Bábszínházi előadás a digitális identitásról

Bemutatóra készül a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház társulata, Tasnádi István Cyber Cyrano című drámáját dolgozva fel. Az előadás az Y generáció, valamint a közösségi oldalak használatát, a digitális identitás kérdéskörét feszegeti.

Bemutatják a Kőrösi Csoma Sándor és Erőss Zsolt emlékére rendezett táncelőadást

Az Üveghegy ösvénye című táncmisztérium az Udvarhely Néptáncműhely idei évadjának első produkciója. Kőrösi Csoma Sándor és Erőss Zsolt emléke előtt tisztelegnek az előadással, amelyet csütörtök este mutatnak be a Művelődési Ház nagytermében.

Bemutatják a Kőrösi Csoma Sándor és Erőss Zsolt emlékére rendezett táncelőadást
2016. február 21., vasárnap

Gyerekek Bartók nyomában

Népdaléneklési versenyt szerveztek Madéfalván szombaton. A 2014-ben Boér Károly, a Marosvásárhelyi Rádió műsorvezető-szerkesztője által kezdeményezett verseny felcsíki szakaszán 74 gyerek örvendeztette meg énekével a népes közönséget.

Gyerekek Bartók nyomában
Gyerekek Bartók nyomában
2016. február 21., vasárnap

Gyerekek Bartók nyomában

2016. február 21., vasárnap

Így vezették a magyarokat a halálba

Az első világháborúban fogságba esett magyar katonák balkáni halálmenetét járhatják végig képzeletben a székelyudvarhelyiek a Művelődési Ház koncerttermében a Szamár-sziget szellemkatonái című, vasárnap megnyitott rendhagyó tárlaton.

Így vezették a magyarokat a halálba
Így vezették a magyarokat a halálba
2016. február 21., vasárnap

Így vezették a magyarokat a halálba

2016. február 21., vasárnap

Górcső alatt a háromszéki elitek

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint a második világháború közti időszak eseményeit és a társadalom meghatározó szereplőinek viszonyát elemzi az Elitek Háromszéken a 19-20. században című kötet.

Górcső alatt a háromszéki elitek
Górcső alatt a háromszéki elitek
2016. február 21., vasárnap

Górcső alatt a háromszéki elitek

2016. február 19., péntek

A CreArt a képzőművészet mobilitását segíti elő

Jegyzetek a jövőről témájú vándorkiállításon vehet részt két Hargita megyei képzőművész a nemzetközi képzőművészeti CreArt projektben.

A CreArt a képzőművészet mobilitását segíti elő
2016. február 17., szerda

Spiró-darab a Csíki Játékszínben

Spiró György Az imposztor című komédiáját mutatja be a Csíki Játékszín február 26-án 19 órától. Az előadást Kövesdy István rendezi, a főszerepet Czintos József játssza.

Spiró-darab a Csíki Játékszínben
Spiró-darab a Csíki Játékszínben
2016. február 17., szerda

Spiró-darab a Csíki Játékszínben

2016. február 17., szerda

Szárhegyen született alkotások Marosvásárhelyen

Tizedik alkalommal állít ki Marosvásárhelyen a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, amely ez alkalommal a 2015-ös alkotótáboraiban született művekből rendezett be tárlatot a Bernády-házban.

Szárhegyen született alkotások Marosvásárhelyen
2016. február 16., kedd

Még lehet jelentkezni a Tamási Áron felolvasó maratonra

Február 18-ig lehet jelentkezni a Kájoni János Megyei Könyvtár által szervezett  felolvasó maratonra. A felolvasás február 23-án lesz, az esemény központi helyszíne a könyvtár előadóterme, de bárhol a világon lehet csatlakozni a rendezvényhez.

Még lehet jelentkezni a Tamási Áron felolvasó maratonra
2016. február 12., péntek

Tárlatmenyitóval indul a Kép Éve

Sylvia Plachy két részből álló tárlatát nyitják meg február 20-án, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban. Az eseményen az alkotó is részt vesz, ugyanakkor tárlatvezetést is tart február 21-én.

