A szokáshoz híven a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium dísztermében zajlott a Csak tiszta forrásból népdalvetélkedő döntője. Ezúttal a 16. verseny helyi szakaszain összesen 327 tanuló vett részt.
Négy alkotást mutattak be a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia tanácstermében a szerzők közreműködésével.
Immár harmadik alkalommal látta vendégül Marosvásárhelyen a Látó szépirodalmi folyóirat a Holmi szerkesztőit, munkatársait. Sajnos több ilyen alkalomra nem kerül sor, mert az irodalmi, kulturális és kritikai folyóirat idén év végén megszűnik.
Halász Péter néprajzkutató Hol ér véget a múlt...? Hat évtized a honismeret szolgálatában című kötetét mutatták be a 75 éves szerző jelenlétében csütörtökön este a Kájoni János Megyei Könyvtárban.
Immár hagyománnyá vált, hogy a székelyudvarhelyi Septimia Szabadidőközpont támogatásával ősszel egyhetes művésztábort rendeznek a központban. A táborba a Maros Megyei Képzőművészeti Egyesület (MMKE) tagjait hívják.
Magányos nőknek, bukott fiúknak – ezzel a címmel jelent meg egy sajátos hangulatú könyv és CD Muszka Sándor költő és az Evilági Együttes közreműködésével. A megzenésített versek történetéről az Evilági zenekar vezetőjével Orbán Ferenccel beszélgettünk.
Chico Freeman neve ma is jól cseng a dzsesszkedvelők fülében. A világhírű szaxofonistával kolozsvári koncertje előtt beszélgettünk.
A színházi évad a mesebérletesek számára novemberben indul Csíkszeredában. Elsőként a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vendégelőadását, Moşu Norbert-László Az iduri szörny című mesejátékát láthatják kilenc alkalommal a városban.
Többszöri visszatapsolással és ujjongással ért véget A Pál utcai fiúk bemutató előadása, amelyen a legnagyobb népszerűségnek Dull Bence örvendett, aki Nemecsek Ernőt alakította. A fiú Nemecsek legkiemelkedőbb tulajdonságával bír, a bátorsággal.
Kedden délután nyitották meg a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban azt a tárlatot, amely betekintést nyújt a felhalmozott értékekbe, melyek a művésztelep négy évtizede alatt születtek.
A hétvégén ismét a színjátszásé lesz a tér Erdőszentgyörgyön, három napon át egymást váltják a csoportok a művelődési ház színpadán a huszonkettedik Színpad fesztiválon.
Ezt kimondottan az édesszájúaknak ajánlom, mert az a kategória, amiből lehet repetázni. Fehérje- és a magas rozstartalma miatt kiváló reggeli, laktató energiabomba.
A vásárhelyi közönség és a Stúdió Színház közötti párbeszédet szeretnék erősíteni azzal a csütörtöki találkozóval, amelyet A tanítónő című előadás után tartanak, lehetőséget biztosítva az érdeklődőknek, hogy beszélgessenek az alkotókkal.
Többek között Egyed Ákos történésznek, az Erdélyi Múzeum-Egyesület volt elnökének ítélte oda idén a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma az erdélyi fejedelemről elnevezett díjakat.
Első alkalommal adták át a Nemzet Művésze díjat, illetve a cím viselését igazoló díszoklevelet hétfőn a Pesti Vigadó épületében.
Arany János daloskönyvéből tartott előadást Dsupin Pál és Csergő-Herczeg László hétfőn este Csíkszeredában.
Ismét szerepek a marosvásárhelyi Nemzeti Színház repertoárján a Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátéka.
A közelmúltban előadást tartott Túros Eszter művészettörténész és Czimbalmos Attila képzőművész, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója a Haáz Rezső Múzeum Képtárában.
Alig két héttel a bukaresti Országos Színházi Feszitválon (FNT) való részvétel után a székelyudvarhelyi társulat Budapestre látogat. A Tomcsa Sándor Színház előadása nyitja a budapesti Thália Színház egy hónapon át tartó színházi seregszemléjét.