Fotó: Iochom Zsolt
Jegyzetek a jövőről témájú vándorkiállításon vehet részt két Hargita megyei képzőművész a nemzetközi képzőművészeti CreArt projektben. Eddig kilenc Hargita megyei képzőművész számára nyújtott lehetőséget a projekt, hogy a CreArt tevékenységeiben részt vegyenek.
2016. február 19., 13:202016. február 19., 13:20
Kovács Kinga és Fodor Zsuzsanna azon 21 képzőművész közé tartozik, akiket Luisa Santos, a 2016-os CreArt vándorkiállítás kurátora választott ki, hogy alkotásaikat Litvániában (Kaunas), Norvégiában (Kristiansand) és Portugáliában (Aveiro) mutathassák be a Jegyzetek a jövőről című vándorkiállításon – tájékoztatott a megyei tanács sajtószolgálata.
Vándorkiállítások, rezidens programok
A CreArt keretében szervezett első európai vándorkiállításon, 2013-ban Márton Ildikó és Veres Imola vettek részt, ekkor Spanyolországban (Valladolidban), Olaszországban (Leccében) és Romániában (Aradon) mutathatták meg műveiket a közönségnek. Ugyanakkor Gidó Szende Melinda egy, Antonio Lopez által vezetett műhelymunkán vett részt Spanyolországban. 2014-ben Berze Imre képzőművész kapott lehetőséget az Olaszországban (Genova) megszervezett, Luca Vitone vezette műhelymunkában való részvételre, Veres Imola pedig az Ausztriában (Linzben) megszervezett rezidens művészek programban, Bartis Elemér Márton a Hollandiában (Delftben), Kovács Kinga pedig a Norvégiában (Kristiansandban) szervezett rezidens művészek programban. A 2014-es nemzetközi vándorkiállításon Fülöp József képzőművész szerepelt a kiválasztott munkáival. 2015-ben Zsigmond Adél volt részese a Kristiansandban szervezett rezidens művészek programjának.
Lehetőség képzőművészeknek
Ugyancsak tavaly az Én és a város tematikájú nemzetközi vándorkiállításon való részvételre – csehországi, ausztriai és olaszországi helyszínekkel – Lucas Cuturi nemzetközi kurátor Iochom Zsolt fotós kollégánk alkotásait választotta ki. A fotós úgy véli, a CreArt program kiváló lehetőség arra, hogy az alkotó munkáit megismerje Európa, ő pedig Európát, de a legnagyobb „nyeremény”, hogy a programban résztvevők tagjává válnak a CreArt hálózatnak, így a vándorkiállításokon túl nagyon sok lehetőség nyílik további műhelymunkákon vagy rezidens programokban való részvételre. „Tavaly októberben Európa száz képzőművésze kapott meghívást és vett részt különböző műhelymunkákon, előadásokon és konferenciákon Genovában. A CreArt vándorkiállításán való részvételemnek köszönhetően Székelyföldet, de egész Romániát is képviselhettem e találkozón. Ezt követően novemberben pedig ott lehettem az Én és a város nemzetközi kiállítás genovai megnyitóján, ahol a Palazzo Bianco kiállítóterében két fotómat állították ki, és több mint ezer példányban készült róluk képeslap, amit a tárlatlátogatók magukkal vihettek. A CreArt számomra a találkozásokról szólt, az új, de hasonló érdeklődésű alkotókkal való megismerkedést eredményezte. Mindenkinek csak ajánlani tudom” – biztat a részvételre a fiatal fényképész.
A CreArt-ról
A CreArt projekt tíz partnerországának (Spanyolország, Románia, Olaszország, Hollandia, Litvánia, Csehország, Portugália, Ausztria, Norvégia és Horvátország) tizenhárom intézménye vállalta, hogy elősegíti a képzőművészet mobilitását, közelebb hozza a helyi trendeket a globális körforgáshoz, és az
alkotás szakmai folyamatait szélesebb körben ismertetve motiválja a fiatalokat a folyamatok követésére. A projekt további célja ugyanakkor a jó gyakorlat tapasztalatcseréje a képzőművészet terén, a hálózatépítés, a művészetimenedzsment-programok gyakorlatba ültetése és az Európát átfogó partnerségek kialakítása a köz- és magánszféra között.
szóljon hozzá!