Tárlatmenyitóval indul a Kép Éve
Tárlatmenyitóval indul a Kép Éve
2016. február 12., péntek

Tárlatmenyitóval indul a Kép Éve

2016. február 10., szerda

Gyergyószentmiklóson lép fel az Operettissimo

A Kolozsvári Magyar Opera és Filharmónia művészeiből alkotott Operettissimo együttes nóta, operett, musical és a revü műfajából összeállított műsorral vendégszerepel Gyergyószentmiklóson.

Gyergyószentmiklóson lép fel az Operettissimo
„Nincs időm bevásárlólistát írni!” – Tényleg nincs?
Megnyitás

„Nincs időm bevásárlólistát írni!” – Tényleg nincs?

Alex végzett egy bevásárlási kísérletet. Az eredmény meglepő volt. Egyik nap tudatosan, listával ment vásárolni – 27 perc, 80 lej, szinte nulla élelmiszer-pazarlás. Másik nap csak beugrott a boltba, lista nélkül – 55 perc, 125 lej, több élelmiszert vett, mint amire szüksége volt, és jóval több került a kukába.

2016. február 09., kedd

Művészi alkotásokon mutatják be Mezőséget

Három hétig látogatható az unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében az a kiállítás, amelyet a Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábor alkotásaiból állítottak össze.

Művészi alkotásokon mutatják be Mezőséget
2016. február 08., hétfő

Humorral átszőtt góbéságok

A mosolytól a hahotázásig – ezzel a címszóval is illethető Para István gyergyószentmiklósi kiállításának a megnyitója, a szombati eseményen ugyanis látható és hallható volt: „értő közönség” előtt mutatkozik be Góbéságok című kiállításával.

Humorral átszőtt góbéságok
Humorral átszőtt góbéságok
2016. február 08., hétfő

Humorral átszőtt góbéságok

2016. február 06., szombat

Gyűjteményes kiállítás Gyarmathy János alkotásaiból

Gyarmathy János szobrászművesz 60 éves elmúlt, 40 éve van a pályán, és ebből az alkalomból mintegy 100 alkotásával lépett a marosvásárhelyi közönség elé. A tárlat a Kultúrpalota földszinti kiállítótermeiben látható.

Gyűjteményes kiállítás Gyarmathy János alkotásaiból
2016. február 06., szombat

Arghezi székely származásáról

A neves román költő, Tudor Arghezi édesanyja a Bukarestbe került székely cselédlány, Ergézi Rozália volt – mutatott rá Ferenczes István Arghezi/Ergézi című kötetének bemutatóján.

Arghezi székely származásáról
Arghezi székely származásáról
2016. február 06., szombat

Arghezi székely származásáról

2016. február 05., péntek

Vitéz lélekből színész

Játszott már Franciaország, de Magyarország számos színházának színpadán, több száz fős közönség előtt, mégis egy udvarhelyi fellépést megelőzően izgult a legjobban. A Budapesten élő székelyudvarhelyi Katona László színművésszel beszélgettünk.

Vitéz lélekből színész
Vitéz lélekből színész
2016. február 05., péntek

Vitéz lélekből színész

2016. február 05., péntek

A közös olvasás mint kapocs

A magyar irodalom egy-egy kiemelkedő alkotójának életművére irányítja a figyelmet a 2009 óta évente megszervezett felolvasó-maraton. Idén Tamási Áron életművét szólaltatják meg február 23-án.

A közös olvasás mint kapocs
A közös olvasás mint kapocs
2016. február 05., péntek

A közös olvasás mint kapocs

2016. február 04., csütörtök

Zűrzavaros éccaka a gyergyói farsangon

Az emberi butaság leleplezése zseniális komédiát képes szülni. Kiből mennyire lehet tréfát űzni? Mire képesek a körmönfont szerelmes nők? Ki számít jó hazafinak?

Zűrzavaros éccaka a gyergyói farsangon
Zűrzavaros éccaka a gyergyói farsangon
2016. február 04., csütörtök

Zűrzavaros éccaka a gyergyói farsangon

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye