotás
2014. december 05., péntek

Félezer éves műalkotás

2014. december 04., csütörtök

Nemzetek találkozása egy dalban

A 2015-ös Eurovízión Svájcot képviselné a Timebelle nevű nemzetközi csapat, amelynek basszusgitárosa, egyben nagybőgőse, Török Sándor székelyudvarhelyi származású.

Nemzetek találkozása egy dalban
Nemzetek találkozása egy dalban
2014. december 04., csütörtök

Nemzetek találkozása egy dalban

2014. december 04., csütörtök

Programkavalkád a csíkszeredai megyei könyvtárban

A karácsonyra hangolódáshoz kíván hozzájárulni a Kájoni János Megyei Könyvtár decemberi programjaival.

Programkavalkád a csíkszeredai megyei könyvtárban
2014. december 03., szerda

Új magyar színház nyílik Marosvásárhelyen

Új magyar színház nyílik Marosvásárhely főterén, a tavaly bemutatkozott Spectrum Színház mostantól saját helyszínnel rendelkezik. A régi Ifjúsági mozi épületébe várja a nézőket, ahol egy lelkes csapat játszik majd helyi és egyetemes igények szerint.

Új magyar színház nyílik Marosvásárhelyen
2014. december 03., szerda

Művészeti ágakat egyesítenek

Különleges, a művészetek különböző ágait átölelő előadást mutatnak be a székelykeresztúri fiatal művészek szombat este 7 órától a helyi Művelődési Házban. Az előadásról Palla Csilla rendezővel beszélgettünk.

Művészeti ágakat egyesítenek
Művészeti ágakat egyesítenek
2014. december 03., szerda

Művészeti ágakat egyesítenek

2014. december 03., szerda

Boszorkányos színházavatás Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen a Rózsák tere 13. szám alatti felújított műemlék épület ad otthont a tavaly alakult Spectrum Színháznak. A Mészáros-közből megközelíthető épület ünnepélyes avatóját december 4-én, csütörtökön tartják.

Boszorkányos színházavatás Marosvásárhelyen
2014. december 02., kedd

Barabási a Prima Primissima-jelöltek között

Még szavazhat a közönség az idei Prima Primissima-díj jelöltjeire, az sms-ben elküldött voksokat csütörtökig várják a szervezők. A jelöltek között van Barabási Albert László, a hálózatelmélet kidolgozója is.

Barabási a Prima Primissima-jelöltek között
2014. november 26., szerda

Mérleget vont a Bekecs néptáncegyüttes

Eseménydús, mozgalmas esztendőt tud maga mögött a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes. Egyértelműen a Fölszállott a páva döntője volt a csúcs, de rengeteg hazai és külföldi fellépést is jegyezhettek.

Mérleget vont a Bekecs néptáncegyüttes
2014. november 26., szerda

A legnemesebb szórakozást nyújtják

A Csíki Kamarazenekar pénteken 19 órától a Csíki Játékszínben tartja őszi hangversenyét, amelyre a csíkszeredai származású ifj. Koppándi Jenőt, a Nemzeti Filharmonikusok koncertmesterét hívták meg szólistának.

A legnemesebb szórakozást nyújtják
A legnemesebb szórakozást nyújtják
2014. november 26., szerda

A legnemesebb szórakozást nyújtják

2014. november 25., kedd

Örömteli találkozás a közönséggel

Kiértékelte Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely vezetője a 6. Össztánc ősszel című fesztivál rendezvényeit hétfőn, sajtótájékoztató keretében. A kulturális munkaközösség menedzsere elégedett az eredménnyel.

Örömteli találkozás a közönséggel
2014. november 25., kedd

Művészet német precizitással

Harminc éve foglalkoztatja Elekes Gyula tűzzománcmestert vidéki kisebbségi kultúránk nemzetközi vérkeringésbe történő bekapcsolása – a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatójának meghívására ezúttal Bernward Horn professzor látogatott a városba.

Művészet német precizitással
Művészet német precizitással
2014. november 25., kedd

Művészet német precizitással

2014. november 24., hétfő

Bemutatkozott a SIKER

Tapasztalt és kezdő írókat ültetnének egy asztalhoz a Sepsiszentgyörgyi Irodalmi Kerekasztal című kezdeményezés ötletgazdái, akik tagjaik részvételével megtartották bemutatkozó, első interaktív fórumukat a Tein Teaházban hétvégén. 

Bemutatkozott a SIKER
Bemutatkozott a SIKER
2014. november 24., hétfő

Bemutatkozott a SIKER

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye